Mit, hogyan eszik a gyerek? Már, ha eszik.

Ezen a képen jól látszik, hogy a gyümölcs éppen akkora örömet tud okozni, mint a csoki vagy más gyerekeknek szánt édesség. Nem azt mondom, hogy egy az egyben becserélhető a gyerekeknél, csak azt, hogy egy jókor átadott, eltalált kis doboz egészséges dolog is éppen akkora örömet képes okozni.

Egyszer olvastam, hogy nyolcszor kell megkóstolni valamit, ahhoz, hogy megszeressük, mert ennyi alkalom szükséges ahhoz, hogy az új ízt magunkévá tegyük. Az ízlelés tanulási folyamat, szinte minden ízt képesek vagyunk megszeretni, nagyon ritka és kevés az olyan, amit eredendően nem szeretünk. Ez az elv vezérel a gyerekek táplálása során is a nulladik pillanattól kezdve. Egyáltalán nem cél, hogy sokat egyenek valamiből, a közös étkezésekre amellett, hogy a legfontosabb szociális együttlétként, kapcsolódási pontként és az összetartozás legmagasabb szintű kifejeződéseként tekintünk, nálunk az ízekkel, ételekkel való ismerkedési terep. Nyolcszor tízszer, huszonnyolcszor és nem adom fel, igazából soha. 

A fűszervaj az egyik nagy kedvenc, főleg Rubené. Bármit bele mixelhetek, zöldfűszerek, hagyma, medvehagyma, snidling...

Nincsenek nem szeretem ételek vagy alapanyagok, nem cimkézünk. Ez most nem jött be, nem esett jól, majd legközelebb. De olyan nincs, hogy a rizst, a répát vagy tudomis én mit nem szeretünk. Különböző formákban kerül eléjük újra és újra ugyanaz az étel, sokszor egyazon alkalommal is több verzióban felvonultatva. Kapnak nyersen borsót, majd párolva egészben és mentával, hagymával pürésítve is. Valamelyiket általában megeszik, szinte mindig a nyers verzió a befutó. Az óvónénink szerint, akinek nagyon sokat adok a véleményére, a gyerekek nem szeretik az összekutyult ételeket, amelyekben nehezen felismerhetőek az összetevők. Még sokszor akkor sem eszik meg, ha egyébként külön mindet szeretik és szívesen eszik. A saját tapasztalataim teljes mértékben alátámasztják az ő megfigyeléseit. Ezért mindig igyekszem eléjük tenni külön eredeti formájukban azokat az összetevőket, amelyekből az étel készült és nem túl bonyolult ételeket készíteni, amiben nincs a felismerhetetlenségig összefőzve, sütve az alapanyag.  Együtt piacozunk, közösen készítjük az ételt ,baba koruk óta az asztalnál ülnek velünk. Ha bárki azt hiszi, hogy ezeknek a betartásával  a mi gyerekink igazi kis gourmetok és bármit jó szívvel megesznek, amit eléjük teszünk azt ki kell, hogy ábrándítsam. Én is azt gondoltam, hogyha mindent így csinálok, „jól”, akkor majd így lesz. Hát nem. Szépen megvesszük, kiskosárkában hazavisszük, sőt most már megtermeljük a kiskertünkben, sok esetben onnantól a részesei egy ebédnek, hogy elvetik a magot. Majd kifejtjük, megbeszéljük, majd az asztalra tesszük és van, hogy egy falatot sem esznek belőle. Eleinte kétségbe estem, kiakadtam, ideges voltam. Mára már teljesen máshogy állok hozzá, kilencven százalékban el sem érik az ingerküszöbömet ezek a szituációk. Sokat segít, hogy rájöttem, hogy egyáltalán nem a gyors siker számít, hogy akkor ott esznek vagy nem esznek vagy mennyit esznek, hanem a hosszú távú kitartó kínálás és otthoni gasztrokulturális folyamatok fogják eredményezni azt, amit szeretnék: nyitottságot az ízekre, az egészséges életmódra nevelést, a friss, organikus ételek szeretét. Hogy pár példát említsek a sikereinkből. Rebeka három egész évig nézte, hogy zabkását reggelizem, megkóstolni sem nagyon volt hajlandó. Ma imádja, igazi ételkölteményeket készít a reggeli tálkájába, az én zabkásámat is ő dekorálja ki gyümölcsökkel, magokkal.

Rebeka egyik zabkása költeménye

 Rebeka öt, Ruben négy évig nézte fanyalogva a rizottót, ma nem tudok eleget készíteni belőle. Egyszer csak maguktól kértek belőle, azóta meg ha az lesz az ebéd „dejó rizottó, azt imádom” felkiáltással nyugtázzák. Nálunk az étkezésre vonatkozóan mondhatnám, hogy sok szabály van, de ez igazából nem igaz, inkább vannak mindent átható elveink. Ilyen az, hogy nem nassolunk. Éhesen ülünk az asztalhoz és így jó eséllyel élvezni fogják az evést, még akkoris, ha nem annyira a foguk alá való az étel, és ami még fontos, éhesen fegyelmezettebek is lesznek a gyerekek az asztalnál, ha ezt következetesen betartjuk. Nem akarnak elmenni, játszani vagy mást csinálni, hanem várják, hogy végre leüljünk és ott akarnak ülni és enni. Még jó, hisz éhesek. A gyümölcs és zöldségevésre van egy trükköm, nagyon bevált. Nincs tízórai, mert két étkezés között még nem annyira éhesek, hanem egy fél órával ebéd előtt megkérdezem: éhesek vagytok? Addigra már eléggé éhesek és nagyon örülnek a vékony répaszeleteknek, paradicsomnak, borsóknak,vagy ha nem annyira lelkesek, akkor is megeszik, mert már korog a gyomruk. Ugyanígy reggeli előtt.

Házimüzli

Palacsinta

Banánkarika mogyórókrémmel, vagy házi csokis mogyorókrémből gyúrt golyókkal 

Mi sokszor reggelizünk nagyon későn, tíz óra körül, szeretünk hétvégén hosszan reggelit készíteni és ezalatt kapnak egy nagy tányér gyümölcsöt magokkal, aszaltgyümölcsökkel, az se baj ha ezzel jóllaknak, mert annyira szeretnek velünk reggelizni, hogy akkor is leülnek, kakaóznak, mikor mi már ott ülünk. A palacsintához, ami nálunk szokásos hétvégi reggeli pedig nem lehet úgysem elég jóllakottnak lenni. Az étvágyukat nem veszi el az étkezés előtt kapott gyümölcs, zöldség, én erre előételként tekintek. Napi egyszer van lehetőség nassolásra, ez a délután, ébéd vagy ovi után, ami nálunk egykor véget ér, így még bőven van idő vacsoráig. Ilyenkor szoktam nekik adni valamit, ami lehetőleg még valamennyire egészséges, de azért desszertnek is jó. Mostanság fagyit vagy jégkérmet készítek, ami tömény gyümölcs, előfordul a koca csoki is, palacsinta, házi keksz. Igyekszem minél közelebb az ebédhez, hogy később még egyenek gyümölcsöt és ne ahelyett legyen. Őszintén szólva én eléggé rá vagyok feszülve arra, hogy étkezések között ne egyenek a felsoroltakon kívül mást. Ebben is lazultam már az évek alatt, hogyha másokkal vagyunk el tudom engedni a saját szabályaimat és nem lesz kettőötven a vérnyomásom ha nem minden úgy történik, ahogy nálunk. Ez fontos, nem sok barátom van, és szeretném őket nem elveszíteni egy csomag agyoncukrozott csokigolyó vagy más nálunk sosem látott „édesség” miatt és a családommal sem szeretnék nagyon vérre menni ezekben a dolgokban. Én sosem éreztem a táplálkozásunkat különlegesnek, de amikor másokkal együtt vagyunk azért mégis azt érzem, hogy mi az átlagnál sokkal több gyümölcsöt zöldséget fogyasztunk és, hogy amíg mi ezekre komplett táplálékként tekintünk, addig másoknak ez önmagában „nem elég”. Nálunk nincsenek csomagolt, félkész, kész, hozzáadott cukrot és egyebeket tartalmazó ételek, mint a boltban kapható müzlik, pelyhek, krémek (ketchup, majonéz, ízesített vajkrémek), felvágottak nem vegán korunkban sem igazán voltak, sajtok és kolbászok pedig csak a termelői piacokról kerültek az asztalunkra. 

Naná, hogyha alkalmuk van rá,a gyerekek rögtön rákattannak ezekre, nekik ezek nagyon izgalmasak, talán éppen azért mert nálunk ilyen nincs. A dobozos tej, az ízfokozókkal és sóval telenyomott felvágottak, az agyoncukrozott pelyhek, müzlik persze rögtön el is nyerik a tetszésüket, a szabályos négyzet alakúra szeletelt kenyerekről már nem is beszélve, nálunk bolti pékáru sincs soha, magunk sütjük a kenyeret, zsemlét, kiflit. Volt egy idő, amikor bármit megettek volna, ami kifli alakú, akármilyen vizes szottyadt kiflinek hívott valamit, de ma már ebben például nem mennek egy bizonyos szint alá (ami még bőven  alatta van annak, ami szerintem ehető) Ezekben a szituációkban tudatosan figyelnem kell, mert időnként nehéz jól kezelni, amikor másokkal együtt vagyunk. Bár tudja, hogy magunk sütjük a kenyerünket apukám hoz azért boltit, biztos ami biztos, mert ő azt „jobban szereti” vagy előfordul, hogy hoznak csomagolt csokikat, amiket semmilyen körülmények között vagy napszakban nem szívesen teszek eléjük, a többi gyerekeknek szánt borzadályról már nem is beszélve (Dörmi, Kinder csokik és társaik). Mióta vegánok lettünk, ahogy Rebeka mondaná „levegánultunk” azóta másokéval összehasonlítva még szélsőségesebbnek tűnik az étrendünk, legalábbis annak, aki kevésbé tudatosan táplálkozik. Hogyan kezeljük ezt a gyerekeinknél? Otthon természetesen vegán étrend van, nálunk csak ez kerül az asztalra és ha vendégek jönnek hozzánk, család, barátok, akkor is vegán menü van, egy két étkezés erejéig nem is okoz gondot senkinek az állati eredetű táplálék hiánya. Volt, aki aggódott ezen, hogy mit fog enni majd (édesapám például nagy doboz tejföllel, túróval érkezett, amikhez aztán hozzá sem nyúlt:)), aztán észre sem vette, hogy ő most vegán étrenden él, nagyon jókat evett, sőt van, amit azóta otthon ő maga is rendszeresen elkészít. Az az egyszerűbb, amikor nálunk vagyunk, otthon. Máshol mi ugyanúgy csak növényi eredetű táplálékot fogyasztunk, de nyilván nem várjuk el, hogy az asztalon ne legyen más vagy, hogy más is ugyanígy tegyen. Ha a gyerekeink enni szeretnének ezekből a nem vegán ételekből, ehetnek. Egyszerre találom viccesnek és kissé nyomasztónak is, hogy ilyenkor árgus szemekkel figyelnek minket, hogy na most mi lesz. A gyerekek meg érzik ezt és még rá is tesznek egy lapáttal: “Milyen jó annak, aki nem vegán” és heccelnek azzal, hogy csak azért is húst esznek. Keményen állom a sarat, és egy próbatételnek tekintem a jövőre nézve. Én szeretnék olyan szülő lenni (ha felnőttek lesznek,)akinek nem jelent gondot, ha másképp gondolkozik a gyereke, nem fogom személyes sértésnek venni. Nálunk ezek a folyamatok egyébként sem lezártak, az, hogy vegánként neveljük őket, nem jelenti azt, hogy vegánok, és más téren sem hiszünk a tilalmakkal nevelésben. Azzal csak eltávolítjuk őket attól, amit éppen hogy közelebb szeretnénk hozzájuk hozni. Más lenne a helyzet talán akkor, ha születésüktől vegánok lettünk volna, de így is, hogy  ez egy hosszú folyamat végkifejlete volt, mégis volt, ami egyik pillanatról a másikra tűnt el az asztalról, például a sajtok, joghurt, tej. Nem tartanám nagyon hitelesnek azt, hogy megtiltsam ezek fogyasztását számukra. Megvenni vagy mi eléjük tenni nem fogjuk, de ha találkoznak velük, bűntudatot sem szeretnék kelteni bennük amiatt, hogy esznek belőle. Szerintünk épp elég meghatározó lesz, amit tőlünk látnak. Nem vegán helyekre nem szerencsés menni, ezt már megtapasztaltuk, és olyan készterméket sem venni, amin nincs rajta kifejezetten, hogy vegán. Hiába kérdezzük meg, hogy nincs e benne állati eredetű, bőszen bólogatnak, hogy nincs aztán kiderül, hogy ja tojás az van a tésztában, meg tej a péksütiben vagy sajt a szószban. Nálunk ez egy döntés, de aki érzékeny vagy allergiás annak rosszabbul végződhet egy ilyen eset, azért is illene felelősen válaszolni az ilyen kérdésekre. 

Visszatérve a gyerekekre, a másik szabályunk az, hogy mindenből kell enni, ami az asztalra kerül, általában öt kanállal, ha nagyon új vagy szokatlan az étel, akkor csak hármat, de van amiből tíz kanállal is elvárom, hogy kóstoljanak. Ha nem kér többet azt viszont tiszteletben tartom. Ennek több üzenete is van, az egyik, hogy megtisztelem azt, aki az ételt elkészítette azzal, hogy legalább beleeszek, a másik pedig a nyitottságra való nevelés. Sokszor előfordult, hogy nagy fintorogva megkóstolták és meglepetten közölték, hogy jé ez finom. Hát igen, de ehhez ugye meg kellett kóstolni. Nincs alternatíva, az van, ami az asztalon van, nem hozunk elő mást, nincs kenyerezés vagy más helyette. Hiszem, hogy nem lesz baja, nem hal éhen, fog aludni és nem lesz ingerült a gyerek. Ha annyira éhes nyers zöldség vagy gyümölcs nálunk mindig van alternatívaként az asztalon. A következő étkezés a legközelebbi lehetőség, hogy egyen. Ez nagyon jól működik, mert következetesek vagyunk és ezzel tisztában is vannak. Az első pillanattól velünk vannak az asztalnál, ott szoptatok, majd a hordozóban ülnek mellettem egy széken, majd onnantól, hogy ülnek, saját kis székben ülnek és a mi ételünket eszik, annak miniatürizált formáját, soha nem főzök külön. Nem használok erős fűszereket, vagy sok sót, mindig tudok olyat adni az asztalról, ami megfelelő egy babának is, arról nem is beszélve, hogy nem tartom fontosnak, hogy mennyiséget egyen egy anyatejes baba/gyerek a lényeg az ízekkel való ismerkedés, az asztalnál való viselkedés elsajátítása, nem az, hogy egy pohár pempőt belekanalazzak. Nem is kanalazunk, vagyis csak ők, és mindent rögtön a kezébe adtam már Rebekának is, az első sikertelen pempőzések után. Azt leszámítva, hogy minden úszott mert az önálló evés óhatatlanul ezzel jár, étellel disznókodás nálunk nem nagyon volt, mert kettő rászólás után kivettem őket a székből, hogy mehetnek játszani, feltételezve, hogy nyilván nem éhes már, azért játszik az étellel. Az étkezéseknél mindig arra törekedtünk, hogy jó hangulatú együttlétek legyenek, persze ez azért nem mindig valósul meg, de a szándék ez, nem a mennyiség. Időnként hajlamos vagyok rágörcsölni és túlságosan elkezdeni tolni nekik, hogy mit egyenek, megpróbálni irányítani de ha ezen kapom magam, rögtön leállok mert tudom, hogy ez nem jó. Mint ahogy játék közben etetni sem, mikor nem annyira figyel, becsempészni az áfonya szemeket a szájába, ugye mindenki látott már ilyet játszótéren például. Az evés komoly dolog minálunk, és nem mellékes tevékenység, még ha gyümölccsel is csináljuk ezt, akkor is nassolásra nevelés szerintem. Ha befejezték az étkezést mi sosem kényszerítjük őket az asztalnál maradásra, el lehet menni játszani, úgyis csak rosszalkodnának, egy jóllakott pici gyerek eleinte még nem igazán tud mit kezdeni magával az asztalnál. Ennek ellenére elég hamar maguktól ott maradtak velünk, Rebeka és Ruben is hosszabban szeret eszegetni, nyilván mert ehhez is vannak szokva, Róza is mindig ott csücsül velünk már most is, amikor még nem is eszik semmit, ez neki a természetes. Ha befejezik a nagyobbak, akkor az ölünkbe ülnek, bekapcsolódnak a beszélgetésbe, mesélnek ők is valamit...De ha el akarnak menni, menjenek nyugodtan, akkor is, ha mi még még nem fejeztük be, vagy nagy családi összejöveteleknél, ha még nem volt desszert a gyerekek elmennek játszani és visszajönnek a sütire. Ez egy kivétel az alól, hogyha elmentek, akkor utána már nincs folytatás és még sok ilyen kivétel létezik persze. Mereven hangzik, hogy az a szabály, hogyha elment már nem jöhet vissza, így leírva talán az, de nálunk ez a való életben nem igazán téma, teljesen természetes és valahogy úgy váltak ezek a dolgok azzá, hogy nem szajkóztuk, nem voltak ebből hisztik, mert azon kevés dolgok közé tartozik, amit így csináltuk a kezdetektől és kész. (Bár mást is ennyire végig tudtuk volna vinni az elejétől). És szeretném leszögezni, hogy ez nem szerencse kérdése, hanem következetességé, az evés körüli kérdésekben a gyerekek szerintem sokkal hamarabb megértik és elfogadják a szabályokat, hiszen az éhség nagy úr, egyszer rohan el félig jóllakottan játszani, akkor még csak elmagyarázza az ember hogy ezt nem, következőre meg nem engedi enni játék után és szerintem egy gyerek sem önmaga ellensége. Megérti, hogyha elmegy nem kap (feltéve, hogy tényleg nem kap, akkor sem ha nagy boci szemekkel néz fél óra múlva és az egészséges nem szeretem ételt is megenné), garantáltan nem fog legközelebb elmenni. Ezeknek egyébként sokkal mélyebb tartalma is van, mint az, hogy ne rohangáljon el evés közben, fontos tapasztalat más téren is, például, hogy a tetteknek következménye van...

Házi kifli

Nan, humusz és zöldségek

Nehéz végignézni, hogy a gyerekeink mindenféle egészségtelen és elveinkkel ellenkező dolgot esznek boldogan, főleg ha ez napokon keresztül tart és a család vagy  barátok amúgy is fenntartásokkal viseltetnek az étrendünk iránt és a gyerek lelkesedését mintegy önigazolásként értékelik. Szegény, most legalább ehet ezt vagy azt gondolják titkon vagy nem is annyira titkon. Mert hát nem az ő döntése, hangzott el már többször is az a mondat, amitől bevallom ideges leszek. Mert melyik gyereknek a saját döntése az, hogy mit eszik? remélem nem soknak, mert számomra az, hogy mindent (khm most tudnék ide egy három betűs szót írni, de az nem lenne elegáns) összeesznek válogatás nélkül, sőt minél egészségtelenebb láthatóan annál izgibb, pont azt igazolja, hogy milyen jól teszem, hogy határt szabok és irányt mutatok, merthogy erre igencsak nagy szükségük van. A mi gyerekeink tésztát ennének és édességet, ha szabadon dönthetnének. A húsevés vagy más állati eredetű táplálék sem a gyerek döntése, sőt a legtöbb esetben még csak nem is a szülei döntse, hanem a szociokulturális közeg hatása, amibe beleszületett. Sok esetben nem tudatos döntés eredménye, a húst, a tej vagy tojástevés, az állati eredetű táplálkozás, hanem ez az alapvető. Ahogy a mirelit, gyors, félkész, cukrozott, ízfokozóval agyonnyomott ételek fogyasztói is a reklámok és a fogyasztói kultúra áldozatai. Szóval minket vagy a gyerekeinket senki ne sajnáljon, mert semmi hátrány nem éri őket. Más gyerekeknek sem ellenőrzik a szüleik a vitaminszintjét meg a különböző tápanyagok bevitelét óraműpontossággal, pedig attól, hogy „mindenevő” egyáltalán nem biztos, hogy eleget visz be belőlük és egészségesebben, változatosabban táplálkozik.

Amit még nagyon fontosnak tartunk, hogy a zöldségekből, gyümölcsökből a lehető legjobb minőség kerüljön eléjük, ami érett, lédús, roppanós, és nem csak annak néz ki. Ha valaki éretlen barackot eszik és még sosem evett olyat, aminek a könyökén folyt a leve talán el sem tudja képzelni milyen a jó barack és azt találja mondani, hogy ő nem szereti. Mint az is, aki csak bevásárlóközpontok neon lámpái alatt érlelt fehér répát, uborkát vagy salátát kóstolt, ami amellett, hogy színtelen még íztelen is. Ezért nem örülök, ha valaki télen az import szőlővel kínálja a gyerekeinket, meg a kőkemény barackkal és vízizű dinnyével. Mert azt szeretnénk, hogy ezeket szeresség, éppen ezért nem érdekel a nyafogás, nem veszek epret május és szőlőt szeptember előtt, kivárjuk a szezonját, annál jobban esik. 

A napjaim nagy részét a konyhában töltöm. Igyekszem egyszerűsíteni, nem főzök bonyolult dolgokat, sokszor több napra előre főzök mégis az időm jelentős része megy el ételkészítéssel vagy az étkezések utáni elpakolással. Éppen ezért nagyon nehéz pillanatok azok, amikor bele sem kóstolnak abba, amit csinálok, vagy közlik, hogy fúj még az asztalhoz leülés előtt. Az is érzékenyen érint, ha kritizálják a táplálkozásunkat, a vegánság nem kis támadási felületet ad. Rengeteg energia, tudatosság van a spontán összedobtam valami finomat és egyszerű ételek mögött. Piacozás, kertészkedés, befőzés, receptkeresés, kísérletezés. Hiszem, hogy van értelme, nem kárbaveszett fáradtság, hiszen azonkívül, hogy enni az egyik legnagyobb öröm, a családi összejövetelek esszenciája és az egészségünk kulcsa. Nekem ez éppen elég érv amellett, hogy ennyi figyelmet és energiát rakjak bele.

A vegánságról

Miért lettem vegán és milyen érzés vegánnak lenni? Mit jelent ez nekem, nekünk?  A családomnak? A világnak?

Egy este alatt lett egyértelmű mindaz, ami folyamatában azért már egy jó ideje tart: nem fogunk többé állati eredetű dolgokat enni. A Földlakók című film szembesített olyan dolgokkal, jelenségekkel, amelyeket már tudtunk vagy tudnunk kellett volna csak nem gondoltunk bele és olyanokkal is, amelyekről fogalmunk sem volt. Sosem gondoltam hogy a reggeli tejeskávém, omlettem összefüggésben van a klímaváltozással és a fenntarthatósággal és, hogy az egészséges ételként kanalazott joghurtom azonkívül, hogy tele van zsírral egy másik élőlény szenvedése árán kerül az asztalomra. A tejtermékek jelentették a legnagyobb kihívást számomra, imádom azaz imádtam a tejet, a joghurtot, a sajtokat és mindent, ami tejjel készül: tejberizs, gríz, zabkása, palacsinta, krémlevesek, igazából rengeteg dologban van tej, az ember talán nem is gondolná, sokan őszintén abban a meggyőződésben élnek, hogy alig fogyasztanak tejet. De elég csak egy villanásra eszembe idézni a síró kisbocit, akit egy lábánál fogva rángatnak el az anyjától vagy egy másik felvételt, amibe külön karámba születik meg a kisborjú, hogy már az elvétel se okozzon gondot, és tudom, jó döntés. Talán nem kényelmes de mindenképpen ez a helyes. Miután beszereztünk egy növényi tejkészítő gépet már egyáltalán nem is érezzük lemondásnak, a kókusztejre, rizstejre vagy mandulatejre nehéz helyettesítőként tekinteni, sokkal-sokkal finomabb mint a tehéntej. (Hozzátenném, hogy tejkészítő gép nélkül is finom növényi tejeket lehet készíteni, édesanyám például anélkül készíti, számtalan recept található az interneten.) Jó ideig a film hatása alatt voltunk, a célja nem is titkoltan ez, nálunk abszolút sikerrel járt. Én úgy ültem le megnézni, hogy tudtam, hogy nem okoz gondot, ha többé nem eszek húst és más állati eredetű dolgot, de nem hittem azért, hogy ez ilyen éles váltás lesz, hogy aznap estétől vegán leszek. Húst már jó ideje nem fogyasztunk csak másoknál, itthon hébe-hóba volt sonka vagy esetleg más szalámi időről-időre, de leginkább a gyerekek ették, mi nem. Tejtermékekkel viszont mindig tele volt a hűtőnk, ahogy a méz is üveg számra állt a kamrában. Amikor eldöntöttük, hogy áttérünk a növényi étrendre hagytunk pár hét kifutást a még meglévő élelmiszereinknek, és körülbelül 4-5 hét volt az az idő, ami alatt teljesen kicserélődött vegán megfelelőkre a kamra és a hűtő tartalma. Az érdekes az, hogy szinte mindenre található olyan alternatíva, ami növényi, legalább annyira finom, ha nem finomabb, egészségesebb, mint az állati eredetű megfelelője és a legfontosabb, hogy nem kerül egy állat életébe, szenvedésébe. Ha pedig kiválthatóak az állati eredetű készítmények, ételek, akkor miért is használnék állati eredetű dolgot ráadásul fölöslegesen hiszen nemcsak, hogy lehetséges nélkülük élni, de sok szempontból egészségesebb is.

Sokkoló volt nézni, hogy mi történik az állatokkal, hány módon szenvednek, halnak meg, elképesztő az emberi leleményesség, hogy hány módon vagyunk képesek kihasználni, kizsákmányolni magunk körül az élővilágot. A legdöbbenetesebb azzal volt szembesülni, hogy a tisztelet vagy az alázat legkisebb jele nélkül teszik mindezt, kegyetlenül, mindenféle empátia vagy jóérzés nélkül, csak a profitot és a hatékonyságot tartva szem előtt. Hogyan lehet az élet, legyen az bármilyen, alárendelve ilyen szempontoknak? A téma messzire vitt bennünket, egyre inkább szembesülünk azzal, hogy minden ami kényelmes, megkönnyíti vagy egyszerűbbé teszi az életünket mind-mind valakinek vagy valaminek a kihasználása árán történik. Sokat beszélegtünk erről, sokszor előjön a téma és eddig arra jutottunk, hogy az egyetlen igazi megoldást a (mindennemű) fogyasztás mérséklése jelenti.

Vissaztérve a vegán életmódra, az átállás egyáltalán nem volt nehéz, de nyilván az étkezéseink és bevásárlásaink plusz figyelmet és gondolkozást igényeltek a mindennapokban. Az átállás nehézsége nagyban függ attól, hogy a korábbi táplálkozás mennyiben volt más, a mi étrendünk alapvetően zöldség és gyümölcs alapú volt korábban is. A tejtermékeket és a tojást kellett megtanulnom pótolni, az omlettet, palacsintát, bundáskenyeret, kevert tésztákat vegánosítanom kellett. Mivel az internet tele van jobbnál jobb receptekkel, inspiráló képekkel, blogokkal és gyakorlatilag a csapból is ez a téma folyik nem olyan extrém ez az életmód, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Az alapanyagok elérhetőek, válogathatunk a webshopok kínálatából, akik bizonyos összeg felett, ami nálunk egy átlagos bevásárlásnak felel meg, házhoz hozzák a rendelést. Az áruk nem olcsó, de összességében nem érzem drágábbnak a vegyes táplálkozásnál, hiszen a sajtok, joghurtok, méz vagy jó minőségű sonkáknak is megkérik az árát, ugyanígy megtalálhatóak a drágább hozzávalók a vegán étkezésben is. Az egészségre költeni pedig a legjonn befektetés, így ha az egészséges életmód bizonyos vonatkozásokban drágábbnak bizonyul, még mindig olcsóbb mint egy élethosszig tartó gyógyszer szedése vagy krónikus betegség kezelése vagy bármilyen orvosi beavatkozás. De én hiszem azt, hogy nem kell feltétlenül drágábbnak lennie annak, ami egészséges és ami drágábbnak is bizonyul, kiderül, hogy hosszú távon mégiscsak az az olcsóbb. A vegyes táplálkozásnál sem preferáltuk a csomagolt, félkész ételeket, amelyek gyorsak, kényelmesek és bár megkönnyítik a konyhában eltöltött időt nyilván drágábbak is és nekem valahogy instant megoldások, még akkor is ha természetes összetevőket tartalmaznak. Így a vegán étrendben is a friss alapanyagokat részesítjük előnyben, nem veszünk mindenféle liszt és porkeverékeket, előre elkészített ételelet és a más csomagolt, dobozolt, iparilag előállított termékeket igyekszünk minimalizálni. Divat a vegán és a különböző mentes étrendek, sokan igyekeznek ezt meglovagolni, üzletet csinálnak belőle az egészséges életmód és a környezetvédelem elvei mögé bújva népszerűségre és jó sok pénzre tesznek szert. A nagy kínálat előnyei mellett oda kell figyelni, hogy az ember ne dőljön be a csoda élelmiszereknek, amelyek tápértékben semmivel nem jobbak, mint amiket maga is el tud készíteni. Fél életemet (ha nem a háromnegyedét) a konyhában töltöm, és bevallom néha szeretnék kevesebbet hogy más jó dolgokra is több időm jusson, de valahogy nehezen visz rá a lélek az instant megoldásokra. Nekem a muffinhoz, a nudlihoz, a kenyérsütéshez, magához a főzéshez, ételkészítéshez hozzátartozik az valapanyagok kimérése, a kutyulás, öntögetés, a rászánt idő, így egy zacskóból kiöntve bàrmilyen jó vagy egészséges, nem ugyanaz az esti vacsora vagy vasárnapi ebéd. Ezzel együtt megértem (én ne érteném?) ezeknel a termékeknek a módjával való alkalmazását, mert mindenkinek más az èletmódja és fontossági sorrendje, van létjogosultsága az instant megoldásoknak is. Nincs cselédség, háztartási alkalmazott (a béke kedvéért) egy modern nő a konyhájában csak magára, a gépeire támaszkodhat és időnként jól jön nekem is a falafel por, az üveges borsó meg a puffasztott búza. Az arányok a fontosak.

A vegán étrend ebből a szempontból is ideális számomra, az ételek elkészítése átlagosan harmad annyi időt igényelnek, kevesebb az előkészítés, sütés, főzés. Főleg a desszerteknél figyelhető meg számottevő különbség, sok a nyers alapanyag, amit csak keverni vagy turmixolni kell.

Még annyit szerettem volna a vegánsággal kapcsolatban leírni, hogy milyen érzés. Vegánnak lenni. Nem szeretem a cimkéket, mert leegyszerűsít az embert, fogalmakat, elveket. Másrészt elköteleződéssel jár, vannak, akik nem is szeretik magukat “vegánnak”hívni, mert bizonyos  dolgokat, nem tartanak be és így egyszerűbb, ha ők inkább nemvegánok. Én azt gondolom, ahogy a vegánság definíciójából is következik, hogy a fontos nem az, hogy elmondhassuk magunkról, hogy vegánok vagyunk és ez különlegesebbé, jobbá vagy érdekesebbé tegyen a többi embernél, hanem a folyamat, a változás és mindenknek egyénileg kell megítélnie, hogy számára mi mennyiben és mennyi idő alatt válllható, megvalósítható.

Mi Húsvét környékén foglmaztuk meg egy beszélgetés során, hogy amit érzünk arra a legjobb szó a megkönnyebbülés. Megkönnyebbült a testünk, de ami még fontosabb: a lelki megkönnyebbülés érzése. Amikor beszélgettünk arról, hogy ki mit érez a hagyományos húsvéti ételekből való kimaradásról, mint a sonka, tojás, ugyanazt az érzést fogalmaztuk meg Ricsivel. Kicsit, talán  mindketten féltünk, hogy a másiknak megfosztottság érzése van a közelgő ünnep miatt, de mint kiderült éppen ellenkezőleg. Sőt, jó érzés kimaradni belőle, hogy nem veszünk részt valamiben, amibe belegondolva egyébként is rossz érzésünk volt, csak korábban elnyomtuk ezeket a gondolatokat, magyarázatokat gyártottunk rá (nem fáj neki, ezért tenyésztik, ez így természetes, kell a kiegyensúlyozott étrendhez stb) mert erősebb volt a társadalmi késztetés, a megszokás, mint a saját belső hangunk. Nem kerülnek olyan dolgok az asztalunkra, a testünkbe, amit korábban ha fenntartásokkal ugyan, de fogyasztottunk és nem jelentett mást, mint ízt, élvezetet és táplálékot, ami erőszakkal jött létre, erőszakkal halt meg és vált azzá, ami számunkra korábban a táplálkozás természetes részét képezte: kolbásszá, szalámivá, hússá... Tiszta érzés, hogy a táplálkozásunk nem kerül más élőlények szenvedésébe, életébe, a megfosztottság helyett sokkal inkább a béke jár át bennünket, egység a természettel, a bennünket körülvevő csodálatos világgal, amiben jó érzés úgy létezni, hogy minél kevesebbet ártunk. 

„A veganizmus egy olyan filozófiai és életmódbeli irányzat, amely arra törekszik – amennyire megvalósítható és lehetséges –, hogy kizárja az állatok kizsákmányolásának, kihasználásának minden formáját illetve a velük szemben elkövetett kegyetlenségeket étkezési, ruházkodási vagy más célokból, továbbá támogatja az állatok kihasználásától mentes életforma és alternatívák növekedését, népszerűsíti az emberekre, az állatokra és a környezetre gyakorolt pozitív hatásait. Étkezési szempontból pedig kizárja az összes részben vagy teljesen állati eredetű alapanyagot.”

“Ő nem mindanható, ahogy mondják, nem Ő az, akitől minden ered, ami itten nő és él. Ő nem áll felettünk. Csak mellettünk van Ő, és olyan, mint mi magunk, s mint mi magunk, ismeri a félelmet, a szükséget, a fájdalmat, hasonlatosan hozzánk.  Őt is le lehet győzni, és akkor ott fekszik tehetetlenül a földön, mint mi...Valaki más van mindnyájunk fölött...mifölöttünk és Őfelette”

/Félix Salten: Bambi/

Vegán fagyi

"Anya, Te hogy tudtál megtanulni ilyen jó fagyit készíteni? Attól a pécsi cukrászdától? - kérdezte az erdei gyümölcsös fagyit kanalazva a kislányom.  Ez a legnagyobb dicséret, amit fagyira kaphattam, Pécsen volt ugyanis a legjobb fagyizó, ahol valaha is fagyit ettünk (igen igen, beleértve a szigligeti fagyizót és az olasz Grom vagy a francia Berthillon fagyit is)

Nemcsak tej és tojás, hanem hozzáadott cukormentes is, tulajdonképpen nem más, mint egy kis tál gyümölcs fagyasztva és pürésítve, aminek olyan íze van, mint a legjobb fagyizókban kapható gyümölcsfagyinak. A gyerekek sosem esznek meg ekkora lelkesedéssel ekkora mennyiségű gyümölcsöt egyszerre, így nekem külön sikerélmény ez a része is. A napom nagy részét a konyhában töltöm, amit meg nem, azt is azon gondolkozva, hogy mit is fogok ott majd csinálni, készíteni, úgy érzem, hogy mindent elárasztanak a jobbnál jobb gasztroblogok, receptek, az alap banánfagyit is instagramon (Marosi László) láttam meg, magamtól sosem gondoltam volna, hogy ilyen krémes fagylaltot lehet készíteni csak gyümölcsből, ráadásul fagyigép nélkül.  Az erdei gyümölcsös verzió már saját fejlesztés, azt büszkén vállalom. Ha nem is túl gyakran, azért előfordul, hogy mondják, hogy írjak le, adjak oda recepteket és mióta áttértünk a teljes értékű növényi táplálkozásra a családom lett a legfőbb igénylője a receptjeimnek. Édesanyám szerencsére nagyon nyitott és érdeklődő, szívesen tanul újat érdeklik az új alapanyagok, technikák így főleg miatta fotózom le az ételeinket, hogy neki elküldve ötleteket adjak (meg apukámnak, hogy elhiggye nem kizárólag zöldségeket rágcsálunk és aszkéta étrenden élünk). Anyukám munka mellett nem ér rá blogokat böngészni, recepteket keresni, hiába van velük tele minden nem jutnak el hozzá. És ha elmondom neki egy mondatban, hogy jaj ez nagyon egyszerű (mert tényleg azok, talán kicsit mókás is receptnek hívni a leírásukat) nem jegyzi meg, mert mással van a mindennapjaiban elfoglalva, nem erre fókuszál, ahogy én is képtelen vagyok megjegyezni bizonyos dolgokat, egyszerűen nem áll rá az agyam. Újra és újra el kell olvasnom, megnéznem a videókat róla... Szóval megértem Őt. És ha már neki lefotóztam, és leírom, miért ne rakjam fel, hátha másnak is jól jön. 

Recept

Banánfagyi

Mindennek az alapja a banán. Fogunk fejenként egy banánt, meghámozva betesszük egy dobozban mélyhűtőbe legalább egy napra. Majd kivesszük, villámgyorsan karikákra vágjuk, hogy ne olvadjon meg, betesszük a szeletelőgépbe, meghintjük fahéjjal, megnyomjuk a gombot és krémesre keverjük. Tálkákba merjük, friss gyümölcsökkel, kókusz pehellyel, magokkal vagy bármi mással díszítjük.

Erdei gyümölcsös fagyi

Fejenként most elegendő fél banánnal számolni. Ezt ugyanúgy ahogy a banánfagyinál lefagyasztva felkarikázzuk és szintén frissen kivéve a mélyhűtőből hozzáadunk egy nagy marék fagyasztott gyümölcsöt, én erdei gyümölcskeveréket használtam,volt benne málna, szeder, ribizli, cseresznye. Megnyomjuk a gombot és voila, kész a fagyi. A banán íz ez alkalommal egyáltalán nem érződik, de cukor helyett tökéletesen édesíti a fagyinkat.

Ki fogom próbálni érett puha mangóval is.

A mosható pelenkázásról - Zero Waste

Az egész úgy kezdődött, hogy télen, amikor leesett a hó nem szállították el a szemetünket, egészen egyszerűen nem jött fel a kukásautó oda, ahol lakunk. Nem volt nagyon vicces a helyzet, tekintve, hogy egy erdő mellett van a házunk, így ha kint hagyunk egy zacskó szemetet azt egy-két óra alatt szétkapják az állatok. Amikor megtelt a kuka és elkezdtük beletömködni az újabb zsákokat, ez meg is történt. Gumikesztyűben szedegettük az udvarról a szemetet, volt idő és lehetőség újragondolni, amiket ott találtunk. Egy alkalommal, csaknem két hétig nem vitték el a szemetünket és kreatív megoldásokhoz kellett folyamodnunk a tárolását illetően. Mivel nincs semmiféle melléképületünk, garázs, tárolók ilyesmi, és a házban sem tudtuk hova tenni, jobb híján az autóm csomagtartójába kezdtük el berakni a zsákokat, aminek jó részét a pelenka tette ki. Gyermekágyi időszak alatt úgysem vezethettem és mínusz fokok voltak, ez tűnt a legjobb megoldásnak. Igaz, amikor anyukám, aki velünk volt, párszor elvitte a kocsit, vigyáznia kellett a kanyarokban, hogy ne a nyakában kössön ki a szemét. Szelektív hulladékgyűjtés, az számunkra teljesen sci-fi kategória.  Elméletileg létezik ugyan a faluban, két-három hetente jönnek és begyűjtik a házaktól, de azt mégis hova tennénk, mikor a sima szemetünket sem viszik el hetekig és annak a tárolása is gondot okoz. Ráadásul teljesen random időpontokban jönnek, az egész rendszer számomra követhetetlen és,  hogy az életemet a szelektív szállítás köré szervezzem, az jelenleg nem kivitelezhető. Mert például ha elmegyek piacra és éppen aznap van, akkor órákkal előbb ki kellene tenni, de mire odaérnének jó eséllyel már vagy a szél elfújja, vagy a kutyák vagy egyéb állatkák megbontanák. Egyébként meg a falubeliek szerint hol jönnek hol nem és ha nem megfelelő szögben, módon van kirakva, otthagyják, a szelektíves (és hagyományos) kukásautó után nyargalászó ember látványa előfordul mifelénk. Van egy hulladék udvar ugyan a közelünkben lévő városkában, de egyáltalán nem esik sem útba sem időben Ricsinek. Hétvége? Hát igen tölthetnénk szemétszállítással is akár. És nekem nagyon fontos, tényleg fontos a környezetvédelem, de azért azt mégis túlzásnak érzem, hogy egy másik városba szállítgassuk hétvégente a szemetet ennek jegyében. Mégsem  pár utcával arrébbról van szó és az idő, amit együtt tölhetünk mindennél értékesebb. Nagyon sokat beszélgettünk erről az egészről a fenti gondolatébresztő események hatására és arra jutottunk, hogy túl sok szemetet termelünk és igencsak meglepődtünk, amikor beköltöztünk a házunkba, hogy az átlagnál pár literrel nagyobb kukánkba is időnként alig fér el a szemét, amikor normális esetben hetente kétszer viszik el. (Már ha ugye elviszik). Az egyetlen megoldás, ha a szemetünket drasztikusan csökkentjük. Kézenfekvő volt első lépésként a mosható pelenkára váltás hiszen a szemét nagy részét a több zsáknyi pelenka tette ki (imádkoztunk, hogy ne süsse nagyon a nap az autót). Egyben látni két heti termést azért elég kijózanító élmény volt. Voltak fenntartásaim, a dolgot egy időre elnapoltuk és megmaradt gondolati szinten. Aztán instagramon megláttam egy fényképet mosható pelenkákról és annyira megtetszett a szekrényben sorakozó sok színes pelenka, hogy ráírtam az anyukára ismeretlenül, hogyan is működik ez a dolog. Egészen új képet kaptam a beszámolója és képei alapján a mosható pelenkázásról. Én mindig azt tartottam, hogy ez csak igazán elszánt anyáknak való, picit gusztustalan a kakis pelenkák tárolgatása, mosogatása és biztos nem is túl szép látvány az agyonmosott foltos pelenka a gyereken. Van ismerősöm, akinek az ismerőse használ és olyanokat mesélt, amik alapján ilyen kép alakult ki bennem.  Lehet, hogy kissé felszínes vagyok, hogy nem volt elegendő a puszta tény önmagában, hogy környezettudatos,  de nekem kellett az elhatározáshoz ez a benyomás, hogy a mosható pelenka szép és esztétikus, és a tapasztalatok, beszámolók, hogy a mosható pelenkázás vállalható, nem egy erőn felüli célkitűzés, ami pont nem hiányzik még a mindennapjainkból. Egyelőre két kisebb gyerek és egy újszülött mellett nem szeretném magasabbra tenni a lécet. Judit, az anyuka, akinek írtam, nagyon kedves volt és hihetetlenül készséges, olyan szerencsém volt, hogy egy igazi mosipelus rajongóra akadtam a személyében, aki minden információt megosztott velem, amire csak szükségem volt és az infókkal eggyüt a lelkesedése is átragadt. Szerintem többhétnyi utánaolvasástól és utánajárástól kímélt meg. Mivel neki ikrei vannak különösen hitelesnek tartottam a véleményét, nyilván nem mazochista, hogyha túl bonyolult és nehézkes lenne, nem vállaltta volna egyszerre két babával is.

A tanácsait követve elkezdtem összerakni a készletet. A magyar oldalakon elérhető mosható pelenkák szerintem elég drágák, 3-5000 Forintot egy pelenkáért kicsit túlzásnak éreztem. Az AliExpress-ről ennek töredékéért be lehet szerezni a pelenkákat és szebbnél szebbek közül lehet válogatni. Egyáltalán nem rossz minőségűek a rémhírekkel ellentétben és lehet találni nagyon is jókat, jó áron, átlagban 3-5 dollár egy darab. Használtan is nagyon szép állapotúakat lehet venni a vaterán, jófogáson, meg különféle csoportokban, én a faluban is kaptam egy anyukától, a pelenka belsőket jórészt használtan szereztem be. Nemcsak, hogy nem zavaró, de még inkább környezettudatos és nem utolsó sorban pénztárcakímélőbb is. Csaknem két hónapba telt mire annyi mosható pelenkám lett, hogy már egyáltalán nem használunk mást. Ahogy a készlet növekedett úgy tértünk át szépen lassan teljesen a mosható pelenkára. Nekem legjobban az egyszerű külön külső (nem zsebes, nem csónakos), külön belső rendszerű pelenkák jönnek be. Itt van egy vízhatlan PUL (poliuterán fimrétegre laminált textília) külső és ebbe kell tenni a belső nedvszívó réteget, én többféle belsőt használok, napszaktól, programtól függően.  A Monapel márka Praktika elnevezésű belsője az egyik, ez úgy néz ki, mint egy eldobható pelenka, csak éppen mosható, még soha egyetlenegyszer sem volt baleset, hogy kifolyt volna vagy átfolyt volna, szerintem atombiztos. Eleinte a nevéhez híven tényleg nagyon prakitukus volt egy kezdő mosható pelenkázó anyukának, mert csak fel kellett adni, az eldobható pelenka textil változata. Ma már tíz máspdperc alatt meghajtogatom a tetra pelenkát, amit pelenkacsattal rögzítek, amibe formára varrt többrétegű betéteket, vagy prefold pelenkát teszek, ami egy több rétegű, téglalap alakúra hajtogatott és összevarrt pamut vagy bambusz szövet, ezeket tetszés szerint tudom variálni, a tetra pelenkába betétet rakni, vagy két betétet használni és így tovább. A kedvenceim az éjszakára használt gyapjú pelenka külsők, annyira puhák és természetesek és olyan jó érzés ráadni őket Rózára, ráadásul ajándékba kaptam őket egy ovis anyukától, akinek a kisfiát már kiszolgálták. Talán titkon abban reménykedem, hogy velük együtt átörökítem Rózára a régi és használt dolgok iránti rajongásomat is... Ezekhez a gyapjúpelenkákhoz belsőnek egy csodaszép megkötős pelenkát használunk a Disana márkától, ebbe szoktam még egy betétet vagy prefoldot rakni. Este nyolctól reggel nyolcig ebben van és még egyszer sem volt probléma. A külsőt elég kiszellőztetni, ezen meglepődtem, de valóban működik, pár óra szellőztetéstől, olyan lesz, mintha kimostam volna. Ahhoz, hogy vízzáró legyen időnként lanolinnal kell kezelni, de ezt elegendő minden második, harmadik mosásnál, de mivel mosni is alig kell, így túl sok munka nincs vele. Kettő van belőle mindössze, egyelőre nem érzem, hogy szükség lenne továbbiakra, pedig minden éjszaka ez van Rózán. Ezeken kívül van zsebes pelenkánk is, ami azt jelenti, hogy a pelenka külsőben van belülről egy zseb, amibe bele lehet rakni a belsőt, betétekkel, tetra vagy prefold pelenkával kitömhető. Előnye, hogy előre összekészíthető, így nagymama, apuka is könnyedén bepelenkázza vele a babát, mert így csak rá kell kapcsolni, mint egy eldobhatót, nem kell belehajtogatni, igazgatni a belsőt. Hátránya viszont, hogy az egész zsebes pelenkát mindig ki kell mosni, míg ha külön külsőbe belerakjuk egyszerűen a belsőt, akkor nagyon sok esetben a külső egyáltalán nem lesz koszos és újra lehet használni. Én kifejezetten élvezem a hajtogatást a tetra és prefold pelenkákkal, meg a különféle belsők variálását, kicsit úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, amikor babáztam, egyfajta játék. A mosható pelenkázásban éppen ez az egyik, ami nagyon tetszik, hogy a pelenkázás nem két mozdulat, hanem egy kis szeánsz. Szeretek odaállni a szekrény elé és a szépen behajtogatott pelenkák közül választani, hogy melyik, fajtát, színűt, fazonút adjam rá, aztán kimenni a mosókonyhába és kimosni, beáztatni amit levettünk, mosás után teregetni őket... talán kicsit bizarrnak hangzik de én élvezem ezt a pepecselést, ami mindössze pár perccel tart tovább, mint egy eldobhatóval pelenkázni, mégis valahogy jobb érzés. Miközben ott a lélekemelő tudat, hogy kímélem a környezetetet, a babámmal is jót teszek, hogy természetes anyagokba teszem az érzékeny kis babapopsit és még esztétikailag is élményt jelent számomra a mosható pelenkák látványa. A plusz odafigyelés pedig, amit a mosható pelenkázás igényel közelebb hoz minket Rózával, más kapcsolatot jelent a pelenkázás közben.  Jóval nagyobb ráhangolódást igényel, mint az eldobható pelenka, amit rutinszerűen felad az ember és az egyetlen személyre szabható benne az, hogy milyen időközönként cseréli ki. A mosható pelenka az eldobható pelenka uniformizáltságából belépést enged az egyedi igényekhez szabott pelenkázásba és így sokkal személyesebb, a törődés egy más fokát jelenti (számomra). Lehet, hogy nagyon távoli az összefüggés, de egyszerűen imádom a gondolatot, hogyha különleges törődést adok a gyerekeimnek, odafigyelek arra, hogy mivel és hogyan veszem körül őket, attól erősebb lesz az önbecsülésük és egyszer ők is jobban oda fognak majd figyelni magukra és másokra (ez esetben a környezetre).  Nem lehet elég korán elkezdeni a környzettudatosságra való odafigyelést, ezekkel az apró lépésekkel is közelebb visszem a gyerekeimet hozzá, hiszen nálam csak Rebeka és Ruben, a két nagyobb gyerekem lelkesebb a mosható pelenkák teregetésénél, hajtogatásánál, amit Róza is a mózeskosarából figyel minden alkalommal. Mint tudjuk, egy tett felér ezer szóval,  nekik ez már nem régről visszahozott forradalmi vívmány lesz, hanem egy olyan magától értetődő és természetes dolog, amit most szívnak magukba a közös teregetésekkel, mosásokkal, pelenkázásokkal. Nagyban motivál, hogy nekik példát mutathatok. Nálam az is fontos érv a moshatózás mellett, hogy nagyon felszabadító érzés leszakadni a drogeria marktoktól való függésről, a jaj már csak ennyi pelus van, venni kell megint gondolat és problémakör elengedése. Külön örömet szerez a fogyasztói függésből való minden kis szabadulás, a háló apró lépésenként történő lazulása. Amiket eddig írtam nem kinyilatkoztatásnak szántam, mert természetesen nem gondolom, hogy attól valaki jobban szereti a gyerekét, hogy milyen pelenkát használ, és én nem is szeretném, hogy ez a szülőségnek, anyaságnak egy újabb mesterséges fokmérője legyen, amiben versenghetnek, egymásra licitálhatnak az anyák és szorongást meg bűntudatot kelthetnek egymásban. Véletlenül sem szeretnék ennek ilyen felhangot adni, egyszerűen azt próbálom szavakba önteni, hogy nekem miért szimpatikus ez a dolog és bennem milyen érzéseket vált ki. Tetszett a mosható pelenkahét kezdeményezés is, éppen azért tartom jónak, mert én is így találkoztam vele, hogy egy másik anyukánál megláttam, rácsodálkoztam, hogy milyen szépek majd ő elmondta, hogy milyen jó dolog, ezzel leépítve ismeretlenül is az előítéleteimet és fenntartásaimat. Hátha más is így lesz mint én, hogy kedvet kap, mert meglátja egy fotón vagy elolvassa valakinek a véleményét. Tudom sokan a szemüket forgatják, hogy miért kell egyből téríteni, meg mindenből mozgalmat csinálni, de ha valami jó, akkor nem baj az ha figyelmet kap a közösségi médiafelületeken a sok egyébként lényegtelen dolog és reklám mellett, egy kis tartalom, mondanivaló sem fog megártani. A hulladékmentes élettér kialakításában fontos szempont nekünk is a vállalhatóság, hogy mi az, amit hosszú távon vállalni tudunk anélkül, hogy ez erőnkön felüli nehézsgeket, kihívásokat jelentene számunkra. Nekünk a szelektív hulladékgyűjtés jelentett túlzott kilépést a komfortzónából a jelenlegi körülmények és lehetőségek között (cserébe, csökkentünk, meg komposztálunk és szemétszedési akciózunk és sokmindent mást csinálunk), más meg a mosható pelenkával van úgy, hogy neki ez túl sok és nem tudja vállalni, mert például nincs hova rendszeresen teregetnie, tárolnia vagy egyszerűen több tízezer forintja beruházni a rendszerbe. Van ilyen. 

De ha valakinek szimpatikus, gondolkozik rajta és minden megvan csak éppen egy utolsó lökés kellett, akkor remélem megadtam.

Az eldobható pelenkával együtt elhagytuk a nedves törlők használatát is, minden pelenkázásnál langyos vízzel csap alatt történik a popsi mosás. Eleinte macerásabbnak tűnt, de körülbelül egy nap volt átállni rá. Nagyban meggyorsítoták az átállásunkat a nedves törlők káros anyag tartalmáról keringő cikkek.

Ui: Azóta találtunk szelektív hulladékgyűjtőt, ami útba esik, igaz egészen a Városligetig kell autóztatni a szemetet, de legalább útba esik. Szép lassan mindenre lesz megoldás.

Az én készletem:

Külsők:

9 sima PUL  patentos pelenkakülső

2 zsebes pelenka külső

2 gyapkú pelenka külső

Belsők:

5 bambusz prefold pelenka

5-6 tetra pelenka

18 darab betét (bambusz és microfiber)

6 darab Monapel Praktika belső

3 Disana megkötős pelenka

Ezzel elegendő minden másnap mosni, talán ritkábban is elég lenne, de ha megtelik az áztató vödör én szeretem kimosni.

Mosás, kezelés

Miután leveszem őket, egyből átmosom meleg vízben a DM galleseife marhaepe szappannal (199 Forint), megdörgölöm a foltokat, amik úgy hatvan hetven százalékban ettől el is tünnek. Az anyatejes szétfolyt kakit nagyrészt beszívják a pelusok, amit nem, azt meg simán lemosom a csap alatt, de most találtam egy kifejezetten kicsi babákhoz való anyatejes székletfogó kendőt azt fogom bevetni, így talán még ennéln is egyszerűbb lesz. Majd beáztatom egy fedeles vödörbe, amibe teszek egy dl 20%-os biológai erjesztésű ecetet és pár csepp teafa olajat és időnként egy-két kanál mosószódát is. A külsőket többnyire kézzel átmosom, mert szinte sohasem lesznek koszosak, így elég szappannal átmosni és már teregethetőek is. Mosózsákba mosom a pelenkákat, külön a tépőzárasokat, külön a patentosokat és külön a megkötőseket és prefordokat. Mosószernek mosószódát és némi pormosószert használok, de éppen ki szeretném próbálni a pormosószer helyett a mosódiót, mert szeretnék csak természetes anyagokat használni a mosás során. Előmosom ecettel és a DM saját márkás fertőtlenítő folyadékkal (egy nagyobb műanyag kupakba öntöm és berakom a ruhák közé) és ecetet használok az öblítéshez, pár csepp teafaolajjal, amitől csodás illatuk lesz. Hatvan fokon mosom ki őket. 

A pelenkáim ragyogó fehérek.

A dolgot nagyban megkönnyíti számomra az, hogy van mosoókonyhám, így az állandó teregetésnek van kényelmesen helyem, anélkül, hogy zavaró lenne és a pelusok is nyugodtan ázhatnak és ha nem áll módomban azonnal kimosni pelenkázás után, senkit nem zavar a mosókonyha csaptálcájában, Ebbe a háztartási helységbe senki nem megy be kezet mosni vagy másért, így ott szabadon garázdálkodhatok a pelusokkal. A mosókonyha nagyon jó dolog, ha valaki építkezés előtt áll, csak ajánlani tudom, ne sajnálja rá azt a 4-5 négyzetmétert.

Itt van néhány hasznos videó, a pelenkák hajtogatásáról, feladásáról.

Az első kettő videó a tetra pelenka hajtogatását mutatja be.

Prefoldok hajtogatása:

Ez a gyapjúpelenka külsők lanolinozását mutatja be.

*

*

Zero waste - Szép új világ?

A kevesebb több. Szinte mindig és mindenben.

Szerintem korunk egyik legnagyobb kihívása a túl sok cucc, túl sok választási és egyéb lehetőség. Rengeteg dolog közül választhatunk, tárgyak, életforma, programok, gyereknevelési stílus miegyéb. Mindenre van valami szuper szer, megoldás, tárgy, ami az ígéret szerint majd boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tesz. Közben talán észre sem vesszük, hogy az egész élet arra megy rá, hogy ezeket hajszoljuk, előteremtsük, majd fenntartsuk. A kevés szabadidőt érszrevétlenül benyeli a fogyasztás, ami nem szükségszerűség, hanem hobbi, a webshopok bújása, vásárlás, a tárgyak halmozása, cserélgetése, mindenből van mindig újabb, jobb. Ma már nem kell elmenni a filmet előhívatni igaz, de több ezer kép és videó a telefonon sosem lesz rendszerezve, leválogatva, csináljuk mert elfér, így talán elveszik az az egy kép is, ami egy korszakot fémjelezhetne, amit a mi szüleinknek anno sikerült rólunk elkészíteni és bekeretzve kilógattak a nappaliban... A gyerekeknek millió játéka van mégis unatkoznak, mert nem veszik észre a szüleik, hogy puszta jóindulatból agyonnyomják a gyerekkorukat, a telezsúfolt gyerekszobákkal és programokkal teli napokkal. Egyszer olvastam, hogy az teszi az embereket leginkább boldogtalanná, ha nem tudnak dönteni, a döntésképtelenség lelkiállapota, az őrlődés. Márpedig ez a sok választási lehetőség semmi mást nem okoz, mint bizonytalanságot. És még valamit. Túl sok fogyasztást a tárgyakból, programokból és úgy általában mindenből. Bemegyek a könyvesboltba és nem találok jó könyvet, bár tömve vannak a polcok. Jól szimbolizálja ez korunkat, csak annyira higult fel az irodalom, mint minden más. A minőség külön odafigyelést, keresgélést jelent. A supermarketek polcai is tele vannak, de egyik fele a kapható dolgoknak emberi fogyasztásra nem igazán alkalmas a másik fele pedig egész egyszerűen nem szükséges. Kapok előre csomagolt, párolt, főzött, fagyasztott mindent, de olyan alapélelmiszert mint a kenyér, magamnak kell sütnöm, ha normálisat akarok. A dolgok folyamatos beszerzése kitölti az időnket és gondolatainkat és megakadályozza a jelenlétet, az itt és most megélését. Termelőket és mindenféle kispiacokat kell külön felkutatni, vagy magunknak megtermelni, előállítani a dolgokat, ha minőséget szeretnénk. És a legbosszantóbb, hogy sokminden úgy van kitalálva, hogy véletlenül se tudjunk kilépni a fogyasztói spirálból. Megvesszük, tönkremegy, javítani nem lehet. Kezdődhet előröl egy újabb holmi felkutatása, beszerzése, ami megint idő, pénz és energia és csak ideig óráig lesz jó. Bizonyos dolgokat mintha direkt nem időtállónak szánnának, hogy újra és újra megvehessük, holott egy életben elég lenne egy is belőle, de akkor miből gazdagodna meg a gyártó. Közben pedig gyűlik a szemét. Sokmindenről annyira elhitették velünk, hogy nem lehet nélküle élni, hogy el sem gondolkozunk rajta, hogy kell-e. Vesszük. Rajta van a listán, alap. Sémák, amiktől nehéz megszabadulni, mert nem is tudunk a létezésükről. 

Régóta próbálkozunk mi is, több kevesebb sikerrel tudatos fogyasztókká válni, racionalizálni a kell-nem kellt és megtalálni az egyensúlyt, az arányokat, megtanulni a rendelkzésünkre álló javakat, legyen az pénz, idő vagy lehetőség túlzások nékül élvezni. Az északi népeknek van erre egy szavuk, lagom, ami sokmindet kifejez, de a szó szerinti jelentése az, hogy éppen elég. Számtalan könyv íródott a témában és bár így sosem fogalmazódott meg bennem, hogy “lagom életmódra vágyom”, mikor elolvastam nagyon sok mindenben magunkra ismertem, vagy legalábbis arra, hogyan is szeretném csinálni a dolgokat. Ugyanígy a zero waste kifejezéssel lefedett szemlélet is  azonnal kellemesen, bizsergetően ismerős volt. Utálom a műanyag cuccokat, megint az esztétikával fogok elsőként jönni, de fizikai fájdalmat okoz a fürdőszobánkban a műanyag tarka fogkefék és eldobható borotvák látványa, a műanyag étkészletektől is a frász kerülget, egynél többször egyik gyerekem elé sem volt szívem odatenni. Mániákusan cserélek minden műanyag dolgot, ha találok rá alternatívát, tettem ezt minden környezetkímélési cél nélkül, pusztán maga az anyagtól való idegenkedés miatt. Könnyen beszerezhető, viszonylag olcsó, nem strapabíró és időtálló, és mostmár fontos ez is: soha le nem bomló. Az életünket elborítja ez a sok cucc és lehetőség (meggyőződésem, hogy nemcsak fizikai síkon és dimenzióban értelmezhető a probléma) és ez egyre több mindenkit zavar így jött divatba a zero waste, a lagom szemlélet és életmód, a letisztult és minimál design,  a vintage, a régi dolgok újragondolása és felértékelése, de nem csak a lakberendezésben, hanem a gasztronomiában is hódít a tiszta táplálkozás, a vegán és a minden mentesség.  Divat minden, ami régimódi, egyszerű és természetes, a kötés a horgolás, a varrás, a gazdálkodás, a falun lakás. Nem véletlenül vonzóak ezek,  levegőre vágyunk, fuldoklunk a szeméttől, minden értelemben. Ez korunk kihívása, hogyan lehet ezt megfékezni, másképp élni és egy tisztább, egyszerűbb szemlélettel kicsit visszatérni az alapokhoz és egy élhetőbb életet mutatni és adni azoknak, akik utánunk jönnek. Így a zero waste jóval több és mélyebb jelentést kap, mint egy textil zsákokon, cipőkön és lassan mindenhol megjelenő divatos szlogen. Egy korszak legnagyobb kihívására adott válaszoknak, próbálkozásoknak az összessége, amely jóval túlmutat a környezettudatosságon is és talán egy olyan új generációt termel ki, akinek már nem alternatív lehetőség a mosható pelenka, az adalékmentes élet és a szelektív hulladékgyűjtés, hanem magától értetődő választás. A mi szüleink generációja még örült, hogy a harmadik gyereknél végre lett eldobható pelenka és a vintage is azt juttatja eszükbe, amit inkább a hátuk mögött kívántak hagyni. Lecsengett a szocializmus, jött a sok nyugati újdonság, kit érdekelt akkor még mindez, az emberek nem éppen az elhalmozástól szendvedtek akkoriban. Elképzelhetetlen volt, hogy ez valaha probléma lesz. És nem telt bele harminc év.



Szeretnék írni a közeljövőben pár rövidebb bejegyzést a témához kapcsolódóan, de a zero waste keretein túl mutatóan, más dimenzióban is értelmezve ezt a szemléletet.  A moshatópelenka lesz az első téma, kipróbáltam, bevált, ma már csak azt használunk, így saját tapasztalatokat és élményeket tudok ezzel kapcsolatban megosztani. A kemikáliák elhagyásáról, mint a sampon, balzsam, fogkrém, tisztítószerek alternatíváiról és az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról fog szólni a következő írás. És persze arról, hogy az egész szemlélet, hogyan ivódott be szépen lassan a tudatunkba, hogyan ébredtünk rá arra, hogy az amit csak mi teszünk is számít főleg azért, mert minden tettünket immár három éber kis szempár követi, és a mi felelősségünk, hogy kialakítsuk ezt bennük, ami azért is nehéz mert mi is most tanuljuk ilyen szemmel nézni és értékelni a világot. De az elhalmozásnak a szó minden értelmében ők és az unokáink lesznek az igazi áldozatai, ha nem változtatunk. Szeretnék írni a cucc mentes, egyszerűbb életről, mint szemléletről, ami kicsit olyan, mint a mentes táplálkozás,  csak az élettérben jelenik meg, bizonyos dolgokat, jelenségeket egyszerűen nem engedünk be az otthonunkba, vagy minimalizáljuk a jelenlétüket, hatásukat. Több kevesebb sikerrel évek óta dolgozunk ezen.