2017. július 28., péntek

A hétfejű sárkány szavatossága - avagy jók-e a népmesék?



Riposzt, egy népmesék és abban megjelenő értékek létjogosultságát megkérdőjelező, idegborzoló blogbejegyzésre. 

Nemrég emailben küldte el nekem ezt az írást, valaki, aki szerintem pontosan tudta, hogy mi a véleményem, mert neki ugyanez. Miután első felháborodásomban megírtam neki a véleményem, rájöttem, hogy akár itt is megoszthatom, ha már ennyi szót pazaroltam a magától értetődőre.


http://harmadikszempont.blog.hu/2017/07/26/10_dolog_amiert_ovatosan_a_nepmesekkel?ajanlo=1



Felnőtt fejjel sok mese unalmasnak hathat de attól a gyerekeknek még szórakoztató és ez is a szerepük, nem nekünk szólnak elsősorban. Nem lehet egy mese minőségi mércéje az, hogy mi mennyire találjuk azt izgalmasnak.
A népmesék egyik lényeges tulajdonsága, hogy azokat visszatérő motívumok, fordulatok, cselekmények, szimbólumok uralják amelyek sokszori olvasás, átélés után mintává, attittüddé alakulnak át a gyerekben, amelyhez később visszanyúlhat adott helyzetben. A visszatérő elemek megnyugatató hatással vannak a  kisgyerekekre. Jellemzően sokszor kérik ugyanazt a mesét, mert az ismerős fordulatok, végkifejlet nyugalommal és biztonsággal töltik el őket, a világ jó, a jó elnyeri jutalmát, a rossz megbűnhődik.
A sztereotipizálás, az egyszerüsített világkép, a szereplők, karakterek egyértelmű jó és rosszra való felosztása is fontos a kisgyerekeknél, akiknek a népmesék szólnak. Hiszen ezek fontos értéküzeneteket hordoznak, a szegényből lehet gazdag, a legutolsó, legkisebből pedig legelső, ahogy az olyan túlzások is, mint a királyfi előbb vagy utóbb, de végül mindig legyőzi a sárkányt, és így elnyeri a királylány kezét vagy/és a fele királyságot. Sárkányok vannak, nap, mint nap meg kell velük küzdenünk, és ha sikerül legyőznünk legalább egy fejét a sok közül, jellem és lelki fejlődésen megyünk keresztül, a  mesében a szegény legény királyfivá válása is ezt a fejlődést szimbolizálja.
Nem igaz, hogy a lányok mindig passzív megmentésre váró áldozatok, az illető valószínűleg mégsem olvasott elegendő népmesét, talán még egy kis időt rászánhatna, mert a népmesék nőalakjai a kitartás, a furfangosság és a meginghatatlan erkölcsi szilárdság klaszikus karakterei, akik aztán elnyerik a méltó jutalmukat a végén. A szolgálat és áldozatkészség, szépség és finomság valóban visszatérő elemek a népmesék nőalakjainál, és talán ma már nem ezek számítanak a legfőbb női erényeknek, szerintem nem baj, hogy a gyerekek hallanak olyan nőkről is meséket, akik hagyják magukat megmenteni a királyfi által, rászorult helyzetükben képesek elfogadni a segítséget, mert a mai nőknek ezen van mit tanulni, ahogy a férfiaknak is arról, hogyan kell hőssé válni a mindennapi helyzetekben. A bizalom, a teljes odaadás a másik felé, a hit, hogy amíg őt látom a hétfejű sárkány is csak megoldásra váró probléma, nemcsak a mesékben létezik. Látni ilyet, mert szerencsére létezik, nem véletlenül szerepel ennyit a népi irodalomban, csak ehhez kell egy nő aki hagyja, hogy a férfi néha királyfi(férfi) lehessen és egy férfi, aki hagyja a nőt (király)nőnek lenni. Nem a gender, meg metroszexualitás szürke vizein eveznek a népmesék, itt  a nő NŐ, a férfi pedig Férfi. A hagyományos szerepek ilyen éles közvetítése valóban nem felel meg a feminizmus és a gender ideológia áthatotta modern társadalomelméletnek.
A karakterek természetesen szimbólumok és nem a konkrét foglalkozás vagy beosztás számít, hanem az amit azon keresztül a figura megtestesít és képvisel. Szerintem jó hogy a pásztorfiú feleségül veszi a királylányt és a királylány elmegy a szegénylegénnyel mert ennek az a fontos üzenete van, hogy bármi megtörténhet ha hiszünk benne és minden lehetséges, amiben én magam felnőttként is töretlenül hiszek, és néha is kapom kritikaként, hogy álomvilágban élek, amit én abszolút dicséretnek veszek, mert szerintem addig jó élni amíg hiszünk ebben és teljes meggyőződéssel nevelem idealistává a gyerekeimet is. A határ a csillagos ég, bármit elérhetnek, az igazi kérdés, hogy mit tűznek célul és akarnak elérni, mi az igazán fontos. Egyébként ha elvonatkoztatunk a pásztorlány-királyfi szimbolikus jelentéstartalmától, még akkor sem jelenthető ki, hogy ilyen a valóságban nem létezik. Nézzük csak meg Kate-et, aki egyszerű polgárlányként a Windsorok királynőjeként lépdelhetett végig a Westminster évszázados kövein, aminek a gondolatától én, álomvilágban élő, libabőrös leszek, mert igazolva látom, hogy a mese valósággá is válhat, és, hogy a mesék legalább annyira a valóságból táplálkoznak, mint fordítva. És az álmodozás fontos, mert ebből születik a valóság egy változata és ezért is kell sokat mesélni a gyerekeinknek, egy bizonyos kortól lehetőleg tündérmeséket, mert ez tölti fel Kádár Annamária szavait idézve útravalóval az ő tarisznyájukat az ÉLET nevű helyre. Sokszor nem könnyű és vannak kihívások (sárkányok és boszorkányok, de ott a varázspor is) de nekem minden bejött, árnyalatokban talán máshogy, mint ötévesen elképzeltem, de lényegében mégiscsak sikerült.
És ez a stílus, ahogy az esküvőkről és a házasságról ír a kedves nevenincs harmadikszem, felháborító. Persze tudom, hogy általános közvélekedést közvetít, mert ma ez is divat, leszólni a hagyományos értékeket. Szerintem éppen az a groteszk, ahogy ma kiforgatják őket és szinte szégyellni kell ha az ember "normálisan" gondolkozik. Például magyarázkodnia miért házas.
Ez a feltételezem nő, tipikus képviselője azon eldeformált, korlátolt gondolkozásmódnak, amely feltételezi, hogy amíg nem volt emancipáció, famernadrág, női karrier meg intézményileg központosított gyermeknevelés, addig az élet egy posvány volt, amiben a "nevetséges, groteszk és fölöslegese felhajtás" után amivel ugye megítélése szerint az esküvő járt "várni lehetett a temetésre". A házasság az egyik legfontosabb dolog és esemény egy nő és egy férfi életében is és ennek megfelelően megérdemli a felhajtást a megköttetésének a napja, az esküvő.. Ez minden kultúrában és vallásban így van, szentség, ha úgy tetszik, nem tudom ha ez nem,  akkor mi érdemel "felhajtást". Én mindig igyekszem tiszteletben tartani azt, ha valaki nem akar házasodni, és ritkán  nyilatkozom meg a témában ha szóba is kerül, mert miért is magyarázzam azt, ami magától értetődő? Szó nélkül nyelem a bántó megjegyzéseket, mert a liberalizmus jegyében ugye nem jelenthető ki, hogy házasodni jó és a házasság ne adj isten többlet értéket hordoz legalábbis számunkra és még sokaknak, és hallgatom csöndben, hogy a házasság milyen fölösleges és semmi értelme, mert minek az és úgysem számít... és amikor ilyeneket mondanak, hogy "hát igen a fehér ruha azért jó lenne" "azt ő is szívesen húzna" csak ezt a bulit kihagynák és ezért inkább nem házasodnak, meg nem fontos a papír, mintha legalábbis a parti lenne a lényeg, vagy a papír. És ennyi választaná el őket a házasság előtti és utáni létben, hogy buliztak egy jót meg volt rajtuk fehér ruha vagy van egy papírjuk a fiókban.
A kifakadásom a vélemény megfogalmazásának szól, mert degradálóan nyilatkozik meg egy olyan dologról, ami másoknak érték és szent dolog. Az se rossz életút, ha valakivel nem történik más, csak feleségül veszik és családanya lesz, gondoskodik másokról, mos, főz, mesél, játszik. Van ilyen is és nem biztos, hogy annyira nagyon szánni való, volt idő amikor még egészen boldog életkilátásnak tűnt. Erre vágyni ma nem nagy divat, eme sorok íróinak is tán derogál vagy valami személyes rossz élményét kivetíti rá, hisz a “guta üti meg” a témától is. Vajon boldogabbak vagyunk a lehetőségek kitágulásától? Tudunk e jobban kiteljesedni, megvalósulni, vagy inkább felaprozódunk, elveszünk és nem tudjuk mire és merre kellene figyelni, melyik lovat megülni és merre vágtatni.. És mi a helyzet a gyerekeinkkel, a (nem mindig) férjeinkkel?
Nem értem mire gondol, hogy csak csodákkal lehet előre jutni a népmesékben, mert az általam ismert mesékben az a lány nyer el a jutalmát, aki nem fél bepiszkolni a kezét és kiszedi a kormos, forró kemenencéből a megsült kenyereket, leszedi a roskadozó ágakról a megérett almákat vagy a legény aki megáll segíteni a rőzsét cipelő anyókának, a csoda, az aranyeső a szorgalom és becsületes munka jutalma és nem csak úgy az ölébe hull a Holle anyónak segítő árva lánynak. Ahogy az erdei házikó és a benne lakó hosszú szakállas vénséges vén ember is csak az állatokra is gondoló, jó lánynak változik reggelre palotává és királyfivá. A mesék témája nem a pénzszerzés és a házasság, hanem a boldogulás és boldogság. Hogy egyszerű szegény emberek hogyan boldogulnak a világban és jutnak feljebb, előrébb, járnak túl a látszólag náluk hatalmasabbakon ezzel is bizonyítva, hogy a belső értékekeik, a jó tulajdonságok, mint a jó szív, becsületesség, kitartás és kreativitás többet érnek a pénznél, hatalomnál és hírnévnél. 
A mai világban mi lett egy nő életének célja? Nemesebb? Tartalmasabb? Reggeltől estig dolgozni, ami a legtöbb esetben semmi másról nem szól, mint a még több pénzről, a gyerekeket, öregeket, elesetteket intézménybe adni mert bocs de arra nem marad így ugye idő, a kaját hazarendelni.  És közben nem értjük, hogy a pasik miért impotensek. Mert a sárkány egyik feje a feminizmus, gender(izmus), ami felfalja a nemeket, a másik pedig mindent elnyelő fogyasztás és selfiekultúra, aminek az oltárán feláldozzuk a személyiséget, a magánéletet, mert VALAKINEK lennünk kell, valamire vinnünk kell, hogy megmutathassuk..a pénzünk, a fontosságunk és az insatgram oldalunkon jó sok követő legyen. Na meg persze ahhoz hogy otthon legyünk bízni kéne a másikban, a házasság és minden jó kapcsolat lényege a ráutaltság természetessége, ahogy az apja karjaiba eső gyerek sem fél, hogy elejtik, hanem csukott szemmel repül a kitárt karokba. Hány nőtől hallom, istenem, hogy kell a saját kereset, a biztosíték, mert mi van ha elhagyják. Ebből kiindulva, hogyan lehet építkezni? Nincsenek királylányok mert már nem hisznek a királyfiban. És nincsenek királyfik, mert nem hisznek abban, hogy le tudják győzni a sárkányokat. És egyre több a sárkány.

Szerintem ezek a felvetések nagyon nagy butaságok és nem tudom, hogy mennyit olvasott a mesék hatásairól az illető, akiben megfogalmazódott az alábbi írás, de az írásán a tájékozatlanság érződik. Pedig már rendelkezésre állnak olyan zseniális könyvek a témában, mint Kádár Annamária Mesepszichológia című műve, ami minden felvetésére választ ad és érdekesmódon kifejezetten az ellenkező következtetésekre jut. Szoktak ilyeneket kérdezni az előadásain is, amivel semmi baj nincsen, mert nem baj az, ha az ember nem tud valamit, de érdeklődik. Az viszont baj, ha tájékozatlanul ilyen cikket ír, amit ráadásul az index még ki is rak, hogy meglegyen a napi hülyeséggel a megfelelő kattintásszám. Ha már véleményt mond, akkor azért utána nézhetne mielőtt lebaromságozza egy nép költészetét és mesekultúráját. Ehhez is kell bátorság meg arc. Jó nagy. Mert ő, a nem tudom honnan és ki, pár átnépmesélt este után aztán tudja a tutit, és Benedek Elek, Móricz Zsigmond, Arany László meg Móra Ferenc, na meg ugye Grimm pedig nyilván hiába dolgozott, amikor azt hitték valamit (értéket?) teremtettek. Mert kéremszépen kiderül, hogy nem. Mert harmadikszem az internetről majd megmondja.

És kiválasztja témának a népmeséket, pedig lenne írni és kritizálnivaló bőven gyermekirodalom témában, mert úgy fel van hígulva, ahogy soha még, órákig tartó munka a sok semmitmondó, szép rajzokkal méregdrága mesekönyv közül kiválasztani azt, ami valóban értékes, tényleg jó és van mondanivalója a gyereknek is és nem csak a szülő szórakozik jót olvasás közben a neki szóló kiszólásokon, poénokon.
Ma már mesét bárki írhat, és mese alatt bármi eladható, van, aki megveszi, mert sajnos még abból a régen jól működő feltevésből indul ki ünnepek előtt, hogy egy mesekönyvvel nem tévedhet. Én meg hordom az antikváriumba a 4-5 ezer forintos szemetet. És itt a népmese szerepe méginkább felértékelődik, mert biztos fogodzó a sok mesekönyvként árult és ránk ömlesztett néha kifejezetten ártó könyv között.

A népmese jó. És szép. És kell. Ahogy Móra Ferenc, Mikszáth és Jókai is. Nem hiszek abban, hogy ezeknek szavatossága volna és a huszonegyedik századdal lejárnának. Olyan generációkon átívelő örök tartalmakat hordoznak, olyan erkölcsi értékekekre és igazságokta mutatnak rá, amelyek mindig érvényesek, történelmi időtöl függetlenül.