Egy nyaralás margójára

 

Amikor utoljára itt nyaraltunk Rebeka még pocaklakó volt, éppen annyi idős, mint amennyi most a kistesója: tizennégy hetes, amikor megérkeztünk, tizenhat hetes, amikor hazamentünk. Gyerekkorom óta mindig ugyanoda járunk, ugyanabba a pínea fenyő és naptej illatú, kabócáktól hangos barátságos, olasz tengerparti kisvárosba, így tulajdonképpen már hazajövünk. Igaz, így az újdonság varázsa elmarad, de megvan annak is a bája, ha az ember ismeri a kávézókat, boltokat, tudja, hogyan rakják sorrendbe a pékségben a pudingos-lekváros-csokis croassoint-okat vagy barátilag üdvözlik az étteremben, ahol persze mindig ugyanazokat a jól bevált ételeket esszük – kagylós-rákos linguine-t, négysajtos pizzát és zuppa inglese-t. Vannak dolgok, amelyek nem változnak és mi éppen ezért és így szeretjük. A parton kókuszt kínálgató árust, aki évről-évre ugyanazzal a jól bevált „cocco, cocco bello, cocco di mamma fresco“ szlogennel kiabálja végig a partot, a csíkos napágyakat, a délig tartó hosszú közös reggelizéseket, még a nyaralóban az ősrégi kifakult képeket is a falon... jó volt Rebekával együtt megérkezni. Mindig is érdeklődve figyeltem az olasz anyák és gyermekeik meleg és szeretetteljes kapcsolatát, ahogy délutánonként együtt alszanak a napágyon összebújva, a világot kizárva, ahogy mindenkire fittyet hányva boldogan szoptatják a már nem mis olyan kicsi gyerekeiket, és a „mammák“ fáradhatatlanul rohangálnak a barnára sült kis lurkók után. Most íme mi is hoztunk egyet, igaz világosabb hajú és kékebb szemű, mint a helyi bambinik, de éppen olyan lelkesen rohangál az apálykor bokáig érő érő langymeleg tengerben, szórja mindenfele a homokot, vacsorára pedig két kézzel lapátolja a spaghetti alla ragu-t, hogy akár ide is születhetett volna.

Sehol máshol nem tapasztaltam még ilyen intenzíven a  gyerekszeretet megnyilvánulásait, az olaszoknál a gyerek teljesen mást helyet foglal el, más értéket képvisel a társadalomban, mint például nálunk. Jó példa erre, hogy amikor Rebekát vártam és Budapesten egy kávézó teraszán ültünk a férjemmel én pedig éppen az akkor vásárolt rugdalózókat, babaholnikat mutogattam neki sütizés közben, elhaladt mellettünk egy olasz turistacsoport akik tanúi voltak a jelentnek, erre megálltak, megtapsoltak és hangos ovációkkal gratuláltak nekünk. Csak úgy.

Tavaly azért maradt el az olaszországi nyaralás, mert a család (azaz a nagyszülők) úgy gondolták, hogy egy fél évessel ez túl hosszú út volna. A kétszer 7 órás úttal a hátunk mögött határozottan kijelenthetem, hogy  az elmúlt egy évvel kiegészülve sem tűnt rövidebbnek. Rebeka tavaly ilyenkor még jóformán evett-aludt, és minden egyéb problémára megoldást jelentett a szopizás, így akár a világ másik felére is boldogan elutazott volna, ha én ott vagyok mellette. Idén azért már némileg bővültek az igények és az elképzelések arról, hogy mi mindent lehet csinálni több órás autózás alatt, mint bábozás, versolvasás, könyvnézegetés, kamion figyelés. Alvásidőben sajnos a nagyon szuper autósülésünk nem bizonyult elég kényelmesnek a szokásos délutáni több órás szunyókáláshoz, így mindössze 5 kerek percre aludt el,  de akkor legalább 10 fotón megörökítettük az édes és sajnos nagyon is felejthető pillanatokat. Az utazást kicsit nehezítette, hogy előtte nap volt a barátnőm esküvője, amiről persze, hogy nem sikerült időben hazaérnünk, így nem voltunk éppen frissek és kipihentek egy sok órányi, másfél évessel eltöltött autózáshoz, a  szép szlovén vidéken elmerengve bizony nagyot tudtam volna aludni. Nem így Rebeka, ő teljes szellemi frissességben élvezte az utat.

Rebeka változatlanul sokat alszik, megpróbáltunk kísérletezni, hogy kicsit később tesszük le, hát nem jött be, nagyon nem. Általában este fél kilenctől reggel fél tízig aludt, ezután reggeli, majd körülbelül egy órára le tudtunk menni a partra, ezt követően ebéd és fél kettőtől fél ötig a délutáni alvás következett, ami után két órát megint tudtunk strandolni a vacsoráig. Nem túl sok, de ez van, nem volt mit tenni. Sok szempontból jó ez a napirend, általában kifejezetten kényelmes, hogy ennyit alszik, nyaraláskor persze jobb lett volna kevesebb is. Utazásaink fő dilemmája még mindig ez, hogy nem igazán lehet vele jönni-menni, mert ha nem tartjuk tiszteletben az alvásidőt, akkor vége  a harmóniának. Ő nem alszik el a napágyon, egy törölközővel letakarva, vagy a kis szélfogó sátorban, ahogy erre számos példát láthattunk. Babakocsiban talán aludt volna valamennyit, de annak nem láttam értelmét, hogy a 30 fokban le-föl tologassam. Így ilyenkor mi is a szálláson sziesztáztunk vele együtt, ami végeredményben nem is volt olyan rossz  megoldás. A nagycsaládos nyaralás előnye pedig, hogy esténként vagy reggelenként, mikor ő vagy még vagy már aludt leléphettünk kicsit kettesben is. Hogy minden kerek legyen és azért a család se higgye, hogy na nekem aztán könnyű dolgom van egy „ilyen áldott jó gyerek mellett“ a rágó fogacskák éppen akkor bújtak és mellette összeszedtünk néhány nagyon mérges meditterrán szúnyogcsípést is, így éjjelente volt némi sírás, anaaaa-anázás, amit mindenki ébren hallgathatott, az ikerházunk szomszéd (és az utca??) lakóit is beleértve. A fránya szúnyogcsípések nagyon viszkettek neki és nem hagyták aludni, amikor bementem hozzá, kisírt szemekkel mutatott az összecsipkedett combocskákra, rögtön rámutatva a teendőre is: „beken“.  Esténként, fürdetés után, pedig már rutinosan bökött a nurofenes doboz felé, majd a szájába szegénykém és voltak napok, amikor még a híres pasta ala ragu sem kellett...

A parton azonban minden éppen úgy volt, ahogy  azt elképzeltem: a legjobb szórakozás a kagylók pakolgatása volt, homokozóvödörből szét a formákba, majd megint vissza a vödörbe. Apával várat építettek, a legizgalmasabb azért lerombolni volt, és persze a legjobb, hogy egész álló nap, reggeltől estig hat szempár szegeződött rá szüntelenül, akik lesték minden mozdulatát és bármit csinált az biztos, hogy osztatlan sikert aratott.

Jövőre pedig már a kistesóval jövünk, azaz egy félévessel és egy két és fél évessel- a nehéz pillanatokban mindig ez lebegett a szemem előtt, hogy az idei nyaralás minden bizonnyal gyalog galoppnak fog tűnni ahhoz képest...