Ha itt lennél és találkozhatnánk a valós térben és időben akkor sütőtökös kuglófot sütöttem volna neked, citromos cukormázzal a tetején. Teát főztem volna, fekete teát, Ricsi kedvencéből, kék búzavirággal és tejet raktam volna bele, képzeld mostanában így iszom, talán Neked is ízlene. A rózsás bögrékbe töltöttem volna, vagy nem, nem is, inkább a nagymamám aranyszegélyes régi porcelánját vettem volna elő erre a különleges alkalomra. A legszebb desszertes villát tettem volna a kuglóf szeleted mellé, amelyiknek virág alakban végződik a nyele és van még kettő abból a kicsi ezüst hópelyhes szalvétából, amit már régóta őrizgetek, a megfelelő alkalomra várva, most végre méltóképpen használhattam volna fel. Ha jó az idő kiültünk volna a teraszra, amit teleraktam krizantémmal, tetszene, tudom, hogy mennyire imádod a virágokat, a kertet. A sárguló diófa alatt beszélgettünk volna órákon át a nagy fotelekben egy pléddel betakarózva, úgy ültettelek volna, hogy éppen ráláss a hegyek között arra a szép szalmabálás mezőre, ahol tehenek és bárányok legelésznek, majdnem ott van a telkünk. Az öledbe kucorodott volna az egyik cica, valószínűleg Borisz, ő a bújósabb, és közéd és a karfa közé még befurakodott volna Bella is. Tudom, nem annyira szereted a macskákat, de őket szeretnéd, mert még annyira picik, és ilyen piciben semmilyen állatnak nem lehet ellenállni. Elmeséltem volna, hogy mennyire szeretek itt élni és, hogy nem is olyan nehéz máshol élni, mint gondoltam, de hát ezt te sokkal jobban tudod, hiszen a világ másik felére költöztél. És boldog vagy. Aztán Te is meséltél volna valamit, mindig olyan jókat, érdekeseket mesélsz, közben megmutatnád a legújabb munkádat, mint múltkor azt a kis polipot, amit a kisfiadnak horgoltál, aki még a hasadban volt akkor. És megnézném élőben, hogyan is csinálod, most sokkal jobban figyelnék rá, mint a legutóbb, mert képzeld én is szeretnék megtanulni horgolni, már néztem is videókat hogyan kell, nem tűnik annyira bonyolultnak. Hurok, majd áthúzom, aztán megint, aztán a következő sorban már magasítok és duplán kell a hurkokat csinálni. Meg is mutathatnád.
A múltam, így az identitásom fontos része vagy, ha veled vagyok valahogy valóságosabbnak tűnik az életemnek az a rég elmúlt része, amikor szőke copfos, cserfes, minden lében kanál kislány voltam, aki most is vagyok, de akit a tükörben már hiába keresek. Eszembe jut annyi minden...
Az első napom a szentlőrinci óvodában, amikor megismertelek. Egyedül rajzoltam a kisasztalnál, odaültél hozzám és azt kérdezted, hogy cserélnék e veled fejet. Annyira vicces volt. Persze, hogy cseréltem volna, szép, sötét hullámos hajú kislány voltál, akinek az összes többi kislány a barátja volt én meg senkit nem ismertem. Aztán oviban még nem lettünk barátok, csak később.
Emlékszem más iskolások voltunk, amikor megkaptad a kiskutyádat és megláttalak a házaink közötti réten vele, ahogy az aprócska fekete-fehér foltos kiskutya körülötted ugrált. Tisztán él bennem ez az emlék, mintha fényképeken látnám, a hajad, az arcod, a tekinteted és persze a saját érzéseim. Annyira de annyira irigyeltelek, hogy van egy kutyád, aki bemehet a szobádba és vele alhatsz és sétálni viheted, nekem ez elérhetetlennek tűnt akkoriban. Arra is emlékszem, amikor együtt kóboroltunk az utcánk végén kezdődő szántóföldeken, bementünk a nagyra nőtt kukorica meg a búza közé majd leültünk a sorok közé a földre és beszélgettünk. Egy alkalommal találtunk egy díszt, búzászalakból fonta valaki, te már lehet, hogy nem is emlékszel, én hazavittem és anya kitette a konyhába, pedig nem is volt befejezve. De úgy is szép volt, évekig kint volt és amikor ránéztem azt a délutánt juttatta eszembe, amikor ott ültün a sorok között.
Szerettem veled középiskolába együtt menni reggelente, emiatt képes voltam akár többet gyalogolni a vonatig, a busz közelebb lett volna, de te vonattal jártál. Majdnem egymással szemben voltak a sulijaink, a tiéd jónevű, az enyém inkább hirhedt. A Víg Apátnál felszálltunk a négyes buszra és beszélgettünk a kori pályáig. Nagyon más világ voltunk akkoriban, te meg én.
Mennyit főztünk, sütöttünk a nyári szünetekben, veled készítettem az első csirkemellet, rántott húst, fasírozottat, krumplipürét. Meg muffinokat halomszámra.
Szerettem karácsonykor azt a szokásunkat, hogy huszonnegyedikén találkoztunk a lépcsőházatoknál, még mielőtt nálunk a vacsora kezdődött volna. Volt, hogy felmentem hozzátok, nálatok már ebédre elkészültek a finomságok, és amikor anyukád egyszer megkínált sajnos nem is bírtam ellenállni a töltött káposztának és az otthoni szentestei vacsorán, ahol a kedvencem volt, mákosguba, már alig bírtam enni belőle.
Tudod mindig elfog a szomorúság, amikor hazamegyek és átnézek az azóta már beépült réten, ahol a házak között még rálátok az ablakotokra. Még mindig kívülről tudom az otthoni számod, vicces nem? Még Ricsiét sem tudom fejből. A lakásotok illatára is emlékszem, a hangra, ahogy kiakasztottátok a láncot, mielőtt nyílt az ajtó. De már nem ugorhatok át. Te meg nem jössz le egy cigire. Különben már nem is dohányzom elég régóta, és magam sem értem miért de volt abban valami jó ott találkozni és elszívni egy cigit. Mindig minden fontosat meg tudtunk beszélni alatta, valahogy mint az indiánoknál a pipa, nálunk ez volt a szertartás. A konyha ablakban sem látlak meg véletlenül. Mert messze vagy, nagyon messze és már soha többet nem fogunk egymáshoz ilyen közel élni. És ettől kicsit mindig nehezebb lesz a mellkasom. Miért kell mindennek ennyire megváltoznia, elmúlnia. És aztán miért hiányzik ennyire?
De aztán elmúlik hamar, ez az érzés, mert mindennek ellenére, ugyanúgy megmaradtunk egymásnak. Több ezer kilométer távolság ellenére is elő-elő fordul, hogy együtt sütjük a karácsonyi mézes sütit vagy így is segítettél feldíszíteni Rebeka szülinapi zsúrjára a lakást. És felhívtál még a szülőszobáról, amikor megszületett a kisfiad, akit a kezemben is tarthattam és remélem tarthatok még jó sokszor. És ez jó, nagyon nagyon jó, ennek örülni kell, ahogy annak is, hogy neked jó ott ahol vagy. Valószínűleg sokkal jobb, mintha itt maradtál volna.
Megsütöttem a kuglófot, gyertyát is gyújtottam mellé. Ma délután az aranyszegélyes csészéből ittam a teát.
Nagyon Boldog Születésnapot!
Ölellek,
Réka
Adrinak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése