Mit, hogyan eszik a gyerek? Már, ha eszik.

Ezen a képen jól látszik, hogy a gyümölcs éppen akkora örömet tud okozni, mint a csoki vagy más gyerekeknek szánt édesség. Nem azt mondom, hogy egy az egyben becserélhető a gyerekeknél, csak azt, hogy egy jókor átadott, eltalált kis doboz egészséges dolog is éppen akkora örömet képes okozni.

Egyszer olvastam, hogy nyolcszor kell megkóstolni valamit, ahhoz, hogy megszeressük, mert ennyi alkalom szükséges ahhoz, hogy az új ízt magunkévá tegyük. Az ízlelés tanulási folyamat, szinte minden ízt képesek vagyunk megszeretni, nagyon ritka és kevés az olyan, amit eredendően nem szeretünk. Ez az elv vezérel a gyerekek táplálása során is a nulladik pillanattól kezdve. Egyáltalán nem cél, hogy sokat egyenek valamiből, a közös étkezésekre amellett, hogy a legfontosabb szociális együttlétként, kapcsolódási pontként és az összetartozás legmagasabb szintű kifejeződéseként tekintünk, nálunk az ízekkel, ételekkel való ismerkedési terep. Nyolcszor tízszer, huszonnyolcszor és nem adom fel, igazából soha. 

A fűszervaj az egyik nagy kedvenc, főleg Rubené. Bármit bele mixelhetek, zöldfűszerek, hagyma, medvehagyma, snidling...

Nincsenek nem szeretem ételek vagy alapanyagok, nem cimkézünk. Ez most nem jött be, nem esett jól, majd legközelebb. De olyan nincs, hogy a rizst, a répát vagy tudomis én mit nem szeretünk. Különböző formákban kerül eléjük újra és újra ugyanaz az étel, sokszor egyazon alkalommal is több verzióban felvonultatva. Kapnak nyersen borsót, majd párolva egészben és mentával, hagymával pürésítve is. Valamelyiket általában megeszik, szinte mindig a nyers verzió a befutó. Az óvónénink szerint, akinek nagyon sokat adok a véleményére, a gyerekek nem szeretik az összekutyult ételeket, amelyekben nehezen felismerhetőek az összetevők. Még sokszor akkor sem eszik meg, ha egyébként külön mindet szeretik és szívesen eszik. A saját tapasztalataim teljes mértékben alátámasztják az ő megfigyeléseit. Ezért mindig igyekszem eléjük tenni külön eredeti formájukban azokat az összetevőket, amelyekből az étel készült és nem túl bonyolult ételeket készíteni, amiben nincs a felismerhetetlenségig összefőzve, sütve az alapanyag.  Együtt piacozunk, közösen készítjük az ételt ,baba koruk óta az asztalnál ülnek velünk. Ha bárki azt hiszi, hogy ezeknek a betartásával  a mi gyerekink igazi kis gourmetok és bármit jó szívvel megesznek, amit eléjük teszünk azt ki kell, hogy ábrándítsam. Én is azt gondoltam, hogyha mindent így csinálok, „jól”, akkor majd így lesz. Hát nem. Szépen megvesszük, kiskosárkában hazavisszük, sőt most már megtermeljük a kiskertünkben, sok esetben onnantól a részesei egy ebédnek, hogy elvetik a magot. Majd kifejtjük, megbeszéljük, majd az asztalra tesszük és van, hogy egy falatot sem esznek belőle. Eleinte kétségbe estem, kiakadtam, ideges voltam. Mára már teljesen máshogy állok hozzá, kilencven százalékban el sem érik az ingerküszöbömet ezek a szituációk. Sokat segít, hogy rájöttem, hogy egyáltalán nem a gyors siker számít, hogy akkor ott esznek vagy nem esznek vagy mennyit esznek, hanem a hosszú távú kitartó kínálás és otthoni gasztrokulturális folyamatok fogják eredményezni azt, amit szeretnék: nyitottságot az ízekre, az egészséges életmódra nevelést, a friss, organikus ételek szeretét. Hogy pár példát említsek a sikereinkből. Rebeka három egész évig nézte, hogy zabkását reggelizem, megkóstolni sem nagyon volt hajlandó. Ma imádja, igazi ételkölteményeket készít a reggeli tálkájába, az én zabkásámat is ő dekorálja ki gyümölcsökkel, magokkal.

Rebeka egyik zabkása költeménye

 Rebeka öt, Ruben négy évig nézte fanyalogva a rizottót, ma nem tudok eleget készíteni belőle. Egyszer csak maguktól kértek belőle, azóta meg ha az lesz az ebéd „dejó rizottó, azt imádom” felkiáltással nyugtázzák. Nálunk az étkezésre vonatkozóan mondhatnám, hogy sok szabály van, de ez igazából nem igaz, inkább vannak mindent átható elveink. Ilyen az, hogy nem nassolunk. Éhesen ülünk az asztalhoz és így jó eséllyel élvezni fogják az evést, még akkoris, ha nem annyira a foguk alá való az étel, és ami még fontos, éhesen fegyelmezettebek is lesznek a gyerekek az asztalnál, ha ezt következetesen betartjuk. Nem akarnak elmenni, játszani vagy mást csinálni, hanem várják, hogy végre leüljünk és ott akarnak ülni és enni. Még jó, hisz éhesek. A gyümölcs és zöldségevésre van egy trükköm, nagyon bevált. Nincs tízórai, mert két étkezés között még nem annyira éhesek, hanem egy fél órával ebéd előtt megkérdezem: éhesek vagytok? Addigra már eléggé éhesek és nagyon örülnek a vékony répaszeleteknek, paradicsomnak, borsóknak,vagy ha nem annyira lelkesek, akkor is megeszik, mert már korog a gyomruk. Ugyanígy reggeli előtt.

Házimüzli

Palacsinta

Banánkarika mogyórókrémmel, vagy házi csokis mogyorókrémből gyúrt golyókkal 

Mi sokszor reggelizünk nagyon későn, tíz óra körül, szeretünk hétvégén hosszan reggelit készíteni és ezalatt kapnak egy nagy tányér gyümölcsöt magokkal, aszaltgyümölcsökkel, az se baj ha ezzel jóllaknak, mert annyira szeretnek velünk reggelizni, hogy akkor is leülnek, kakaóznak, mikor mi már ott ülünk. A palacsintához, ami nálunk szokásos hétvégi reggeli pedig nem lehet úgysem elég jóllakottnak lenni. Az étvágyukat nem veszi el az étkezés előtt kapott gyümölcs, zöldség, én erre előételként tekintek. Napi egyszer van lehetőség nassolásra, ez a délután, ébéd vagy ovi után, ami nálunk egykor véget ér, így még bőven van idő vacsoráig. Ilyenkor szoktam nekik adni valamit, ami lehetőleg még valamennyire egészséges, de azért desszertnek is jó. Mostanság fagyit vagy jégkérmet készítek, ami tömény gyümölcs, előfordul a koca csoki is, palacsinta, házi keksz. Igyekszem minél közelebb az ebédhez, hogy később még egyenek gyümölcsöt és ne ahelyett legyen. Őszintén szólva én eléggé rá vagyok feszülve arra, hogy étkezések között ne egyenek a felsoroltakon kívül mást. Ebben is lazultam már az évek alatt, hogyha másokkal vagyunk el tudom engedni a saját szabályaimat és nem lesz kettőötven a vérnyomásom ha nem minden úgy történik, ahogy nálunk. Ez fontos, nem sok barátom van, és szeretném őket nem elveszíteni egy csomag agyoncukrozott csokigolyó vagy más nálunk sosem látott „édesség” miatt és a családommal sem szeretnék nagyon vérre menni ezekben a dolgokban. Én sosem éreztem a táplálkozásunkat különlegesnek, de amikor másokkal együtt vagyunk azért mégis azt érzem, hogy mi az átlagnál sokkal több gyümölcsöt zöldséget fogyasztunk és, hogy amíg mi ezekre komplett táplálékként tekintünk, addig másoknak ez önmagában „nem elég”. Nálunk nincsenek csomagolt, félkész, kész, hozzáadott cukrot és egyebeket tartalmazó ételek, mint a boltban kapható müzlik, pelyhek, krémek (ketchup, majonéz, ízesített vajkrémek), felvágottak nem vegán korunkban sem igazán voltak, sajtok és kolbászok pedig csak a termelői piacokról kerültek az asztalunkra. 

Naná, hogyha alkalmuk van rá,a gyerekek rögtön rákattannak ezekre, nekik ezek nagyon izgalmasak, talán éppen azért mert nálunk ilyen nincs. A dobozos tej, az ízfokozókkal és sóval telenyomott felvágottak, az agyoncukrozott pelyhek, müzlik persze rögtön el is nyerik a tetszésüket, a szabályos négyzet alakúra szeletelt kenyerekről már nem is beszélve, nálunk bolti pékáru sincs soha, magunk sütjük a kenyeret, zsemlét, kiflit. Volt egy idő, amikor bármit megettek volna, ami kifli alakú, akármilyen vizes szottyadt kiflinek hívott valamit, de ma már ebben például nem mennek egy bizonyos szint alá (ami még bőven  alatta van annak, ami szerintem ehető) Ezekben a szituációkban tudatosan figyelnem kell, mert időnként nehéz jól kezelni, amikor másokkal együtt vagyunk. Bár tudja, hogy magunk sütjük a kenyerünket apukám hoz azért boltit, biztos ami biztos, mert ő azt „jobban szereti” vagy előfordul, hogy hoznak csomagolt csokikat, amiket semmilyen körülmények között vagy napszakban nem szívesen teszek eléjük, a többi gyerekeknek szánt borzadályról már nem is beszélve (Dörmi, Kinder csokik és társaik). Mióta vegánok lettünk, ahogy Rebeka mondaná „levegánultunk” azóta másokéval összehasonlítva még szélsőségesebbnek tűnik az étrendünk, legalábbis annak, aki kevésbé tudatosan táplálkozik. Hogyan kezeljük ezt a gyerekeinknél? Otthon természetesen vegán étrend van, nálunk csak ez kerül az asztalra és ha vendégek jönnek hozzánk, család, barátok, akkor is vegán menü van, egy két étkezés erejéig nem is okoz gondot senkinek az állati eredetű táplálék hiánya. Volt, aki aggódott ezen, hogy mit fog enni majd (édesapám például nagy doboz tejföllel, túróval érkezett, amikhez aztán hozzá sem nyúlt:)), aztán észre sem vette, hogy ő most vegán étrenden él, nagyon jókat evett, sőt van, amit azóta otthon ő maga is rendszeresen elkészít. Az az egyszerűbb, amikor nálunk vagyunk, otthon. Máshol mi ugyanúgy csak növényi eredetű táplálékot fogyasztunk, de nyilván nem várjuk el, hogy az asztalon ne legyen más vagy, hogy más is ugyanígy tegyen. Ha a gyerekeink enni szeretnének ezekből a nem vegán ételekből, ehetnek. Egyszerre találom viccesnek és kissé nyomasztónak is, hogy ilyenkor árgus szemekkel figyelnek minket, hogy na most mi lesz. A gyerekek meg érzik ezt és még rá is tesznek egy lapáttal: “Milyen jó annak, aki nem vegán” és heccelnek azzal, hogy csak azért is húst esznek. Keményen állom a sarat, és egy próbatételnek tekintem a jövőre nézve. Én szeretnék olyan szülő lenni (ha felnőttek lesznek,)akinek nem jelent gondot, ha másképp gondolkozik a gyereke, nem fogom személyes sértésnek venni. Nálunk ezek a folyamatok egyébként sem lezártak, az, hogy vegánként neveljük őket, nem jelenti azt, hogy vegánok, és más téren sem hiszünk a tilalmakkal nevelésben. Azzal csak eltávolítjuk őket attól, amit éppen hogy közelebb szeretnénk hozzájuk hozni. Más lenne a helyzet talán akkor, ha születésüktől vegánok lettünk volna, de így is, hogy  ez egy hosszú folyamat végkifejlete volt, mégis volt, ami egyik pillanatról a másikra tűnt el az asztalról, például a sajtok, joghurt, tej. Nem tartanám nagyon hitelesnek azt, hogy megtiltsam ezek fogyasztását számukra. Megvenni vagy mi eléjük tenni nem fogjuk, de ha találkoznak velük, bűntudatot sem szeretnék kelteni bennük amiatt, hogy esznek belőle. Szerintünk épp elég meghatározó lesz, amit tőlünk látnak. Nem vegán helyekre nem szerencsés menni, ezt már megtapasztaltuk, és olyan készterméket sem venni, amin nincs rajta kifejezetten, hogy vegán. Hiába kérdezzük meg, hogy nincs e benne állati eredetű, bőszen bólogatnak, hogy nincs aztán kiderül, hogy ja tojás az van a tésztában, meg tej a péksütiben vagy sajt a szószban. Nálunk ez egy döntés, de aki érzékeny vagy allergiás annak rosszabbul végződhet egy ilyen eset, azért is illene felelősen válaszolni az ilyen kérdésekre. 

Visszatérve a gyerekekre, a másik szabályunk az, hogy mindenből kell enni, ami az asztalra kerül, általában öt kanállal, ha nagyon új vagy szokatlan az étel, akkor csak hármat, de van amiből tíz kanállal is elvárom, hogy kóstoljanak. Ha nem kér többet azt viszont tiszteletben tartom. Ennek több üzenete is van, az egyik, hogy megtisztelem azt, aki az ételt elkészítette azzal, hogy legalább beleeszek, a másik pedig a nyitottságra való nevelés. Sokszor előfordult, hogy nagy fintorogva megkóstolták és meglepetten közölték, hogy jé ez finom. Hát igen, de ehhez ugye meg kellett kóstolni. Nincs alternatíva, az van, ami az asztalon van, nem hozunk elő mást, nincs kenyerezés vagy más helyette. Hiszem, hogy nem lesz baja, nem hal éhen, fog aludni és nem lesz ingerült a gyerek. Ha annyira éhes nyers zöldség vagy gyümölcs nálunk mindig van alternatívaként az asztalon. A következő étkezés a legközelebbi lehetőség, hogy egyen. Ez nagyon jól működik, mert következetesek vagyunk és ezzel tisztában is vannak. Az első pillanattól velünk vannak az asztalnál, ott szoptatok, majd a hordozóban ülnek mellettem egy széken, majd onnantól, hogy ülnek, saját kis székben ülnek és a mi ételünket eszik, annak miniatürizált formáját, soha nem főzök külön. Nem használok erős fűszereket, vagy sok sót, mindig tudok olyat adni az asztalról, ami megfelelő egy babának is, arról nem is beszélve, hogy nem tartom fontosnak, hogy mennyiséget egyen egy anyatejes baba/gyerek a lényeg az ízekkel való ismerkedés, az asztalnál való viselkedés elsajátítása, nem az, hogy egy pohár pempőt belekanalazzak. Nem is kanalazunk, vagyis csak ők, és mindent rögtön a kezébe adtam már Rebekának is, az első sikertelen pempőzések után. Azt leszámítva, hogy minden úszott mert az önálló evés óhatatlanul ezzel jár, étellel disznókodás nálunk nem nagyon volt, mert kettő rászólás után kivettem őket a székből, hogy mehetnek játszani, feltételezve, hogy nyilván nem éhes már, azért játszik az étellel. Az étkezéseknél mindig arra törekedtünk, hogy jó hangulatú együttlétek legyenek, persze ez azért nem mindig valósul meg, de a szándék ez, nem a mennyiség. Időnként hajlamos vagyok rágörcsölni és túlságosan elkezdeni tolni nekik, hogy mit egyenek, megpróbálni irányítani de ha ezen kapom magam, rögtön leállok mert tudom, hogy ez nem jó. Mint ahogy játék közben etetni sem, mikor nem annyira figyel, becsempészni az áfonya szemeket a szájába, ugye mindenki látott már ilyet játszótéren például. Az evés komoly dolog minálunk, és nem mellékes tevékenység, még ha gyümölccsel is csináljuk ezt, akkor is nassolásra nevelés szerintem. Ha befejezték az étkezést mi sosem kényszerítjük őket az asztalnál maradásra, el lehet menni játszani, úgyis csak rosszalkodnának, egy jóllakott pici gyerek eleinte még nem igazán tud mit kezdeni magával az asztalnál. Ennek ellenére elég hamar maguktól ott maradtak velünk, Rebeka és Ruben is hosszabban szeret eszegetni, nyilván mert ehhez is vannak szokva, Róza is mindig ott csücsül velünk már most is, amikor még nem is eszik semmit, ez neki a természetes. Ha befejezik a nagyobbak, akkor az ölünkbe ülnek, bekapcsolódnak a beszélgetésbe, mesélnek ők is valamit...De ha el akarnak menni, menjenek nyugodtan, akkor is, ha mi még még nem fejeztük be, vagy nagy családi összejöveteleknél, ha még nem volt desszert a gyerekek elmennek játszani és visszajönnek a sütire. Ez egy kivétel az alól, hogyha elmentek, akkor utána már nincs folytatás és még sok ilyen kivétel létezik persze. Mereven hangzik, hogy az a szabály, hogyha elment már nem jöhet vissza, így leírva talán az, de nálunk ez a való életben nem igazán téma, teljesen természetes és valahogy úgy váltak ezek a dolgok azzá, hogy nem szajkóztuk, nem voltak ebből hisztik, mert azon kevés dolgok közé tartozik, amit így csináltuk a kezdetektől és kész. (Bár mást is ennyire végig tudtuk volna vinni az elejétől). És szeretném leszögezni, hogy ez nem szerencse kérdése, hanem következetességé, az evés körüli kérdésekben a gyerekek szerintem sokkal hamarabb megértik és elfogadják a szabályokat, hiszen az éhség nagy úr, egyszer rohan el félig jóllakottan játszani, akkor még csak elmagyarázza az ember hogy ezt nem, következőre meg nem engedi enni játék után és szerintem egy gyerek sem önmaga ellensége. Megérti, hogyha elmegy nem kap (feltéve, hogy tényleg nem kap, akkor sem ha nagy boci szemekkel néz fél óra múlva és az egészséges nem szeretem ételt is megenné), garantáltan nem fog legközelebb elmenni. Ezeknek egyébként sokkal mélyebb tartalma is van, mint az, hogy ne rohangáljon el evés közben, fontos tapasztalat más téren is, például, hogy a tetteknek következménye van...

Házi kifli

Nan, humusz és zöldségek

Nehéz végignézni, hogy a gyerekeink mindenféle egészségtelen és elveinkkel ellenkező dolgot esznek boldogan, főleg ha ez napokon keresztül tart és a család vagy  barátok amúgy is fenntartásokkal viseltetnek az étrendünk iránt és a gyerek lelkesedését mintegy önigazolásként értékelik. Szegény, most legalább ehet ezt vagy azt gondolják titkon vagy nem is annyira titkon. Mert hát nem az ő döntése, hangzott el már többször is az a mondat, amitől bevallom ideges leszek. Mert melyik gyereknek a saját döntése az, hogy mit eszik? remélem nem soknak, mert számomra az, hogy mindent (khm most tudnék ide egy három betűs szót írni, de az nem lenne elegáns) összeesznek válogatás nélkül, sőt minél egészségtelenebb láthatóan annál izgibb, pont azt igazolja, hogy milyen jól teszem, hogy határt szabok és irányt mutatok, merthogy erre igencsak nagy szükségük van. A mi gyerekeink tésztát ennének és édességet, ha szabadon dönthetnének. A húsevés vagy más állati eredetű táplálék sem a gyerek döntése, sőt a legtöbb esetben még csak nem is a szülei döntse, hanem a szociokulturális közeg hatása, amibe beleszületett. Sok esetben nem tudatos döntés eredménye, a húst, a tej vagy tojástevés, az állati eredetű táplálkozás, hanem ez az alapvető. Ahogy a mirelit, gyors, félkész, cukrozott, ízfokozóval agyonnyomott ételek fogyasztói is a reklámok és a fogyasztói kultúra áldozatai. Szóval minket vagy a gyerekeinket senki ne sajnáljon, mert semmi hátrány nem éri őket. Más gyerekeknek sem ellenőrzik a szüleik a vitaminszintjét meg a különböző tápanyagok bevitelét óraműpontossággal, pedig attól, hogy „mindenevő” egyáltalán nem biztos, hogy eleget visz be belőlük és egészségesebben, változatosabban táplálkozik.

Amit még nagyon fontosnak tartunk, hogy a zöldségekből, gyümölcsökből a lehető legjobb minőség kerüljön eléjük, ami érett, lédús, roppanós, és nem csak annak néz ki. Ha valaki éretlen barackot eszik és még sosem evett olyat, aminek a könyökén folyt a leve talán el sem tudja képzelni milyen a jó barack és azt találja mondani, hogy ő nem szereti. Mint az is, aki csak bevásárlóközpontok neon lámpái alatt érlelt fehér répát, uborkát vagy salátát kóstolt, ami amellett, hogy színtelen még íztelen is. Ezért nem örülök, ha valaki télen az import szőlővel kínálja a gyerekeinket, meg a kőkemény barackkal és vízizű dinnyével. Mert azt szeretnénk, hogy ezeket szeresség, éppen ezért nem érdekel a nyafogás, nem veszek epret május és szőlőt szeptember előtt, kivárjuk a szezonját, annál jobban esik. 

A napjaim nagy részét a konyhában töltöm. Igyekszem egyszerűsíteni, nem főzök bonyolult dolgokat, sokszor több napra előre főzök mégis az időm jelentős része megy el ételkészítéssel vagy az étkezések utáni elpakolással. Éppen ezért nagyon nehéz pillanatok azok, amikor bele sem kóstolnak abba, amit csinálok, vagy közlik, hogy fúj még az asztalhoz leülés előtt. Az is érzékenyen érint, ha kritizálják a táplálkozásunkat, a vegánság nem kis támadási felületet ad. Rengeteg energia, tudatosság van a spontán összedobtam valami finomat és egyszerű ételek mögött. Piacozás, kertészkedés, befőzés, receptkeresés, kísérletezés. Hiszem, hogy van értelme, nem kárbaveszett fáradtság, hiszen azonkívül, hogy enni az egyik legnagyobb öröm, a családi összejövetelek esszenciája és az egészségünk kulcsa. Nekem ez éppen elég érv amellett, hogy ennyi figyelmet és energiát rakjak bele.