Házat tervezünk

Egy olyan életteret, ami nekünk jó. Ezen kívül nem akar megfelelni semmilyen más elvárásnak, divatnak vagy irányzatnak, nem szeretné egy építész vagy vállalkozó egóját sem erősíteni vagy begyűjteni bármilyen elismerést, nem hajtunk a falu legszebb háza címére sem. És ez nem is olyan egyszerű, mint elsőre hittük.

Nem szeretnék túl nagy házat, fölösleges helységeket, belakhatatlan tereket, csak éppen akkorát, amiben mindennek van helye, aminek most nincs. Mi a fölösleges tér vagy szoba? Mióta elkezdtünk házat tervezni mindenkinek van egy hasznos meglátása, a barátoknak, családtagoknak, tervezőknek, kivitelezőnek, hogy mi miért fölösleges, túl kicsi vagy túl nagy a leendő házunkban. "Fölösleges a kádba hidromasszázst tenni, soha nem fogjátok használni, minek ekkora előszoba, a gyerekeket jobb egyszobában altatni, minek ennyi külön háló, csináljatok inkább egy nagyobbat, meglátod jó buli nekik vagy garázs az kell, mégpedig dupla". Ezeket többnyire udvariasan végig hallgatom, néha reagálok rá de alapvetően úgy gondolom, hogy kár ezekről vitázni, mert mindenkinek más helységek fontosak és a helységek szerepe eltérő súlyt kap az életmódtól, prioritásoktól függően.

A mostani lakásunkban van egy viszonylag nagy konyha, de nincsen spájz vagy kamra, így a konyhaszekrényekben kell tárolnom a befőtteket, mézet, tojást, krumplit, borsót, lencsét, rizst, tésztát, konzerveket és a viszonylag sok tárhelyből mindössze kettő fiókos szekrény jut a lábasoknak, serpenyőknek. Amiben össze vannak zsúfolva, amikor kihúzom a fiókot egy biztosan leesik, beesik, karcolódnak, sosem találom a fedőt, az edényhez amit épp használok. A szekrényekben a száraz alapanyagok teljesen átláthatatlanul egymás-hegyén hátán vannak, nem tudom mert nem látom, hogy van-e rizs, spagatti tészta vagy csicseri konzerv, ha meg akarom nézni, mindent ki kell pakolni majd vissza. A tálalószekrény aljában a kreatívos cuccaim vannak, anyagok, szivacsok, papírok, sablonok. A fontos papírokat a mosókonyhában tartjuk egy kis fiókos kozmetikai polcban, egyszer ráfolyt a mosószer így a gyerekek kiskönyvén és még pár fontos iraton zöldes színű foltok lettek. Ricsi amikor itthon dolgozna, a hálóból menekül a nappaliba vagy fordítva, de mivel mindkettő mellett van egy gyerekszoba nem igazán tud nyugodt helyre menni a laptopjával. Íróasztala nincsen, nem is férne sehova. Nekem viszont van egy gyönyörű fésülködőasztalom, Rebeka születése előtt kaptam pár nappal Ricsitől, rettenetesen örültem neki, de azóta sem használtam, ahogy a hálószobánkat sem igazán tudjuk, mert Rubené is a mi ajtónk mellől nyílik, közös fala van. Van egy mosókonyhánk, de az meg Ruben szobájának másik falával szomszédos, így mosni, teregetni vagy bármit csinálni akkor lehetségess, amikor ébren van, de akkor meg mindig van valami, reggeli, vacsora, elindulás, játék, program, csak pár percekre jutok be, éppen kivenni egy teregetést, gyors bedobni egy mosást, leszedni a szárazakat. Előfordul, hogy már reggel lejár a mosás, de csak este teregetek ki. A fürdőszoba és az egyetlen wc is Ruben szobája mellett van, idejét nem tudom megmondani mikor volt becsukva az ajtaja, ha egyáltalán becsuktuk valaha, mert jó nagy régi ajtó, nyikorog, nyekereg, be kell rántani, biztosan felébred rá az alvó gyerek. Kicsit kellemetlen a vendégeknek mondani, hogy lehetőleg ne húzzák le a wc-t, az ajtót meg semmiképpen ne csukják be kilincsre, szerencsére van egy ajtó, ami leválasztja azt a lakrészt, így végülis ajtó mögött vannak végeredményben (ezzel szoktam nyugtatni őket, amikor zavartan néznek rám, hogy ezt mégis, hogy gondolom). A nappali tökéletes és a nagy gyerekszoba (Rebeka szobája) is ami a nappaliba nyílik, még a felújításnál előrelátóan körbehangszigeteltettük. Így tudunk a nappaliban filmet nézni, beszélgetni, de ha nem monoton a zajforrás, például alvásidő közepén beállít valaki, vagy ha telefonálok arra azért gyakran felébred Rebeka. Mivel mostanában sokat kell telefonálnom, így jórészt az előszobában lévő fapadon rostokolva töltöm a délutáni és esti szabadidőt, ott beszélek az építésszel, kivitelezővel, anyával meg akivel feltétlenül fontos telefonálnom. Egy idő után megfájdul a hátam a padon ücsörögve, meg nem is túl kényelmes és hangulatos órákig telefonálni a cipők és kabátok között felhúzott térddel ölemben a laptoppal, amin közben a rajzokat és terveket nézem. Úgyhogy mire végzek gyakran úgy döntök, hogy képtelen vagyok még másokkal is beszélni, akik napközben kerestek és akiket vissza illene hívni. A konyhában délutáni alvás idő alatt nehezen tudok tenni venni, zörögni, így gyorsan kell elpakolnom mielőtt letszem őket, többnyire estére marad a mosogatás. Tehát a fürdőt, a mosókonyhát, a hálószobánkat, a konyhát és a nappalinkat is korlátozottan tudom használni, ha belegondolok csaknem az egész lakást. Ez változik, ahogy nőnek a gyerekek, tudom. De még szeretnénk gyerekeket és egyszerűen úgy érzem, ha nem is elengedhetetlen a nagyobb élettér, de mindenképpen kényelmesebb lenne egy ekkora családnak. A belvárosi léttel együttjáró hátrányok is egyértelműen kirajzolódtak az elmúlt években. Fantasztikus a Széchenyi tértől két percre lakni de az ablakaink egy része az utcára néznek minden járókelőt hallunk, elviselhetetlen az évi többszöri lomtalanítás során a guberálók hada, a kukásautó amikor megáll eltakarja a fényt a nappalinkból. Az utcánkban nincs járda, amíg a térre érünk jópárszor a falhoz kell lapulnom babakocsistól, kutyástól, gyerekestől az elmenő (végigszáguldó) autók miatt.  Parkolóhelyet sokszor egy utcányira találok csak és onnan kell behozni a vásárlást, a gyerekeket, csomagokat. Udvarkapcsolatos a lakásunk, szeretem is ezt a kis porolóudvart, amire nyílik, de körbeveszik a négyemeletes bérházak és soha nem süt be a nap, kivéve júliusban fél négytől-négyig egy kis keskeny sávban, oda szoktam tologatni a fűszernövényeket, hogy kapjanak egy kis napot, de egy sem maradt meg. Ahogy a borostyánon kívül semmi más.  Átlagosan öt fokkal hűvősebb van mint kint, ami a legnagyobb nyári melegben kifejezetten jó, de csak késő tavasztól kora őszig tudjuk használni annyira hideg és nyirkos. A társasházi lét is jár nyűggel-bajjal, öreg nénik laknak itt, akik kedvesek, néha színezőket és könyveket adnak a gyerekeknek, ugyanakkor elmagyarázzák, hogy hogyan tegyem a szemetet a kukába és arra is van elképzelésük, hogyan ütemezzem a kihordását, hogy éppen jól teljen meg a szeméttároló a kukanapra, mikor elviszi a kukásautó. A feletünk lakó néni következetesen a teraszunkra és az azon lévő minden holminkra ráz mindent, a szőnyeget, a terítőket és a takarítóeszközöket. Amikor szóvá tettem, hogy van az udvar felé még két ablaka, az utca felé pedig még négy és mi lenne ha esetleg azon rázná, azt mondta, ő így szokta meg, mit csináljon most már. Ahogy a konyhát, ami Ruben szobája fölött van mindig szigorúan kettőtől-négyig kell porszívózni mert hát annak is meg van a rendje és nem lehet felcserélni a többi helységgel a takarítását, mert akkor összedőlne világ. Alapvetően jól érzem itt magam, a fentiek ellenére is, de ha már így alakult, hogy költöznünk kell és építkezünk, akkor szeretnénk nagyobb életteret és nem véletlenül választottunk más jellegű lakóhelyet a jelenleginél. Olyat kerestünk ahol ki tudjuk engedni biciklizni a gyerekeket és végig lehet menni az utcán, de akár az úton is anélkül, hogy nintendó emberkének érezzem magam (mert vagy nincs járda, vagy ha véletlenül van akkor nem férek el a babakocsival mert ráálltak az autók vagy reklámtáblát tettek ki, esetleg a kukák vannak a közepén). Olyan telket ahol nincs karnyújtásnyira a szomszéd, nem egymás szájában vannak a házak, kertek, udvarok, nem hallom, ha a szomszéd tüsszent egyet. És olyan házat szeretnénk építeni, ami a mi életünkhöz nyújt ideális teret, nem az aktuális divatirányzatoknak felel meg, nem cél, hogy a legszebb, legmutatósabb ház legyen a faluban. Házszerű ház legyen, ahol a helységek rendeltetésszerűen használhatóak, mert van bennük hely az odavaló dolgoknak és akkor is moshatok, ha a gyerekek alszanak és a hálószobánkban akár (akár) hangosan is beszélhetünk. És nem utolsó sorban akkor mehetek el pisilni, amikor szükségét érzem és nem csak délután öt és hét között. Így is kezdtük el a házat megtervezni, alapul véve, hogy hogyan élünk most és ebben mi az amit szeretünk, mi az amit másként szeretnénk. Így született meg a terv is, ami a földszinten egy nagy közös élettér részből, a tetőrben pedig hálószobákból áll. Amikor belépünk a házba egy tágas előszobában találjuk magunkat. A szoba két oldalán nagy ruhásszekrények, és egy hosszú pad van térben beállítva, amire le lehet ülni cipőt cserélni. Nagy ablak van a helység végében hogy ne kelljen napközben villanyt kapcsolni és állótükör, hogy ne ugrálva vagy székre állva kelljen ellenőrizni a kinézetemet indulás előtt valamelyik kistükörben. A tetőtérbe vezető lépcső nem a nappaliból indul, ahogy általában szokás, hanem az előszobából nyílik a lépcsőfeljáró az emeletre, lerekesztve a nappalitól, hogy ne terjedjen fel a hálószobákba a hang lentről. A nappaliba is az előszobából kell bemenni, jobbra a konyha van, amit csupán két kis falcsonk választ el a nappalitól, csaknem egy légtér a kettő, de azért mégsem az. Balra nyílik egy duplaszárnyas ajtóval egy nagy gyerekszoba, amiben egyelőre egy gyerek sem fog aludni, hanem közös játszószobaként funkcionál majd. Ez a három tér most is egybe nyílik a lakásunkban és szeretjük. Ha vendég jön akkor a gyerekekere rálátunk a gyerekszobába, ők is ránk, így mindenki nyugodt, miközben ott csinálnak kupit és (nem a lakás többi részében) játszanak a felnőttek kényelmesen beszélgethetnek a kanapén, én meg a konyhában állva is tudok beszélgetni a nappaliban lévő emberekkel és nem érzem kizárva magam. Azt is szeretem, hogy minden irányban van ablak és árad be a fény a lakásba. A háznál is úgy terveztük, hogy a nappali minden égtájról kapjon fényt. Északi tájolású (ezen mindenki fennakad, de logikus, ha egyszer arra vannak a hegyek, amiért egyáltalán megvettük a telket) de kap fényt a nyugatra lévő gyerekszoba nagy ablakfülkéjéből és a konyha keleti ablakából, ami a mosogató fölött lesz, hogy nézelődhessek mosogatás közben. És kap délről, a lépcső feletti tetősík ablakokból (négy velux ablak lesz úgy elhelyezve kettő-kettő, mintha osztott ablak lenne) pont a nappali közepére árad be a fény, ha nyitva hagyjuk az ajtót. A konyhából nyílik egy nagy spájz, azért nagy, mert ott szeretnék tárolni mindent, ami odavaló, és nem a garázsban (ami egyébként nem lesz), meg itt-ott elrakva, besuvasztva. Ott lesz a víz, a befőttek, lekvárok, zöldségek, gyümölcsök, száraz alapanyagok, fel akarom lógatni a kolbászt és lesz egy asztal a süteményeknek, tésztáknak, amik most télen és hűvös időben jobb híján a teraszasztalon várakoznak vagy a lépcsőházunkban lévő nagy láda tetején, nyáron meg kipakolom a hűtőt, hogy helyet szorítsak nekik. A konyhaszekrényekben pedig lábasok lesznek, edények és serpenyők, nem besakkozva, hanem szépen elrendzeve, hozzáférhetően, praktikusan. De jó lesz! A legjobb a ház hosszanti részén végigfutó fedett veranda lesz, amire ki lehet lépni a gyerekszobából, a nappaliból és a konyhából is. Az emeleten lesz egy szülői háló, sokat gondolkoztunk, hogy legyen-e gardróbunk, egy röpke pillanatra felmerült a külön fürdőszoba ötlete is és amikor rájöttünk, hogy Ricsinek nem ártana egy dolgozó szoba is,végül inkább összeadtuk mindezeknek a helyigényét és lett egy nagy tágas hálószobánk, több kisebb tér helyett. Itt fog Ricsi dolgozni is, amikor otthonról dolgozik, tehát a franciaágyunk, a szekrényeink és a sminkasztal mellé be kell férnie egy íróasztalnak is. Amiben végre lesz helye a fontos papíroknak, iratoknak és méltó helyre kerül a házassági anyakönyvi kivonatunk a gyerekek születési anyakönyvi kivonatával és az útlevelekkel együtt. Lesz még három kisebb gyerekhálószoba és egy vendégszoba, valamint az emeleten lesz a mosókonyha is. Egy ideig a földszintre terveztük, de ha fent vannak a ruháink és ott is fürdünk és öltözünk, célszerűbb ha ott mosok és teregetek, nem kell lépcsőzni folyton a ruhákkal. A hálószobánkkal nem lesz szomszédos egy gyerekszoba sem, a vendégszoba lesz mellettünk és a fürdő. A három gyerekszoba külön ajtóval le lesz reksztve a folyosón így véletlenül sem zavarja őket, ha a fürdőt használjuk vagy lefekvéskor a mászkálás és a mosás sem. Szerintem az a legizgalmasabb az építkezésben (azonkívül, hogy vajon elég lesz rá a pénz?), hogy megtervezhetjük úgy a házat, ahogy nekünk a legjobb és igaz, hogy sok vesződséggel jár, hosszadalmas és sokszor idegörlő, de a végén kapunk egy olyan életteret, ami teljes mértékben nekünk készült így elkerülhetőek az olyan kopmpromisszumok, mint a készen vásárolt ingatlanoknál. Az építészek és a kivitelezők már nem annyira így látják, folyton olyan kérdéseket tesznek fel például, hogy minek ekkora előszoba. Azért mert mi otthon élünk, nem arra használjuk az otthonunkat, hogy reggel elmegyünk és este hazaérünk, hanem jórészt egész nap otthon vagyunk. Elmegyünk levegőzni egyszer délelőtt, aztán délután is kimegyünk az udvarra. Ez azt jelenti, hogy napjában többször, több gyereket kell felöltöztetnem és levetkőztetnem, és az ehhez szükséges ruhák, holmik célszerű ha kéznél vannak. És a kismotort és a rollert sem szeretném tárolóba elzárva tartani, hogy minden alkalommal elővehessem és eltehessem, mert akkor fél óra lenne egy elindulás (így is majdnem). És egy babakocsinak is el kell férnie, mert azt is szeretem csak egyszerűen kitolni az ajtón. Mit tud erről egy férfi, aki reggel eljön és este vacsorára hazaesik és a legkisebb gyereke is annyi idős már, mint én. Vagy arról, hogyha a konyha nem dísznek van, hanem főzünk is benne, sokat és sokan, gyúrunk, szaggatunk, akkor ahhoz kell hely és igenis praktikus a nagy konyhasziget, amire akár még egy gyereket is fel lehet ültetni. Vagy, hogyha több gyereket nevel az ember otthon és még továbbiakat is tervez jó a nagy közös gyerekjátszószoba ami a ház központjában van, mert akkor nem az egész ház szalad. Ha a gyerekszoba valahol a lakás másik végében van, oda legfeljebb aludni járnak majd a gyerekek, mert amíg kicsik, addig az összes játékot lehordják a bázisra, oda, ahol a szülők vannak, ahol az élet zajlik nem fognak elvonulni játszani. A játszószoba előnye még, hogyha az egyik előbb ébred, be tud menni játszani, nem kell megvárni amíg a másik (benne alvó) felébred és elég mindenből egy, így csak egy gyerekszobát kell felszerelni játékokkal. És miért nem akarok még több fürdőszobát, talán ez volt a legelképesztőbb ötlet az összes közül. Úgy éreztem, hogy már az is óriási luxus, hogy két fürdőszoba lesz, az egyik lent a másik fent és még plusz egy külön wc, az előszobában, hogy az idegeneket (gyerekorvos, szerelő) ne kelljen beengedni a fürdőbe, a fogkefék, fürdőköppenyek, és egyéb személyes dolgaink közé egy kézmosásért. Erre az egyik építész előállt ezzel, hogy ő a mi hálónkba is rakna egyet, sőt mi több az egyik gyerekhálószobába. Minek? Kilépek és ott a fürdőszoba, amit ráadásul akármikor használhatok ez nekem már eleve olyan kényelem lesz, amivel jelenleg nem rendelkezem, hiszen most egy fürdőszobánk van és azt is korlátozottan használhatom. Nagyon jó dolog lehet a hálóban a szülői fürdő, de én méginkább vágyom egy nagy tágas hálószobára, ahol a fülledtebb estéken sem fogy el a levegő és ezért hajlandó vagyok kimenni a hálónk melletti fürdőbe. Egy másik megjegyzés, ami igencsak kihozott a sodromból, a minek nekünk egyáltalán vendégszoba volt. Még azt is hozzátette a szóbanforgó építész, hogy a vendégek majd elalszanak egy szivacson, ő biztos nem építene külön nekik szobát (az autóknak persze épített volna egy dupla garázst, mert az kell). Eszembe jutottak a szüleim, Ricsi szülei, hogy mennyire élveznék a földönalvást vagy a barátaink a kisababáikkal és kisgyerekeikkel, hogyha nem tudjuk őket kényelmesen elhelyezni vajon milyen gyakran jönnek majd el hozzánk. Igazán vendégcsalogató dolog lenne egy szivacs a földön és biztosan mi is nagyon szeretnénk minden vendégség alkalmával átrendezni a szobákat vagy a nappaliban kerülgetni a valakit. Minden szerettünktől legalább kétszáz kilométerre leszünk, azt hiszem indokolt a vendégszoba. 

Az egyik oka annak, hogy nem jöttem ki az építészeinkkel az ilyen és ehhez hasonló javaslatok voltak. Ők szeretnének valami jót építeni, kreálnak valamit, amiről azt gondolják, hogy nagyon szuper és egyáltalán nem érdekli őket, hogy a mi életstílusunkhoz, életmódunkhoz passzol-e, ha egyszer az néz ki jól. A házra egy művészi produktumként tekintenek ami az ő kretaivitásukat és mai építészeti trendeket kell, hogy dicsérje és nem a mi igényeinket kiszolgálnia. Megsértődnek a határozott elképzelésektől és presztizsveszteségként élik meg, ha nem fogadjuk meg a tanácsaikat, amik sokszor nem is szakmai szempontok inspirálnak, inkább ízlésbeli dolgokról van szó (ne fessem kétszínűre a nyílászárókat mert az ódivatú, vagy a készen kapható konyhabútornak már lejárt az ideje)

A hosszú várakozás alatt, mert november óta tulajdonképpen nem történt semmi, anya megtervezte a házunkat. Az előző építésztől való elválás és az újjal való találkozás között eltelt időben napokat töltöttünk azzal, hogy átbeszéltük a ház alaprajzát majd anya megrajzolta és elkészítette a homlokzati terveket is. Az új építészünk kezébe így a csaknem teljesen kész alaprajz mellé, műszaki rajz pontossággal beméretezett, arányosan megrajzolt homlokzati rajzokat adtunk. Annyit kértünk tőle, hogy a jelenlegi alaprajzon annyit módosítson, hogy a tetőtérben tolja ki és emelje meg a térdfalakat amennyire lehetséges (magyarul: legyen olyan nagy a tetőtér alapterülete, mint a földszinté) és kerüljön bele még két helység a meglévőekhez, egy mosókonyha és egy vendégszoba. Lent már minden jó, ahogy van, egy kicsit lehetne a nappalit bővíteni a többi helység rovására. Jó két hét múlva érkezett meg az email az építésztől, illetve egy rajzoló kollégája küldte el a tervjavaslatot, amire a mi építészünk egyértelműen rá sem nézett. Kiadta az egyik alkalmazottjának és tett rá nagy ívben mi lett az eredménye egy olyan rajzoló által elkészített tervnek, akivel személyesen soha nem találkoztunk, nem ismer minket és nem vele tárgyaltunk órákig arról, felautózva  Budapestre majd onnan le Pilisszentlászlóra, hogy mit, hogyan szeretnénk. Meg is lett az eredménye, a rajzoló betett egy négyzet alakú szobát, amit nemes egyszerűséggel átlósan elfelezett így lett két hegyesszögű helységünk. Lehetett vagy tíz perc gondolkodás és legalább ennyi rajzolási munkája vele. A földszinten pedig minden helység egy-két négyzetméterrel nagyobb lett, kivéve a nappali, amit kértük, hogy kicsit nagyobb legyen, mert az két négyzetméterrel kisebb lett. És a gyönyörű nagy tágas előszobánkat elfelezte, fele gardrób szoba lett, mégpedig a végét csapták le a szobának, ahol egy nagy ablak van, így kaptunk egy sötét, kicsi, ablaktalan előszobát, amiből egy gardrób nyílik. Tették mindezt annak ellenére, hogy elmondtam, hogy szeretnénk tágas előszobát, amiben nem kell hátrálni a vendégek elől és nem lépnek rá az üdvözlésükre kifutó kutyára és gyerekekre, elfér a babakocsi és négy hatalmas szekrény. Ez mind nem számít, az ismeretlen rajzoló kolléga jó ötletnek találta, így lett gardrób. A lenti részt úgy terveztük meg, hogy a három élettér helység: konyha-nappali-gyerekszoba egymásba nyíljon és átlátható legyen az egyik végéből a másikig. Az építésznek, vagy a rajzolójának azonban sikerült úgy elrendeznie az ajtókat, hogy véletlenül se fedjék egymást és lehessen keresztül látni a házon. Az emeleti szobák közül néhányra egészen egyszerűen nem tett ajtót vagy ablakot és lett egy folyósó méretekkel rendelkező szülői hálószobánk. Picit rosszul érintett a dolog bennünket, úgyhogy hangot is adtunk elégedetlenségünknek, miszerint a terv nem igazolja a kétheti várakozási időt és a személyes találkozón megbeszélteket, tételesen kiemeltük a hibákat a tervben és megkértük arra, hogy legyen olyan szíves és kicsit aktivizálja magát jobban. Azóta egy hét telt el, amiben egyetlen levelet kaptunk arról, hogy ő harmincakárhány éve építész de így még senki nem beszélt vele, tehát meglehetősen nehezményezte, hogy hogy nem veregettük meg a vállát, amiért a házunk tervezését kiadta másnak (mert kéremszépen így megy ez), aki túl sokat nem gondolkozva rajta, elküldött nekünk egy olyan tervet amiben semmi nem stimmelt,  én meg voltam olyan udvariatlan, hogy vettem a bátorságot rámutatni a hiányosságokra. Az udvariasnál egy fokkal tömörebb válaszokat kapok az ominózus levél óta és a mosolygós smile-k is elmaradoztak a végéről. Mit mondjak, az elég nyilvánvaló, hogy nem fogunk együtt borozni a verandán, jó lett volna, de így is jó, nem kell szeretnie, csak csinálja meg, amire szerződtünk. Arra azért kíváncsi lennék, hogy ha mi nem teljesítenénk a szerződés ránk eső részét, késve fizetnénk vagy esetleg kevesbbet a megbeszéltnél, ő mennyire mutatkozna megértőnek. A szerencsétlen tetőtéri tervet látva anya úgy döntött, hogy egyszerűbb ha megrajzolja a földszintet és nem várja meg, amíg az abba fektetett több napnyi munkáját is elszúrják pár odavetett vonallal. Olyan jól sikerült, hogy azon felbuzdulva végül megtervezte a tetőteret is, és kiderült, hogy mégsem kergettünk olyan nagyon csalóka álmot (hogy az építész szavait idézzem) és mégiscsak megoldható lett hegyesszög nélkül is a fenti szobák kialakítása, igaz tíz percnél valamivel többet kellett gondolkozni rajta. Tehát miután többszázezer forintot kifizettünk a házunk megtervezésére végül megterveztük mi, és csak arra várunk, hogy kanyarítsa már rá a nevét az (vagy egy bármelyik) építész és álljon végre neki a kiviteli terveknek mi meg mehessünk a bankhoz vele és kezdődjön el végre az építkezés.

Egyébként a falu csodálatos. Most láttam először tavasszal, elolvadt a hó, a telek alját az erdővel összekötő patak megtelt vízzel és vígan csordogált, a madárcsicsergéssel együtt éppen olyan volt, mint egy relaxációs zene én pedig még mindig nem hiszem el, hogy ez egyszer valóság lesz, hogy a gyerekek ott játszanak és rohangálnak, hogy reggelente csak ki kell mennem a kapun és az erdőben leszek. És, hogy az a ház, ami mostmár nem csak a képzeletemben, hanem papíron is létezik, tényleg felépül és ott fog állni, mi pedig benne élni.