2019. május 9., csütörtök

Vegán fagyi

"Anya, Te hogy tudtál megtanulni ilyen jó fagyit készíteni? Attól a pécsi cukrászdától? - kérdezte az erdei gyümölcsös fagyit kanalazva a kislányom.  Ez a legnagyobb dicséret, amit fagyira kaphattam, Pécsen volt ugyanis a legjobb fagyizó, ahol valaha is fagyit ettünk (igen igen, beleértve a szigligeti fagyizót és az olasz Grom vagy a francia Berthillon fagyit is)





Nemcsak tej és tojás, hanem hozzáadott cukormentes is, tulajdonképpen nem más, mint egy kis tál gyümölcs fagyasztva és pürésítve, aminek olyan íze van, mint a legjobb fagyizókban kapható gyümölcsfagyinak. A gyerekek sosem esznek meg ekkora lelkesedéssel ekkora mennyiségű gyümölcsöt egyszerre, így nekem külön sikerélmény ez a része is. A napom nagy részét a konyhában töltöm, amit meg nem, azt is azon gondolkozva, hogy mit is fogok ott majd csinálni, készíteni, úgy érzem, hogy mindent elárasztanak a jobbnál jobb gasztroblogok, receptek, az alap banánfagyit is instagramon (Marosi László) láttam meg, magamtól sosem gondoltam volna, hogy ilyen krémes fagylaltot lehet készíteni csak gyümölcsből, ráadásul fagyigép nélkül.  Az erdei gyümölcsös verzió már saját fejlesztés, azt büszkén vállalom. Ha nem is túl gyakran, azért előfordul, hogy mondják, hogy írjak le, adjak oda recepteket és mióta áttértünk a teljes értékű növényi táplálkozásra a családom lett a legfőbb igénylője a receptjeimnek. Édesanyám szerencsére nagyon nyitott és érdeklődő, szívesen tanul újat érdeklik az új alapanyagok, technikák így főleg miatta fotózom le az ételeinket, hogy neki elküldve ötleteket adjak (meg apukámnak, hogy elhiggye nem kizárólag zöldségeket rágcsálunk és aszkéta étrenden élünk). Anyukám munka mellett nem ér rá blogokat böngészni, recepteket keresni, hiába van velük tele minden nem jutnak el hozzá. És ha elmondom neki egy mondatban, hogy jaj ez nagyon egyszerű (mert tényleg azok, talán kicsit mókás is receptnek hívni a leírásukat) nem jegyzi meg, mert mással van a mindennapjaiban elfoglalva, nem erre fókuszál, ahogy én is képtelen vagyok megjegyezni bizonyos dolgokat, egyszerűen nem áll rá az agyam. Újra és újra el kell olvasnom, megnéznem a videókat róla... Szóval megértem Őt. És ha már neki lefotóztam, és leírom, miért ne rakjam fel, hátha másnak is jól jön. 


Recept

Banánfagyi

Mindennek az alapja a banán. Fogunk fejenként egy banánt, meghámozva betesszük egy dobozban mélyhűtőbe legalább egy napra. Majd kivesszük, villámgyorsan karikákra vágjuk, hogy ne olvadjon meg, betesszük a szeletelőgépbe, meghintjük fahéjjal, megnyomjuk a gombot és krémesre keverjük. Tálkákba merjük, friss gyümölcsökkel, kókusz pehellyel, magokkal vagy bármi mással díszítjük.

Erdei gyümölcsös fagyi

Fejenként most elegendő fél banánnal számolni. Ezt ugyanúgy ahogy a banánfagyinál lefagyasztva felkarikázzuk és szintén frissen kivéve a mélyhűtőből hozzáadunk egy nagy marék fagyasztott gyümölcsöt, én erdei gyümölcskeveréket használtam,volt benne málna, szeder, ribizli, cseresznye. Megnyomjuk a gombot és voila, kész a fagyi. A banán íz ez alkalommal egyáltalán nem érződik, de cukor helyett tökéletesen édesíti a fagyinkat.

Ki fogom próbálni érett puha mangóval is.













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése