Nem nem lesz, tehát NINCS a hasamban SENKI- válaszolom a kérdésre. Sokadszor. Legalábbis többször, sokkal többször, mint amit elviselhetőnek érzek. Persze csak magamban, mert a valóságban ennél azért udvariasabb vagyok.
Sokat gondolkoztam, rágódtam azon, hogy írjak-e erről. Nem szeretném, ha bárki azt gondolná, hogy sajnáltatom magam, mert nem erről van szó, a sajnálat volt éppen az egyik, ami eddig visszatartott. Sajnáltam én magam éppen eleget, voltam dühös, szomorú, depresszív, de ma már egyre inkább túl vagyok rajta. Mondanom sem kell, a fenti kérdés nem lendít éppen nagyot az önbizalmamon, de most már határozottan jobban viselem. Abban sem voltam biztos, hogy szeretném világgá kürtölni ezt a dolgot, hogy képes vagyok, leszek elviselni, ha valaki rákérdez, esetleg vizslat, miután ezt olvassa.
Tehát. Miről is van szó? A szóban forgó probléma kissé ijesztő orvosi neve: Rectus diastasis, magyarul, szétnyílt hasizom. Aki nem hallott volna róla, ez azt jelenti, hogy az egyenes hasizmok szétnyílnak és nem funkcionálnak, azaz tartanak, így a has előre ugrik. Leggyakrabban terhesség miatt fordul elő, de lehet más kiváltó oka is, mint a túlsúly, nehéz dolgok emelése vagy kötőszöveti gyengeség.
Mindig szerencsés alkatom volt, standard 34-es mérettel rendelkezem, amelyik ruha cimkéjén ez a méret szerepelt az többnyire gondolkozás nélkül fel is vehettem. Terhesség alatt 10 kilót "híztam", ami gyakorlatilag szülés utáni héten el is tűnt rólam. Kivéve a pocakot. Az egyszerűen nem akart eltűnni. Hamar éreztem, hogy gond van. Bár még sosem voltam terhes és így nem tudhattam milyen érzés szülés utánpár héttel, hónappal lenni, valahogy mégis tudtam, hogy az izmaim nem úgy működnek, ahogy az ilyenkor normális lenne. Azzal együtt sem stimmelt valami, hogy tisztában voltam vele, a testnek legalább kilenc hónap kell ahhoz, hogy visszaálljon. Kétszer voltam orvosnál, mind a kétszer elküldtek azzal, hogy nincs itt semmi probléma, örüljek, hogy "ilyen jól nézek ki" pár hónappal a szülés után. Mivel, ahogy írtam, azelőtt sem küzdöttem súly vagy alakproblémával ez kevéssé nyugtatott meg vagy vigasztalt. Ahogy az sem segített, hogy lépten nyomon megkérdezték, hogy máris jön a kistesó? - Bár azok, akik megkérdezték biztosan nem rossz szándékból tették, mégis kínos és megalázó volt, nagyon bántott, sokszor alig bírtam ki, hogy ne sírjam el magam. Sajnos azonban a kérdés jogos volt, néhány rosszul megválasztott ruhában, rossz testarttásban elkapott pillanatban valóban úgy tűnhet, mintha pár hónapos kismama lennék. Talán éppen azért jutottak erre a következtetésre, mert nem voltam meghízva, csak a pocakom domborodott. Az más kérdés és csak zárójelben jegyzem meg, ha nem teljesen nyilvánvaló, hogy valaki babát vár én biztos nem kérdeznék rá. Főleg ha egy 3 hónapost tologat éppen. Mindig sportoltam, odafigyeltem magamra, ezért különösen igazságtalannak éreztem a helyzetem. A legrosszabb az egészben az volt, hogy mindenki azt hajtogatta körülöttem, a család, a barátok, hogy le fog az menni, ez ilyenkor természetes, csak idő kell, tudomást sem vettek a problémáról, mintha csak én látnám. Tagja vagyok egy kismama csoportnak, ahol szerencsémre egyszer kifakadtam erről, és rám írt egy anyuka, aki gyógytornász és éppen ez volt az egyik szakterülete. Elmentem hozzá és megállapította, amit én már sejtettem, hogy a hasizmom kórosan szét van nyílva, ráadásul végig. Akkor körülbelül négy centi volt a távolság az izmok között és 4-5 hónapos terhesnek feleltem meg a szakvéleménye szerint. A gyógytornásszal párhuzamosan, csaknem egy napon felkerestem egy plasztikai sebészt is, aki megerősítette a diagnózist valamint egybehangzóan állították, hogy ezt tornával eltüntetni nem lehet, előbb-utóbb műtét vár rám. Ez újra lesújtott. Három órás nagyhasi műtét, hónapokig tartó lábadozással, ami után két évig nem lehet babát vállalni, valamint ha később terhes leszek valószínűleg újra meg kell utána műteni. Rehabilitációs, szinten tartó tornát pedig addig is folyamatosan csinálnom kell, különben így marad vagy rosszabbodik az állapotom. Mit jelent ez? Életen keresztül tartó tornát, legalább egy műtétet, és a műtétig azt, hogy a hasam bizony nem lesz lapos. A második terhesség alatt, pedig biztosan rosszabbodik a helyzet, a kérdés csak az, hogy mennyire, amit senki nem tud előre megmondani. Azonkívül, hogy esztétikalilag zavaró ez a dolog, csupán ezért nem feküdnék kés alá (bár vannak pillanatok, amikor úgy érzem talán mégis...) a valódi probléma, hogy ez egy egyre súlyosbodó köldöksérvvel is együtt jár, és folyamatosan vigyázni kell, nem lehet terhelni, emelni.
Mindig azt hittem sokat edzek, de ha ma arra az 5-10 perc hasizom gyakorlatra gondolok, amit rendszerint a torna részeként végeztem, semmi a jelenlegi napi fél óra hastornához, amivel úgy ahogy karban tudom tartani magam
Voltak nehéz időszakok, napok. Amikor csak álltam a ruhásszekrényem előtt és rá kellett jönnöm, hogy nem csak most hanem később sem fogom tudni hordani a kedvenc ruháim nagy részét. Amikor már úgy éreztem, hogy nem is olyan rossz a helyzet, kezdtem jó eredményeket elérni és jött egy újabb kellemetlen kérdező...
Tudom, hogy az életben vannak nagyobb gondok is, tisztában vagyok azzal, hogy ezzel együtt még mindig csinosnak számítok (azért kapok pozitív visszajelzéseket is) nekem azonban ezt mégis nehéz volt elfogadni. Azért szerettem volna írni erről őszintén, mert tudom, hogy nem vagyok egyedül. Sok nő küzd hasonló vagy még nagyobb problémákkal szülés után. Inkontinencia, szexuális problémák, hormonzavarok, csúnya gát vagy császármetszés heg, kínyúlt vagy striás bőr - csak néhány, amiről senki nem beszél, hiszen a gyermek megszületése utáni időszakban egyáltalán nem hangsúlyosak, de mégis megkeseríthetik a mindennapokat. Tönkretehetik az önbizalmat, sőt némelyik megakadályozzák, hogy valaki teljes életet éljen. És az enyém csak egy és még nem is a legrosszabb ezek közül. Nincs kihez fordulni, nincs szülés után semmilyen rehabilitáció, ezekkel a dolgokkal senki nem foglalkozik. Szerencsésnek érzem magam, hogy találtam szakembert, aki felismerte, kezeli és elviselhető szinten tartja a problámámat, hogy van időm, energiám és lehetőségem foglalkozni vele. Kemény és kitartó munkával, folyamatos kontrollal sikerült (viszonylag) lapos hasat elérnem, persze azért sosem lesz már a régi én örülök ennek is. A helyzet egyre jobb, már csak két-három havonta akad érdeklődő a testvérre. És remélhetőleg előbb-utóbb lesz majd egy sokkal jobb válaszom is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése