Őszi piknik

"A folyó tükrében még Nap nézelődik,

De már hosszabbodnak az árnyak.

Levél hull. A sárga színe föléget mindent.

Tűnő nyarat, és vágyat.

Ősz jön. Vadludakkal hangos az ég.

Beüvegezi vizeinket a hajnal.

Súlyosodnak az álmok.

Elszáll ez az év is - a menekülő madarakkal."

Az ősz a legszebb évszak. A tél meghitt, mozdulatlan és varázslatos, a tavasz vérpezsdítő, érzékeket bizsergető, tele ígérettel, vágyakkal. A nyár perzselő, élményekkel teli. De az ősz, az ősz gyönyörű, lélegzetelállítóan szépek a fények, a természet. Mintha egy mesében lennénk, olyan a sárga levélhullás, ami az erdőben járva körülvesz, amikor meglebbenti a szél a fákat. A hegyeket éjjelente mintha játékos kedvű óriások festenék mind színesebbre reggelre, egyre több a bordó folt a sárgába hajló erdőn, itt is, ott is megjelenik egy újabb pirosló mező. A kerítésünkön futó vadszőlő. is minden nappal újabb árnyalatot kap az éjszakától.

Piknikezünk, amíg lehet. Néha lelkifurdalásom van, hogy már megint nem eszünk rendes ebédet, de amikor a patakparton vagy az erdőben vagyunk, mindig megnyugszom, hogy jó döntés volt. Mert lehet, hogy otthon ehetnénk asztalnál, kanállal, főzeléket, de akkor lemaradnánk erről. Amikor a déli verőfény szikrázóan süt át az óriásira nőtt szálfák ritkuló lombjai között és a sárga avart szinte felégeti a ragyogás. És amikor meglebben a szél, sárga levelek hullanak mindenfelé, akár aranyló hópihék, olyan lassan, imbolyogva, szállnak alá, a hangjuk pedig, mint a ráérős tavaszi esőé, ahogy földet érnek. Kopognak. Ha becsukom a szemem, olyan, mintha az eső esne.

Rebeka ötlete volt. Miért nem megyünk be a fák közé piknikezni, ez olyan jó hely lenne, anya – mondta. Hétvégén bementünk, és egy szép tisztásra bukkantunk. A gyerekeknek építettünk egy kis kalyibát ágakból, remekül el voltak benne, vele. Ugyanoda mentünk vissza ebédelni. Egyszerű ebéd volt, tökmagolajos kenyér, sajt és zöldségek. Amikor a szabadban eszünk valahogy mindig olyan jó étvággyal esznek. Már az sem zavarta őket, hogy a kenyeret olajzöldre festette a tökmagolaj, pedig reggelinél  még inkább nem kértek belőle, most meg nem győzték enni. Csöndben voltunk, valahogy senki nem akart semmit sem mondani.

Amikor ilyen csodálatos természetközeli élményekben van részem, akkor érzem igazán hogy élek,   hogy jelen vagyok az életemben. Elfog egy érzés, leginkább a hálára hasonlít, de annál sokkal többrétű, hogy ennek az egésznek a része vagyok és ez mennyire nagyon végtelenül jó.