A vegánságról

Miért lettem vegán és milyen érzés vegánnak lenni? Mit jelent ez nekem, nekünk?  A családomnak? A világnak?

Egy este alatt lett egyértelmű mindaz, ami folyamatában azért már egy jó ideje tart: nem fogunk többé állati eredetű dolgokat enni. A Földlakók című film szembesített olyan dolgokkal, jelenségekkel, amelyeket már tudtunk vagy tudnunk kellett volna csak nem gondoltunk bele és olyanokkal is, amelyekről fogalmunk sem volt. Sosem gondoltam hogy a reggeli tejeskávém, omlettem összefüggésben van a klímaváltozással és a fenntarthatósággal és, hogy az egészséges ételként kanalazott joghurtom azonkívül, hogy tele van zsírral egy másik élőlény szenvedése árán kerül az asztalomra. A tejtermékek jelentették a legnagyobb kihívást számomra, imádom azaz imádtam a tejet, a joghurtot, a sajtokat és mindent, ami tejjel készül: tejberizs, gríz, zabkása, palacsinta, krémlevesek, igazából rengeteg dologban van tej, az ember talán nem is gondolná, sokan őszintén abban a meggyőződésben élnek, hogy alig fogyasztanak tejet. De elég csak egy villanásra eszembe idézni a síró kisbocit, akit egy lábánál fogva rángatnak el az anyjától vagy egy másik felvételt, amibe külön karámba születik meg a kisborjú, hogy már az elvétel se okozzon gondot, és tudom, jó döntés. Talán nem kényelmes de mindenképpen ez a helyes. Miután beszereztünk egy növényi tejkészítő gépet már egyáltalán nem is érezzük lemondásnak, a kókusztejre, rizstejre vagy mandulatejre nehéz helyettesítőként tekinteni, sokkal-sokkal finomabb mint a tehéntej. (Hozzátenném, hogy tejkészítő gép nélkül is finom növényi tejeket lehet készíteni, édesanyám például anélkül készíti, számtalan recept található az interneten.) Jó ideig a film hatása alatt voltunk, a célja nem is titkoltan ez, nálunk abszolút sikerrel járt. Én úgy ültem le megnézni, hogy tudtam, hogy nem okoz gondot, ha többé nem eszek húst és más állati eredetű dolgot, de nem hittem azért, hogy ez ilyen éles váltás lesz, hogy aznap estétől vegán leszek. Húst már jó ideje nem fogyasztunk csak másoknál, itthon hébe-hóba volt sonka vagy esetleg más szalámi időről-időre, de leginkább a gyerekek ették, mi nem. Tejtermékekkel viszont mindig tele volt a hűtőnk, ahogy a méz is üveg számra állt a kamrában. Amikor eldöntöttük, hogy áttérünk a növényi étrendre hagytunk pár hét kifutást a még meglévő élelmiszereinknek, és körülbelül 4-5 hét volt az az idő, ami alatt teljesen kicserélődött vegán megfelelőkre a kamra és a hűtő tartalma. Az érdekes az, hogy szinte mindenre található olyan alternatíva, ami növényi, legalább annyira finom, ha nem finomabb, egészségesebb, mint az állati eredetű megfelelője és a legfontosabb, hogy nem kerül egy állat életébe, szenvedésébe. Ha pedig kiválthatóak az állati eredetű készítmények, ételek, akkor miért is használnék állati eredetű dolgot ráadásul fölöslegesen hiszen nemcsak, hogy lehetséges nélkülük élni, de sok szempontból egészségesebb is.

Sokkoló volt nézni, hogy mi történik az állatokkal, hány módon szenvednek, halnak meg, elképesztő az emberi leleményesség, hogy hány módon vagyunk képesek kihasználni, kizsákmányolni magunk körül az élővilágot. A legdöbbenetesebb azzal volt szembesülni, hogy a tisztelet vagy az alázat legkisebb jele nélkül teszik mindezt, kegyetlenül, mindenféle empátia vagy jóérzés nélkül, csak a profitot és a hatékonyságot tartva szem előtt. Hogyan lehet az élet, legyen az bármilyen, alárendelve ilyen szempontoknak? A téma messzire vitt bennünket, egyre inkább szembesülünk azzal, hogy minden ami kényelmes, megkönnyíti vagy egyszerűbbé teszi az életünket mind-mind valakinek vagy valaminek a kihasználása árán történik. Sokat beszélegtünk erről, sokszor előjön a téma és eddig arra jutottunk, hogy az egyetlen igazi megoldást a (mindennemű) fogyasztás mérséklése jelenti.

Vissaztérve a vegán életmódra, az átállás egyáltalán nem volt nehéz, de nyilván az étkezéseink és bevásárlásaink plusz figyelmet és gondolkozást igényeltek a mindennapokban. Az átállás nehézsége nagyban függ attól, hogy a korábbi táplálkozás mennyiben volt más, a mi étrendünk alapvetően zöldség és gyümölcs alapú volt korábban is. A tejtermékeket és a tojást kellett megtanulnom pótolni, az omlettet, palacsintát, bundáskenyeret, kevert tésztákat vegánosítanom kellett. Mivel az internet tele van jobbnál jobb receptekkel, inspiráló képekkel, blogokkal és gyakorlatilag a csapból is ez a téma folyik nem olyan extrém ez az életmód, mint amilyennek első pillantásra tűnik. Az alapanyagok elérhetőek, válogathatunk a webshopok kínálatából, akik bizonyos összeg felett, ami nálunk egy átlagos bevásárlásnak felel meg, házhoz hozzák a rendelést. Az áruk nem olcsó, de összességében nem érzem drágábbnak a vegyes táplálkozásnál, hiszen a sajtok, joghurtok, méz vagy jó minőségű sonkáknak is megkérik az árát, ugyanígy megtalálhatóak a drágább hozzávalók a vegán étkezésben is. Az egészségre költeni pedig a legjonn befektetés, így ha az egészséges életmód bizonyos vonatkozásokban drágábbnak bizonyul, még mindig olcsóbb mint egy élethosszig tartó gyógyszer szedése vagy krónikus betegség kezelése vagy bármilyen orvosi beavatkozás. De én hiszem azt, hogy nem kell feltétlenül drágábbnak lennie annak, ami egészséges és ami drágábbnak is bizonyul, kiderül, hogy hosszú távon mégiscsak az az olcsóbb. A vegyes táplálkozásnál sem preferáltuk a csomagolt, félkész ételeket, amelyek gyorsak, kényelmesek és bár megkönnyítik a konyhában eltöltött időt nyilván drágábbak is és nekem valahogy instant megoldások, még akkor is ha természetes összetevőket tartalmaznak. Így a vegán étrendben is a friss alapanyagokat részesítjük előnyben, nem veszünk mindenféle liszt és porkeverékeket, előre elkészített ételelet és a más csomagolt, dobozolt, iparilag előállított termékeket igyekszünk minimalizálni. Divat a vegán és a különböző mentes étrendek, sokan igyekeznek ezt meglovagolni, üzletet csinálnak belőle az egészséges életmód és a környezetvédelem elvei mögé bújva népszerűségre és jó sok pénzre tesznek szert. A nagy kínálat előnyei mellett oda kell figyelni, hogy az ember ne dőljön be a csoda élelmiszereknek, amelyek tápértékben semmivel nem jobbak, mint amiket maga is el tud készíteni. Fél életemet (ha nem a háromnegyedét) a konyhában töltöm, és bevallom néha szeretnék kevesebbet hogy más jó dolgokra is több időm jusson, de valahogy nehezen visz rá a lélek az instant megoldásokra. Nekem a muffinhoz, a nudlihoz, a kenyérsütéshez, magához a főzéshez, ételkészítéshez hozzátartozik az valapanyagok kimérése, a kutyulás, öntögetés, a rászánt idő, így egy zacskóból kiöntve bàrmilyen jó vagy egészséges, nem ugyanaz az esti vacsora vagy vasárnapi ebéd. Ezzel együtt megértem (én ne érteném?) ezeknel a termékeknek a módjával való alkalmazását, mert mindenkinek más az èletmódja és fontossági sorrendje, van létjogosultsága az instant megoldásoknak is. Nincs cselédség, háztartási alkalmazott (a béke kedvéért) egy modern nő a konyhájában csak magára, a gépeire támaszkodhat és időnként jól jön nekem is a falafel por, az üveges borsó meg a puffasztott búza. Az arányok a fontosak.

A vegán étrend ebből a szempontból is ideális számomra, az ételek elkészítése átlagosan harmad annyi időt igényelnek, kevesebb az előkészítés, sütés, főzés. Főleg a desszerteknél figyelhető meg számottevő különbség, sok a nyers alapanyag, amit csak keverni vagy turmixolni kell.

Még annyit szerettem volna a vegánsággal kapcsolatban leírni, hogy milyen érzés. Vegánnak lenni. Nem szeretem a cimkéket, mert leegyszerűsít az embert, fogalmakat, elveket. Másrészt elköteleződéssel jár, vannak, akik nem is szeretik magukat “vegánnak”hívni, mert bizonyos  dolgokat, nem tartanak be és így egyszerűbb, ha ők inkább nemvegánok. Én azt gondolom, ahogy a vegánság definíciójából is következik, hogy a fontos nem az, hogy elmondhassuk magunkról, hogy vegánok vagyunk és ez különlegesebbé, jobbá vagy érdekesebbé tegyen a többi embernél, hanem a folyamat, a változás és mindenknek egyénileg kell megítélnie, hogy számára mi mennyiben és mennyi idő alatt válllható, megvalósítható.

Mi Húsvét környékén foglmaztuk meg egy beszélgetés során, hogy amit érzünk arra a legjobb szó a megkönnyebbülés. Megkönnyebbült a testünk, de ami még fontosabb: a lelki megkönnyebbülés érzése. Amikor beszélgettünk arról, hogy ki mit érez a hagyományos húsvéti ételekből való kimaradásról, mint a sonka, tojás, ugyanazt az érzést fogalmaztuk meg Ricsivel. Kicsit, talán  mindketten féltünk, hogy a másiknak megfosztottság érzése van a közelgő ünnep miatt, de mint kiderült éppen ellenkezőleg. Sőt, jó érzés kimaradni belőle, hogy nem veszünk részt valamiben, amibe belegondolva egyébként is rossz érzésünk volt, csak korábban elnyomtuk ezeket a gondolatokat, magyarázatokat gyártottunk rá (nem fáj neki, ezért tenyésztik, ez így természetes, kell a kiegyensúlyozott étrendhez stb) mert erősebb volt a társadalmi késztetés, a megszokás, mint a saját belső hangunk. Nem kerülnek olyan dolgok az asztalunkra, a testünkbe, amit korábban ha fenntartásokkal ugyan, de fogyasztottunk és nem jelentett mást, mint ízt, élvezetet és táplálékot, ami erőszakkal jött létre, erőszakkal halt meg és vált azzá, ami számunkra korábban a táplálkozás természetes részét képezte: kolbásszá, szalámivá, hússá... Tiszta érzés, hogy a táplálkozásunk nem kerül más élőlények szenvedésébe, életébe, a megfosztottság helyett sokkal inkább a béke jár át bennünket, egység a természettel, a bennünket körülvevő csodálatos világgal, amiben jó érzés úgy létezni, hogy minél kevesebbet ártunk. 

„A veganizmus egy olyan filozófiai és életmódbeli irányzat, amely arra törekszik – amennyire megvalósítható és lehetséges –, hogy kizárja az állatok kizsákmányolásának, kihasználásának minden formáját illetve a velük szemben elkövetett kegyetlenségeket étkezési, ruházkodási vagy más célokból, továbbá támogatja az állatok kihasználásától mentes életforma és alternatívák növekedését, népszerűsíti az emberekre, az állatokra és a környezetre gyakorolt pozitív hatásait. Étkezési szempontból pedig kizárja az összes részben vagy teljesen állati eredetű alapanyagot.”

“Ő nem mindanható, ahogy mondják, nem Ő az, akitől minden ered, ami itten nő és él. Ő nem áll felettünk. Csak mellettünk van Ő, és olyan, mint mi magunk, s mint mi magunk, ismeri a félelmet, a szükséget, a fájdalmat, hasonlatosan hozzánk.  Őt is le lehet győzni, és akkor ott fekszik tehetetlenül a földön, mint mi...Valaki más van mindnyájunk fölött...mifölöttünk és Őfelette”

/Félix Salten: Bambi/

Vegán fagyi

"Anya, Te hogy tudtál megtanulni ilyen jó fagyit készíteni? Attól a pécsi cukrászdától? - kérdezte az erdei gyümölcsös fagyit kanalazva a kislányom.  Ez a legnagyobb dicséret, amit fagyira kaphattam, Pécsen volt ugyanis a legjobb fagyizó, ahol valaha is fagyit ettünk (igen igen, beleértve a szigligeti fagyizót és az olasz Grom vagy a francia Berthillon fagyit is)

Nemcsak tej és tojás, hanem hozzáadott cukormentes is, tulajdonképpen nem más, mint egy kis tál gyümölcs fagyasztva és pürésítve, aminek olyan íze van, mint a legjobb fagyizókban kapható gyümölcsfagyinak. A gyerekek sosem esznek meg ekkora lelkesedéssel ekkora mennyiségű gyümölcsöt egyszerre, így nekem külön sikerélmény ez a része is. A napom nagy részét a konyhában töltöm, amit meg nem, azt is azon gondolkozva, hogy mit is fogok ott majd csinálni, készíteni, úgy érzem, hogy mindent elárasztanak a jobbnál jobb gasztroblogok, receptek, az alap banánfagyit is instagramon (Marosi László) láttam meg, magamtól sosem gondoltam volna, hogy ilyen krémes fagylaltot lehet készíteni csak gyümölcsből, ráadásul fagyigép nélkül.  Az erdei gyümölcsös verzió már saját fejlesztés, azt büszkén vállalom. Ha nem is túl gyakran, azért előfordul, hogy mondják, hogy írjak le, adjak oda recepteket és mióta áttértünk a teljes értékű növényi táplálkozásra a családom lett a legfőbb igénylője a receptjeimnek. Édesanyám szerencsére nagyon nyitott és érdeklődő, szívesen tanul újat érdeklik az új alapanyagok, technikák így főleg miatta fotózom le az ételeinket, hogy neki elküldve ötleteket adjak (meg apukámnak, hogy elhiggye nem kizárólag zöldségeket rágcsálunk és aszkéta étrenden élünk). Anyukám munka mellett nem ér rá blogokat böngészni, recepteket keresni, hiába van velük tele minden nem jutnak el hozzá. És ha elmondom neki egy mondatban, hogy jaj ez nagyon egyszerű (mert tényleg azok, talán kicsit mókás is receptnek hívni a leírásukat) nem jegyzi meg, mert mással van a mindennapjaiban elfoglalva, nem erre fókuszál, ahogy én is képtelen vagyok megjegyezni bizonyos dolgokat, egyszerűen nem áll rá az agyam. Újra és újra el kell olvasnom, megnéznem a videókat róla... Szóval megértem Őt. És ha már neki lefotóztam, és leírom, miért ne rakjam fel, hátha másnak is jól jön. 

Recept

Banánfagyi

Mindennek az alapja a banán. Fogunk fejenként egy banánt, meghámozva betesszük egy dobozban mélyhűtőbe legalább egy napra. Majd kivesszük, villámgyorsan karikákra vágjuk, hogy ne olvadjon meg, betesszük a szeletelőgépbe, meghintjük fahéjjal, megnyomjuk a gombot és krémesre keverjük. Tálkákba merjük, friss gyümölcsökkel, kókusz pehellyel, magokkal vagy bármi mással díszítjük.

Erdei gyümölcsös fagyi

Fejenként most elegendő fél banánnal számolni. Ezt ugyanúgy ahogy a banánfagyinál lefagyasztva felkarikázzuk és szintén frissen kivéve a mélyhűtőből hozzáadunk egy nagy marék fagyasztott gyümölcsöt, én erdei gyümölcskeveréket használtam,volt benne málna, szeder, ribizli, cseresznye. Megnyomjuk a gombot és voila, kész a fagyi. A banán íz ez alkalommal egyáltalán nem érződik, de cukor helyett tökéletesen édesíti a fagyinkat.

Ki fogom próbálni érett puha mangóval is.

A mosható pelenkázásról - Zero Waste

Az egész úgy kezdődött, hogy télen, amikor leesett a hó nem szállították el a szemetünket, egészen egyszerűen nem jött fel a kukásautó oda, ahol lakunk. Nem volt nagyon vicces a helyzet, tekintve, hogy egy erdő mellett van a házunk, így ha kint hagyunk egy zacskó szemetet azt egy-két óra alatt szétkapják az állatok. Amikor megtelt a kuka és elkezdtük beletömködni az újabb zsákokat, ez meg is történt. Gumikesztyűben szedegettük az udvarról a szemetet, volt idő és lehetőség újragondolni, amiket ott találtunk. Egy alkalommal, csaknem két hétig nem vitték el a szemetünket és kreatív megoldásokhoz kellett folyamodnunk a tárolását illetően. Mivel nincs semmiféle melléképületünk, garázs, tárolók ilyesmi, és a házban sem tudtuk hova tenni, jobb híján az autóm csomagtartójába kezdtük el berakni a zsákokat, aminek jó részét a pelenka tette ki. Gyermekágyi időszak alatt úgysem vezethettem és mínusz fokok voltak, ez tűnt a legjobb megoldásnak. Igaz, amikor anyukám, aki velünk volt, párszor elvitte a kocsit, vigyáznia kellett a kanyarokban, hogy ne a nyakában kössön ki a szemét. Szelektív hulladékgyűjtés, az számunkra teljesen sci-fi kategória.  Elméletileg létezik ugyan a faluban, két-három hetente jönnek és begyűjtik a házaktól, de azt mégis hova tennénk, mikor a sima szemetünket sem viszik el hetekig és annak a tárolása is gondot okoz. Ráadásul teljesen random időpontokban jönnek, az egész rendszer számomra követhetetlen és,  hogy az életemet a szelektív szállítás köré szervezzem, az jelenleg nem kivitelezhető. Mert például ha elmegyek piacra és éppen aznap van, akkor órákkal előbb ki kellene tenni, de mire odaérnének jó eséllyel már vagy a szél elfújja, vagy a kutyák vagy egyéb állatkák megbontanák. Egyébként meg a falubeliek szerint hol jönnek hol nem és ha nem megfelelő szögben, módon van kirakva, otthagyják, a szelektíves (és hagyományos) kukásautó után nyargalászó ember látványa előfordul mifelénk. Van egy hulladék udvar ugyan a közelünkben lévő városkában, de egyáltalán nem esik sem útba sem időben Ricsinek. Hétvége? Hát igen tölthetnénk szemétszállítással is akár. És nekem nagyon fontos, tényleg fontos a környezetvédelem, de azért azt mégis túlzásnak érzem, hogy egy másik városba szállítgassuk hétvégente a szemetet ennek jegyében. Mégsem  pár utcával arrébbról van szó és az idő, amit együtt tölhetünk mindennél értékesebb. Nagyon sokat beszélgettünk erről az egészről a fenti gondolatébresztő események hatására és arra jutottunk, hogy túl sok szemetet termelünk és igencsak meglepődtünk, amikor beköltöztünk a házunkba, hogy az átlagnál pár literrel nagyobb kukánkba is időnként alig fér el a szemét, amikor normális esetben hetente kétszer viszik el. (Már ha ugye elviszik). Az egyetlen megoldás, ha a szemetünket drasztikusan csökkentjük. Kézenfekvő volt első lépésként a mosható pelenkára váltás hiszen a szemét nagy részét a több zsáknyi pelenka tette ki (imádkoztunk, hogy ne süsse nagyon a nap az autót). Egyben látni két heti termést azért elég kijózanító élmény volt. Voltak fenntartásaim, a dolgot egy időre elnapoltuk és megmaradt gondolati szinten. Aztán instagramon megláttam egy fényképet mosható pelenkákról és annyira megtetszett a szekrényben sorakozó sok színes pelenka, hogy ráírtam az anyukára ismeretlenül, hogyan is működik ez a dolog. Egészen új képet kaptam a beszámolója és képei alapján a mosható pelenkázásról. Én mindig azt tartottam, hogy ez csak igazán elszánt anyáknak való, picit gusztustalan a kakis pelenkák tárolgatása, mosogatása és biztos nem is túl szép látvány az agyonmosott foltos pelenka a gyereken. Van ismerősöm, akinek az ismerőse használ és olyanokat mesélt, amik alapján ilyen kép alakult ki bennem.  Lehet, hogy kissé felszínes vagyok, hogy nem volt elegendő a puszta tény önmagában, hogy környezettudatos,  de nekem kellett az elhatározáshoz ez a benyomás, hogy a mosható pelenka szép és esztétikus, és a tapasztalatok, beszámolók, hogy a mosható pelenkázás vállalható, nem egy erőn felüli célkitűzés, ami pont nem hiányzik még a mindennapjainkból. Egyelőre két kisebb gyerek és egy újszülött mellett nem szeretném magasabbra tenni a lécet. Judit, az anyuka, akinek írtam, nagyon kedves volt és hihetetlenül készséges, olyan szerencsém volt, hogy egy igazi mosipelus rajongóra akadtam a személyében, aki minden információt megosztott velem, amire csak szükségem volt és az infókkal eggyüt a lelkesedése is átragadt. Szerintem többhétnyi utánaolvasástól és utánajárástól kímélt meg. Mivel neki ikrei vannak különösen hitelesnek tartottam a véleményét, nyilván nem mazochista, hogyha túl bonyolult és nehézkes lenne, nem vállaltta volna egyszerre két babával is.

A tanácsait követve elkezdtem összerakni a készletet. A magyar oldalakon elérhető mosható pelenkák szerintem elég drágák, 3-5000 Forintot egy pelenkáért kicsit túlzásnak éreztem. Az AliExpress-ről ennek töredékéért be lehet szerezni a pelenkákat és szebbnél szebbek közül lehet válogatni. Egyáltalán nem rossz minőségűek a rémhírekkel ellentétben és lehet találni nagyon is jókat, jó áron, átlagban 3-5 dollár egy darab. Használtan is nagyon szép állapotúakat lehet venni a vaterán, jófogáson, meg különféle csoportokban, én a faluban is kaptam egy anyukától, a pelenka belsőket jórészt használtan szereztem be. Nemcsak, hogy nem zavaró, de még inkább környezettudatos és nem utolsó sorban pénztárcakímélőbb is. Csaknem két hónapba telt mire annyi mosható pelenkám lett, hogy már egyáltalán nem használunk mást. Ahogy a készlet növekedett úgy tértünk át szépen lassan teljesen a mosható pelenkára. Nekem legjobban az egyszerű külön külső (nem zsebes, nem csónakos), külön belső rendszerű pelenkák jönnek be. Itt van egy vízhatlan PUL (poliuterán fimrétegre laminált textília) külső és ebbe kell tenni a belső nedvszívó réteget, én többféle belsőt használok, napszaktól, programtól függően.  A Monapel márka Praktika elnevezésű belsője az egyik, ez úgy néz ki, mint egy eldobható pelenka, csak éppen mosható, még soha egyetlenegyszer sem volt baleset, hogy kifolyt volna vagy átfolyt volna, szerintem atombiztos. Eleinte a nevéhez híven tényleg nagyon prakitukus volt egy kezdő mosható pelenkázó anyukának, mert csak fel kellett adni, az eldobható pelenka textil változata. Ma már tíz máspdperc alatt meghajtogatom a tetra pelenkát, amit pelenkacsattal rögzítek, amibe formára varrt többrétegű betéteket, vagy prefold pelenkát teszek, ami egy több rétegű, téglalap alakúra hajtogatott és összevarrt pamut vagy bambusz szövet, ezeket tetszés szerint tudom variálni, a tetra pelenkába betétet rakni, vagy két betétet használni és így tovább. A kedvenceim az éjszakára használt gyapjú pelenka külsők, annyira puhák és természetesek és olyan jó érzés ráadni őket Rózára, ráadásul ajándékba kaptam őket egy ovis anyukától, akinek a kisfiát már kiszolgálták. Talán titkon abban reménykedem, hogy velük együtt átörökítem Rózára a régi és használt dolgok iránti rajongásomat is... Ezekhez a gyapjúpelenkákhoz belsőnek egy csodaszép megkötős pelenkát használunk a Disana márkától, ebbe szoktam még egy betétet vagy prefoldot rakni. Este nyolctól reggel nyolcig ebben van és még egyszer sem volt probléma. A külsőt elég kiszellőztetni, ezen meglepődtem, de valóban működik, pár óra szellőztetéstől, olyan lesz, mintha kimostam volna. Ahhoz, hogy vízzáró legyen időnként lanolinnal kell kezelni, de ezt elegendő minden második, harmadik mosásnál, de mivel mosni is alig kell, így túl sok munka nincs vele. Kettő van belőle mindössze, egyelőre nem érzem, hogy szükség lenne továbbiakra, pedig minden éjszaka ez van Rózán. Ezeken kívül van zsebes pelenkánk is, ami azt jelenti, hogy a pelenka külsőben van belülről egy zseb, amibe bele lehet rakni a belsőt, betétekkel, tetra vagy prefold pelenkával kitömhető. Előnye, hogy előre összekészíthető, így nagymama, apuka is könnyedén bepelenkázza vele a babát, mert így csak rá kell kapcsolni, mint egy eldobhatót, nem kell belehajtogatni, igazgatni a belsőt. Hátránya viszont, hogy az egész zsebes pelenkát mindig ki kell mosni, míg ha külön külsőbe belerakjuk egyszerűen a belsőt, akkor nagyon sok esetben a külső egyáltalán nem lesz koszos és újra lehet használni. Én kifejezetten élvezem a hajtogatást a tetra és prefold pelenkákkal, meg a különféle belsők variálását, kicsit úgy érzem magam, mint gyerekkoromban, amikor babáztam, egyfajta játék. A mosható pelenkázásban éppen ez az egyik, ami nagyon tetszik, hogy a pelenkázás nem két mozdulat, hanem egy kis szeánsz. Szeretek odaállni a szekrény elé és a szépen behajtogatott pelenkák közül választani, hogy melyik, fajtát, színűt, fazonút adjam rá, aztán kimenni a mosókonyhába és kimosni, beáztatni amit levettünk, mosás után teregetni őket... talán kicsit bizarrnak hangzik de én élvezem ezt a pepecselést, ami mindössze pár perccel tart tovább, mint egy eldobhatóval pelenkázni, mégis valahogy jobb érzés. Miközben ott a lélekemelő tudat, hogy kímélem a környezetetet, a babámmal is jót teszek, hogy természetes anyagokba teszem az érzékeny kis babapopsit és még esztétikailag is élményt jelent számomra a mosható pelenkák látványa. A plusz odafigyelés pedig, amit a mosható pelenkázás igényel közelebb hoz minket Rózával, más kapcsolatot jelent a pelenkázás közben.  Jóval nagyobb ráhangolódást igényel, mint az eldobható pelenka, amit rutinszerűen felad az ember és az egyetlen személyre szabható benne az, hogy milyen időközönként cseréli ki. A mosható pelenka az eldobható pelenka uniformizáltságából belépést enged az egyedi igényekhez szabott pelenkázásba és így sokkal személyesebb, a törődés egy más fokát jelenti (számomra). Lehet, hogy nagyon távoli az összefüggés, de egyszerűen imádom a gondolatot, hogyha különleges törődést adok a gyerekeimnek, odafigyelek arra, hogy mivel és hogyan veszem körül őket, attól erősebb lesz az önbecsülésük és egyszer ők is jobban oda fognak majd figyelni magukra és másokra (ez esetben a környezetre).  Nem lehet elég korán elkezdeni a környzettudatosságra való odafigyelést, ezekkel az apró lépésekkel is közelebb visszem a gyerekeimet hozzá, hiszen nálam csak Rebeka és Ruben, a két nagyobb gyerekem lelkesebb a mosható pelenkák teregetésénél, hajtogatásánál, amit Róza is a mózeskosarából figyel minden alkalommal. Mint tudjuk, egy tett felér ezer szóval,  nekik ez már nem régről visszahozott forradalmi vívmány lesz, hanem egy olyan magától értetődő és természetes dolog, amit most szívnak magukba a közös teregetésekkel, mosásokkal, pelenkázásokkal. Nagyban motivál, hogy nekik példát mutathatok. Nálam az is fontos érv a moshatózás mellett, hogy nagyon felszabadító érzés leszakadni a drogeria marktoktól való függésről, a jaj már csak ennyi pelus van, venni kell megint gondolat és problémakör elengedése. Külön örömet szerez a fogyasztói függésből való minden kis szabadulás, a háló apró lépésenként történő lazulása. Amiket eddig írtam nem kinyilatkoztatásnak szántam, mert természetesen nem gondolom, hogy attól valaki jobban szereti a gyerekét, hogy milyen pelenkát használ, és én nem is szeretném, hogy ez a szülőségnek, anyaságnak egy újabb mesterséges fokmérője legyen, amiben versenghetnek, egymásra licitálhatnak az anyák és szorongást meg bűntudatot kelthetnek egymásban. Véletlenül sem szeretnék ennek ilyen felhangot adni, egyszerűen azt próbálom szavakba önteni, hogy nekem miért szimpatikus ez a dolog és bennem milyen érzéseket vált ki. Tetszett a mosható pelenkahét kezdeményezés is, éppen azért tartom jónak, mert én is így találkoztam vele, hogy egy másik anyukánál megláttam, rácsodálkoztam, hogy milyen szépek majd ő elmondta, hogy milyen jó dolog, ezzel leépítve ismeretlenül is az előítéleteimet és fenntartásaimat. Hátha más is így lesz mint én, hogy kedvet kap, mert meglátja egy fotón vagy elolvassa valakinek a véleményét. Tudom sokan a szemüket forgatják, hogy miért kell egyből téríteni, meg mindenből mozgalmat csinálni, de ha valami jó, akkor nem baj az ha figyelmet kap a közösségi médiafelületeken a sok egyébként lényegtelen dolog és reklám mellett, egy kis tartalom, mondanivaló sem fog megártani. A hulladékmentes élettér kialakításában fontos szempont nekünk is a vállalhatóság, hogy mi az, amit hosszú távon vállalni tudunk anélkül, hogy ez erőnkön felüli nehézsgeket, kihívásokat jelentene számunkra. Nekünk a szelektív hulladékgyűjtés jelentett túlzott kilépést a komfortzónából a jelenlegi körülmények és lehetőségek között (cserébe, csökkentünk, meg komposztálunk és szemétszedési akciózunk és sokmindent mást csinálunk), más meg a mosható pelenkával van úgy, hogy neki ez túl sok és nem tudja vállalni, mert például nincs hova rendszeresen teregetnie, tárolnia vagy egyszerűen több tízezer forintja beruházni a rendszerbe. Van ilyen. 

De ha valakinek szimpatikus, gondolkozik rajta és minden megvan csak éppen egy utolsó lökés kellett, akkor remélem megadtam.

Az eldobható pelenkával együtt elhagytuk a nedves törlők használatát is, minden pelenkázásnál langyos vízzel csap alatt történik a popsi mosás. Eleinte macerásabbnak tűnt, de körülbelül egy nap volt átállni rá. Nagyban meggyorsítoták az átállásunkat a nedves törlők káros anyag tartalmáról keringő cikkek.

Ui: Azóta találtunk szelektív hulladékgyűjtőt, ami útba esik, igaz egészen a Városligetig kell autóztatni a szemetet, de legalább útba esik. Szép lassan mindenre lesz megoldás.

Az én készletem:

Külsők:

9 sima PUL  patentos pelenkakülső

2 zsebes pelenka külső

2 gyapkú pelenka külső

Belsők:

5 bambusz prefold pelenka

5-6 tetra pelenka

18 darab betét (bambusz és microfiber)

6 darab Monapel Praktika belső

3 Disana megkötős pelenka

Ezzel elegendő minden másnap mosni, talán ritkábban is elég lenne, de ha megtelik az áztató vödör én szeretem kimosni.

Mosás, kezelés

Miután leveszem őket, egyből átmosom meleg vízben a DM galleseife marhaepe szappannal (199 Forint), megdörgölöm a foltokat, amik úgy hatvan hetven százalékban ettől el is tünnek. Az anyatejes szétfolyt kakit nagyrészt beszívják a pelusok, amit nem, azt meg simán lemosom a csap alatt, de most találtam egy kifejezetten kicsi babákhoz való anyatejes székletfogó kendőt azt fogom bevetni, így talán még ennéln is egyszerűbb lesz. Majd beáztatom egy fedeles vödörbe, amibe teszek egy dl 20%-os biológai erjesztésű ecetet és pár csepp teafa olajat és időnként egy-két kanál mosószódát is. A külsőket többnyire kézzel átmosom, mert szinte sohasem lesznek koszosak, így elég szappannal átmosni és már teregethetőek is. Mosózsákba mosom a pelenkákat, külön a tépőzárasokat, külön a patentosokat és külön a megkötőseket és prefordokat. Mosószernek mosószódát és némi pormosószert használok, de éppen ki szeretném próbálni a pormosószer helyett a mosódiót, mert szeretnék csak természetes anyagokat használni a mosás során. Előmosom ecettel és a DM saját márkás fertőtlenítő folyadékkal (egy nagyobb műanyag kupakba öntöm és berakom a ruhák közé) és ecetet használok az öblítéshez, pár csepp teafaolajjal, amitől csodás illatuk lesz. Hatvan fokon mosom ki őket. 

A pelenkáim ragyogó fehérek.

A dolgot nagyban megkönnyíti számomra az, hogy van mosoókonyhám, így az állandó teregetésnek van kényelmesen helyem, anélkül, hogy zavaró lenne és a pelusok is nyugodtan ázhatnak és ha nem áll módomban azonnal kimosni pelenkázás után, senkit nem zavar a mosókonyha csaptálcájában, Ebbe a háztartási helységbe senki nem megy be kezet mosni vagy másért, így ott szabadon garázdálkodhatok a pelusokkal. A mosókonyha nagyon jó dolog, ha valaki építkezés előtt áll, csak ajánlani tudom, ne sajnálja rá azt a 4-5 négyzetmétert.

Itt van néhány hasznos videó, a pelenkák hajtogatásáról, feladásáról.

Az első kettő videó a tetra pelenka hajtogatását mutatja be.

Prefoldok hajtogatása:

Ez a gyapjúpelenka külsők lanolinozását mutatja be.

*

*

Zero waste - Szép új világ?

A kevesebb több. Szinte mindig és mindenben.

Szerintem korunk egyik legnagyobb kihívása a túl sok cucc, túl sok választási és egyéb lehetőség. Rengeteg dolog közül választhatunk, tárgyak, életforma, programok, gyereknevelési stílus miegyéb. Mindenre van valami szuper szer, megoldás, tárgy, ami az ígéret szerint majd boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá tesz. Közben talán észre sem vesszük, hogy az egész élet arra megy rá, hogy ezeket hajszoljuk, előteremtsük, majd fenntartsuk. A kevés szabadidőt érszrevétlenül benyeli a fogyasztás, ami nem szükségszerűség, hanem hobbi, a webshopok bújása, vásárlás, a tárgyak halmozása, cserélgetése, mindenből van mindig újabb, jobb. Ma már nem kell elmenni a filmet előhívatni igaz, de több ezer kép és videó a telefonon sosem lesz rendszerezve, leválogatva, csináljuk mert elfér, így talán elveszik az az egy kép is, ami egy korszakot fémjelezhetne, amit a mi szüleinknek anno sikerült rólunk elkészíteni és bekeretzve kilógattak a nappaliban... A gyerekeknek millió játéka van mégis unatkoznak, mert nem veszik észre a szüleik, hogy puszta jóindulatból agyonnyomják a gyerekkorukat, a telezsúfolt gyerekszobákkal és programokkal teli napokkal. Egyszer olvastam, hogy az teszi az embereket leginkább boldogtalanná, ha nem tudnak dönteni, a döntésképtelenség lelkiállapota, az őrlődés. Márpedig ez a sok választási lehetőség semmi mást nem okoz, mint bizonytalanságot. És még valamit. Túl sok fogyasztást a tárgyakból, programokból és úgy általában mindenből. Bemegyek a könyvesboltba és nem találok jó könyvet, bár tömve vannak a polcok. Jól szimbolizálja ez korunkat, csak annyira higult fel az irodalom, mint minden más. A minőség külön odafigyelést, keresgélést jelent. A supermarketek polcai is tele vannak, de egyik fele a kapható dolgoknak emberi fogyasztásra nem igazán alkalmas a másik fele pedig egész egyszerűen nem szükséges. Kapok előre csomagolt, párolt, főzött, fagyasztott mindent, de olyan alapélelmiszert mint a kenyér, magamnak kell sütnöm, ha normálisat akarok. A dolgok folyamatos beszerzése kitölti az időnket és gondolatainkat és megakadályozza a jelenlétet, az itt és most megélését. Termelőket és mindenféle kispiacokat kell külön felkutatni, vagy magunknak megtermelni, előállítani a dolgokat, ha minőséget szeretnénk. És a legbosszantóbb, hogy sokminden úgy van kitalálva, hogy véletlenül se tudjunk kilépni a fogyasztói spirálból. Megvesszük, tönkremegy, javítani nem lehet. Kezdődhet előröl egy újabb holmi felkutatása, beszerzése, ami megint idő, pénz és energia és csak ideig óráig lesz jó. Bizonyos dolgokat mintha direkt nem időtállónak szánnának, hogy újra és újra megvehessük, holott egy életben elég lenne egy is belőle, de akkor miből gazdagodna meg a gyártó. Közben pedig gyűlik a szemét. Sokmindenről annyira elhitették velünk, hogy nem lehet nélküle élni, hogy el sem gondolkozunk rajta, hogy kell-e. Vesszük. Rajta van a listán, alap. Sémák, amiktől nehéz megszabadulni, mert nem is tudunk a létezésükről. 

Régóta próbálkozunk mi is, több kevesebb sikerrel tudatos fogyasztókká válni, racionalizálni a kell-nem kellt és megtalálni az egyensúlyt, az arányokat, megtanulni a rendelkzésünkre álló javakat, legyen az pénz, idő vagy lehetőség túlzások nékül élvezni. Az északi népeknek van erre egy szavuk, lagom, ami sokmindet kifejez, de a szó szerinti jelentése az, hogy éppen elég. Számtalan könyv íródott a témában és bár így sosem fogalmazódott meg bennem, hogy “lagom életmódra vágyom”, mikor elolvastam nagyon sok mindenben magunkra ismertem, vagy legalábbis arra, hogyan is szeretném csinálni a dolgokat. Ugyanígy a zero waste kifejezéssel lefedett szemlélet is  azonnal kellemesen, bizsergetően ismerős volt. Utálom a műanyag cuccokat, megint az esztétikával fogok elsőként jönni, de fizikai fájdalmat okoz a fürdőszobánkban a műanyag tarka fogkefék és eldobható borotvák látványa, a műanyag étkészletektől is a frász kerülget, egynél többször egyik gyerekem elé sem volt szívem odatenni. Mániákusan cserélek minden műanyag dolgot, ha találok rá alternatívát, tettem ezt minden környezetkímélési cél nélkül, pusztán maga az anyagtól való idegenkedés miatt. Könnyen beszerezhető, viszonylag olcsó, nem strapabíró és időtálló, és mostmár fontos ez is: soha le nem bomló. Az életünket elborítja ez a sok cucc és lehetőség (meggyőződésem, hogy nemcsak fizikai síkon és dimenzióban értelmezhető a probléma) és ez egyre több mindenkit zavar így jött divatba a zero waste, a lagom szemlélet és életmód, a letisztult és minimál design,  a vintage, a régi dolgok újragondolása és felértékelése, de nem csak a lakberendezésben, hanem a gasztronomiában is hódít a tiszta táplálkozás, a vegán és a minden mentesség.  Divat minden, ami régimódi, egyszerű és természetes, a kötés a horgolás, a varrás, a gazdálkodás, a falun lakás. Nem véletlenül vonzóak ezek,  levegőre vágyunk, fuldoklunk a szeméttől, minden értelemben. Ez korunk kihívása, hogyan lehet ezt megfékezni, másképp élni és egy tisztább, egyszerűbb szemlélettel kicsit visszatérni az alapokhoz és egy élhetőbb életet mutatni és adni azoknak, akik utánunk jönnek. Így a zero waste jóval több és mélyebb jelentést kap, mint egy textil zsákokon, cipőkön és lassan mindenhol megjelenő divatos szlogen. Egy korszak legnagyobb kihívására adott válaszoknak, próbálkozásoknak az összessége, amely jóval túlmutat a környezettudatosságon is és talán egy olyan új generációt termel ki, akinek már nem alternatív lehetőség a mosható pelenka, az adalékmentes élet és a szelektív hulladékgyűjtés, hanem magától értetődő választás. A mi szüleink generációja még örült, hogy a harmadik gyereknél végre lett eldobható pelenka és a vintage is azt juttatja eszükbe, amit inkább a hátuk mögött kívántak hagyni. Lecsengett a szocializmus, jött a sok nyugati újdonság, kit érdekelt akkor még mindez, az emberek nem éppen az elhalmozástól szendvedtek akkoriban. Elképzelhetetlen volt, hogy ez valaha probléma lesz. És nem telt bele harminc év.



Szeretnék írni a közeljövőben pár rövidebb bejegyzést a témához kapcsolódóan, de a zero waste keretein túl mutatóan, más dimenzióban is értelmezve ezt a szemléletet.  A moshatópelenka lesz az első téma, kipróbáltam, bevált, ma már csak azt használunk, így saját tapasztalatokat és élményeket tudok ezzel kapcsolatban megosztani. A kemikáliák elhagyásáról, mint a sampon, balzsam, fogkrém, tisztítószerek alternatíváiról és az ezzel kapcsolatos tapasztalatokról fog szólni a következő írás. És persze arról, hogy az egész szemlélet, hogyan ivódott be szépen lassan a tudatunkba, hogyan ébredtünk rá arra, hogy az amit csak mi teszünk is számít főleg azért, mert minden tettünket immár három éber kis szempár követi, és a mi felelősségünk, hogy kialakítsuk ezt bennük, ami azért is nehéz mert mi is most tanuljuk ilyen szemmel nézni és értékelni a világot. De az elhalmozásnak a szó minden értelmében ők és az unokáink lesznek az igazi áldozatai, ha nem változtatunk. Szeretnék írni a cucc mentes, egyszerűbb életről, mint szemléletről, ami kicsit olyan, mint a mentes táplálkozás,  csak az élettérben jelenik meg, bizonyos dolgokat, jelenségeket egyszerűen nem engedünk be az otthonunkba, vagy minimalizáljuk a jelenlétüket, hatásukat. Több kevesebb sikerrel évek óta dolgozunk ezen. 

Tente baba - Alvás altatás nélkül?

Róza kilenc hetes és éjszaka nyolc-kilenc órát alszik, fél kilenc, kilenctől, reggel fél hat-hatig. Napközben miután elálmosodik beteszem a bölcsőjébe, amiben egyedül alszik el (a kérdés csak, hogy meddig). Nem hagyom sírni, legalábbis nem nagyon és nem hosszan, nem alkalmazunk alvásmódszereket, szoptatom, hordozom, és amíg éjszaka felébredt szopizni addig velünk egy ágyban aludt, mindig az első ébredésnél, ami olyan tíz óra és éjfél között volt odavettük magunkhoz. Mostmár a bölcsőjében alszik, mivel nem ébred fel és így csak reggel jön át a mi ágyunkba az első szopizásnál, utána ott is marad az első napközbeni alvásra. Szeretem ezeket a reggeli összebújásokat, az éjszakaiakat is szerettem, de azért nem baj, hogy látni a végét, még azelőtt  mielőtt terhessé vált volna. Mert egy idő után nekünk biztosan az lenne. Senkit nem szeretnék idegesíteni, ez nem amolyan bezzeg mi írás szeretne lenni, tudom milyen nyomasztó érzés, ha valamin aggódik az ember, vagy szeretné, hogy a gyereke csináljon és a másiké ráadásul csinálja, akkor végképp nem értjük, hogy is van ez, a miénk miért nem. Az is lehet, hogy szerencsés véletlen az egész. Ki tudja. Én azért nem hiszem, hogy az lenne és nekem sokat segített, amikor megfelelő tanácsokat kaptam vagy olvastam. Hátha ez is segít valakinek, ha elolvassa, nálunk, hogy megy ez.

Rebekánál nem sok szülői tapasztalatom volt még, annyit azért tudtam az éjszakázásról, hogy létezik, a babák kelnek, mert még pici a gyomruk és egy ideig még gyakran esznek. Nem aggasztott túlságosan a dolog, a kisbabás időszak természetes velejárójának tekintettem ezt. Idegesített is a kérdés akkoriban (és egyébként most is), “na és az éjszakák?” aztán meg a sajnálkozás. Mégis milyenek lennének az éjszakák egy párhetessel, még jó, hogy fárasztóak. Igaz nem sokszor ébredt fel, egyszer kettő körül, egyszer meg öt körül. Nyolc hetes korától aztán stabilan átaludta az éjszakákat, hét-nyolc órákat aludt egyhuzamban és teszi ezt mindmáig. Egyik éjszaka amikor nyöszörgött, kimentem a fürdőköpenyemért, hogy felhúzzam, mielőtt kiveszem a bölcsőjéből, mikor visszaértem, mintha kevésbé nyöszörgött volna. Egy pillanatra megtorpantam, mielőtt érte nyúltam, hogy kivegyem. Álltam a bölcső fölött és figyeltem. Picit meglöktem a bölcsőt, ettől hintázni kezdett. Elaludt. Emlékszem milyen izgalom futott át a gerincemen. Odaültem mellé és amikor megébredt újra picit meglöktem a bölcsőt, megsimogattam az arcát. Egy-két éjszakán keresztül csináltam ezt, amíg végül már egyáltalán nem is ébredt meg, nem volt sem nyöszörgés, sem forgolódás. Ha éhes lett volna, biztosan nem alszik el arra, hogy meglököm a bölcsőjét. Rubennél az első hat napon, amikor megszületett, alig aludtam, de onnantól ő is pontosan éjjel kettökor és ötkor kelt majd, öt hetes korára teljesen magától, (nem volt bölcső ringatás sem) elhagyta a kettő órás időpontot és maradt az öt, amiből pár hét leforgása alatt lett reggel hat majd hét és nyolc. Mindkétszer pezsgőt bontottunk szoptatás ide vagy oda az első átaludt éjszaka után. Mindkettőnél voltak, vannak nehezebb idöszakok, amikor nem aludtak ilyen jól, éjszaka felébredtek, kitaláltak ezt azt, de az nem babakorban volt már. Mindkét gyerek magától, mindenféle szupermódszer és tréning nélkül olyan hamar átaludta az éjszakát, hogy én nosztalgiával emlékszem vissza a szoptatósfotelban töltött idöszakra. Szerencse volna? Az is lehet és elképzelhetö, hogy semmi köze nincs a gyerekek alvásának ahhoz, amiket én összefüggésbe hozok vele. Mindenesetre leírom, hogy nálunk, hogy zajlik az alvás, két okból. Az egyik, hátha segítek vele másoknak, másrészt pedig a következő gyerekünknél nem szeretném napokig törni a fejem, hogy hogy is volt ez, mert az ember ugyan azt hiszi, ezeket sosem felejti el, pedig dehogyisnem. Rózánál napokig fejtörést okozott.

Rózánál az éjszaka átalvása nem aggasztott különösebben, mivel tudtam, hogy előbb utóbb magától eljön, csak ki kell várni. Az együttalvás miatt megfordult a fejemben, hogy esetleg másképp alakul majd és később jön el, de úgy látszik nem befolyásolta. Róza éppen úgy kétszer szopizott mint a tesói, sőt, ő valamivel előbb kezdte elhagyni az éjjel kettes időpontot, annak ellenére, hogy ott aludt mellettem, annyiszor szopizhatott volna, ahányszor kedve szottyan rá. Amit sehogyse tudtam felidézni az az, hogy pontosan mit csináltam, hogy egyedül és ébren letéve aludtak el. Nem tudtam egyiknél sem visszaemlékezni olyanra, hogy ne így lett volna, csak amikor nagyon picik voltak és még elaludtak maguktól szopizás közben.  Arra az egyre világosan emlékszem, hogy nem altattam egyik gyerekemet sem. Tehát ébren kell letenni az egyértelmű, na de mikor, hogy és mikortól kell erre odafigyelni? Ezek a kérdések jártak már napok óta a fejemben. Amíg magától elalszik szopizás közben én nem csináltam ügyet ebből egyiknél sem. Eszem ágában nem volt ébresztgetni őket, csak azért, hogy ébren kerüljenek az ágyukba. Ahogy nőttek és egyre éberebbek lettek, eljött az a pont, amikor szopizás közben már nem aludtak be annyira, hogy könnyedén letehetőek voltak és ez az az időszak, amikor elkezdenek a különféle altatási szokások kialakulni, én erre Rebekánál és Rubennél is nagyon tudatosan figyeltem, hogy ne alakuljanak ilyenek ki. Eleinte az ember észre sem veszi, hogy amit csinál, az “altatás”. Húsz perccel, fél órákkal hosszabb szopizások, bújás, kis hordozgatás, olyan természetesen simul bele a kisbabával való kontaktusba, hogy az ember már csak akkor ocsúdik fel, amikor már kényelmetlenné válik, hogy bizonyos dolgok nélkül nem alszik el a baba. Emlékszem Rebekánál három hetes korában egy éjszaka ültem a szoptatós fotelban és büfiztettem, amire korábban mindig olyan jól bealudt, de egy idö után már körbe sétálgattam vele büfiztetés közben és a szőnyeg szélén lévö csíkon róttam a köröket. Ötöt, tizet, majd harmincat. Aznap este valahogy bevillant, hogy előbb-utóbb talán már kétszázat kell majd. És rájöttem, hogy nem akarom ezt, mert az oké, hogy éjjel felkelek megszoptatom de utána nem szeretném a köröket róni vele, ez jóval túl van a komfortzónámon és nem is gondolom, hogy feltétlenül anyai feladataim közé tartozna. Elkezdtem egyre éberebben letenni, több kevesebb sikerrel, de nagyon hamar megszokta. Ha elkezdett sírni egy idő után, akkor vártam picit mert az esetek többségében néhány perc múlva elaludt. Napközben is ugyanez volt a metódus. Rubennél ez kiegészült azzal, hogy amikor befejeztük a szopizást ráfektettem egy kis plédre a pelenkázóján és jól bebugyoláltam. Ettől felébredt akkor is ha félálomban volt már, így ébren került az ágyába. Mindezt hang nélkül tettem, nem suttogtam vagy beszéltem hozzá. Amikor már nagyobbak voltak akkor egy pápá, aludj jóllal jöttem ki. Éjszaka, amikor felébredtek szopizni, már Rebekánál gyorsan rájöttem arra, hogyha nem muszáj nem pelenkázok (és főleg nem mérem le mennyit esznek), ha mégis muszáj, akkor minimális fénynél, hang nélkül, a szemkontaktust kerülve tettem, hogy ne ébresszem nagyon meg. Rózánál most érkezett el az, hogy nem aludt már el olyan mélyen szopizás közben és amikor letettem a bölcsőbe egyből felsírt. Ilyenkor kivettem, újra vég nélküli szopizás következett, amíg vissza nem aludt, de már ez is egyre tovább tartott. Onnan tudtam, hogy nagyon nem jól csinálom, hogy alig mertem letenni, még akkor is amikor már elaludt, egyre vártam a megfelelő pillanatot, amikor becsempészhetem az ágyába anélkül, hogy felébredne. Órák teltek el így, hogy próbáltam letenni, miközben a másik kettőnek uzsonnát kellett volna készítenem, még gyümölcsöt sem kaptak pedig lassan már a vacsorának is neki kellett volna látnom. Ruben közben elmegy wécére szól, hogy menjek segíteni. Halkan ugyan, de bemászkál, suttog, zörög... én egyre idegesebb vagyok érzem, hogy ez így nagyon nem jó út. Ránézek az órára, közel két órája altatok. Teregetni is kellene és berakni még egy mosást. Órákra kivonódni egy négy és egy hat éves mellett elég nehezen kivitelezhető hosszú távon.  Ekkor jött az a megoldás, hogy  ilyenkor kendőbe rakom, abban bármikor, bármennyit alszik. Jó megoldásnak tűnt, de voltak napok, hogy szinte egésznap rajtam volt. Imádok hordozni és tudom hogy nem lehet túlhordozni a babákat, csakhogy vannak fizikai korlátaim, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ruben is minden délelött rajtam volt egy időben, de más egy játszótéren ácsorogni meg más sütni-fözni, teregetni, hajolgatni magamra kötve egy babával. Volt egy gerincsérvem, nagyon nem szeretném újra végigcsinálni. Emellett nem is teljesen veszélytelen mindent úgy csinálni, hogy közben rajtam alszik egy baba. Egyik hétvégén amikor lazacot sütöttem visszaesett az olajba a hal, amikor meg akartam fordítani és az arcom, a nyakam és a karom tele lett égési sérülésekkel a rám fröccsent olajtól, Rózát a kendö és a sapka, na meg a jószerencse védte meg. Ez sem jó út, nem lehet folyton rajtam, ez is túl lépi a komfortzónámat, ami szerintem szempont, mert nemcsak a gyerek, a szülő életminősége is fontos. Olyan megoldást kellett keresnem, ami mellett el tudom látni a teendőimet és a másik két gyerekemet.  Meg kell valahogy tanulnia napi 1-2 alvást a saját ágyában aludnia mégpedig úgy, hogy nem altatgatom. Így volt ez Rebekánál is Rubennél is és ha akkor meg tudtam csinálni, akkor most is sikerülnie kell, bíztattam magam. Az esték is kezdett nagyon hosszadalmassá válni, nyolc órából sokszor tizenegy is lett, mire fel tudtam kelni vele a szoptatós fotelból és le tudtam tenni. Az esték mindig kardinális kérdésnek számítottak nálunk valamennyi gyerekünknél, az éjszaka átalvásánál is fontosabb volt, hogy visszakapjuk őket. Ricsivel is szeretnék lenni, megnézni egy filmet, beülni egy kád vízbe, töltődni egy kicsit a nap után.

Egyre azon morfondirozntam, hogyan is csináltam ezt az előző kettővel. Elméleteben persze tudtam, de kivitelezni egészen más. Nagy ráhangolódást igényel a babára, mert nincs recept, egy egyszerűen követhető módszer. Valójában semmi mást nem csináltam, mint ébren letettem a megfelelő pillanatban. Az viszont teljesen baba és helyzetfüggő, hogy kit milyen éber állapotban lehet bebugyolálni és letenni a bölcsőjébe. Rebeka például teljesen éber volt mindig, nagy szemekkel nézett rám, Rubent inkább féléber állapotban lehetett otthagyni. Egyiket büfiztetés után, másikat bugyolálás után. Figyelni kell arra is, hogy mikor kezd álmosodni és elcsípni azt, amikor már elég álmos ahhoz, hogy elvonuljak vele, de még nem nyűgös, türelmetlen, mert akkor nehezebb az egész.

Megkérdeztem másokat, beszélgettem a barátnőimmel, anyukámmal, hogy ők hogyan csinálják, csinálták. Többen többféle dolgot meséltek, javasoltak, én egyben biztos voltam, hogy minél kevesebb faksznit akarok a fektetés körül, még annyit se lehetőleg, mint amennyi Rebekánál és Rubennél volt. Úgy szeretném, altatni, olyan körülmények között, ami könnyen reprodukálható máshol is, nem igényel plusz holmikat, berendezési tárgyakat, újfajta életstílust, rituálékat és nem korlátoz bennünket a mindennapi életünkben. Rebekánál és Rubennél például sokszor volt gond, hogy délutánánként sötétben altattam őket (nem, nem keverték össze az éjszakát a nappallal, szerintem ez oltári nagy butaság. Hiszen a kisbabák még nem 24 órás ritmusban működnek egyébként sem.) Nem vaksötétben, de azért sötétben és ez nagyon sok helyen nem volt reprodukálható körülmény így ha máshol voltunk ez egy olyan tényezővé vált, ami miatt esetlegesen rosszabbul aludtak. Róza éppen ezért napközben már csak félhomályban alszik. A másik a csönd volt, amit első gyereknél még elég könnyű túlzásba vinni. Rubennél is beleestem ebbe a hibába, délután egyidőben aludtak Rebekával, imádtam az órákig tartó énidőt, levegőt nem vettem a szobájuk előtt. Róza ajtaja mindig nyitva van és eleinte a nappaliban aludt, közöttünk, miközben főztem, nagycsaládi karácsony volt, vagy a gyerekek egyszerűen csak játszottak körülötte, sosem volt nagy csend. Néha azon kapom magam most is, hogy elkezdek görcsölni a hangok miatt ilyenkor mantrázom magamnak, hogy ez a természetes környezete, ezt kell megszoknia. Tehát lehúzom a wécét, becsukom az ajtót, nem járok lábujjhegyen és a gyerekeket is igyekszem nem túlságosan leinteni, amikor játszanak. A csend és a sötét azonban mind semmi ahhoz a sok hűhóhoz képest, amit sok szülő a gyerek alvása körül csap. Pedig szerintem minél több ilyen van, annál kevésbé fog jól aludni otthon is, máshol pedig különösen. Én igyekszem olyan szokásokat kialakítani, amelyek nem okoznak gondot hosszú távon és jó szívvel tudom tartani őket hónapok és évek múlva is. Ez mindenkinél egyéni dolog. Sokan javasolják, hogy este ne ringassuk a gyereket, de én szeretek összebújni és nekem nem gond, hogy egy-két órát szopizik, ami idővel majd úgyis rövidülni fog. Este  hosszabban vele vagyok, egészen este fél kilencig, ez nagyjából a lélektani határ nálam kisbabánál, nagyobbaknál a nyolc óra. Napközben viszont nem tudom és nem is szeretném minden fekvés előtt, ha órákig kellene dajkálni. Így napközben Rózával a következőt alakítottuk ki. Ha elálmosodik, felviszem a szobába, kinyitom az ablakot, hogy friss levegő jöjjön be, ráadom a sapiját, betakarózunk és leülök vele a szoptatós fotelba és szopizik, ilyenkor már nagyon álmos, sokszor elalszik közben, de ez nem igazi mélyalvás. Miután abbahagyta, azután fogom és átteszem a pelenkázóra, bebugyolálom, épp ahogy Rubennel is csináltam, ha elaludt volna, ettől biztos, hogy valamennyire megébred és átteszem a bölcsőjébe. Nyitva van a szeme, ha nem is éber, ébren van, változó, hogy inkább az ébrenléthez vagy az elalváshoz van közelebb, de annál sikeresebb minél inkább az ébrenléthez áll közel. Majd kijövök és várok, eleinte az első pár hónapban ilyenkor még nem állok neki fürdeni vagy más programnak, hanem valami olyan házimunkát végzek, ami bármikor félbehagyható. Így nem leszek ideges attól ha vissza kell menni. Teregetek, hajtogatok, pakolom valamelyik szekrényt, ez leköt addig amíg rá figyelek. Ha sír, eleinte még bementem és ott álltam úgy, hogy ne vegyen észre, hogy meg tudjam figyelni mi a gond. Volt, hogy a pléd rálógott az arcára, máskor lerúgta magáról a bugyolát vagy melege volt. Néha az is elég, ha meglököm a bölcsőjét picit, sok esetben a szeme sem volt nyitva amikor felsírt és amíg ott álltam láthattam ahogy hirtelen abbahagyja a sírást és mélyeket, egyeneletesen lélegezve kisimult arccal alszik tovább. Egy-két nap múlva már ritkán sírt csak fel, mert kitapasztaltam, hogy mennyi takaró az ideális, hogyan bugyoláljam be gyorsan, úgy, hogy ne jöjjön szét és szerintem ő is tudta már, hogy mi következik. Most ha beteszem, nyugodtan nézelődik, néha nyöszörög egyet-kettőt, és már csukja is le a szemét.

Sírni hagyás. Ez nagyon megosztó téma, kérdés, hogy ki mit ért alatta. Szerintem nem lehet és nem is jó ha egy csecsemőt soha, egyetlen percig sem hagynak sírni, hiszen a sírás számukra az önkifejezés eszköze és valamit a tudtunkra akarnak hozni vele. Ha nem hagyjuk egy percre sem, akkor honnan tudjuk mit akar éppen, hogy figyelünk rá? Sokszor csak egy puki vagy böfi zavarja a babát és ha ilyenkor kikapjuk az ágyból azzal csak megzavarjuk az alvási ciklusát. Nem hagyom üvölteni, kétségbeesetten sírni, és sehogy sem hagyom sírni hosszabb ideig, de nem is kapkodom ki az ágyból, szerintem nagy a különbség. A baba megfigyelése fontos, hogy reagálni tudjunk a valós igényére, ami esetenként az alvás, hiszen az, hogy egybefüggően aludjon hosszabb időket létfontosságú a fejlődése szempontjából is. Van az a sírás, amikor tudom, hogy ez most az a sírás, teljesen más az intenzitása, hangszíne, mint amiből elalszik. Ha így sír, akkor kiveszem, megszeretgetem, szopizik még kicsit, majd újra leteszem aludni. Nem aggódom, hogy arra tanítom, hogy ilyenkor szopizni kell, bár sokan felhívják erre a figyelmet, szerintem a kisbabáknál természetes, hogyha zaklatottak akkor a megnyugtatásukra szopiznak egy kicsit, később, ahogy nő, az eszköztár is változik és ez úgyis egyre inkább háttérbe fog szorulni. Én azt gondolom, hogy a kisbaba gondozása, egy nagyon mély ráhangolódást igényel az anyuka részéről, hiszen vele verbálisan még nem igazán lehet kommunikálni, így sokkal inkább előtérbe kerülnek az ösztönök, érzékek. A kisbabával való törődés, szeretet, nem azonos azzal, hogy valaki egyetlen percre sem hagyja frusztrálódni a gyerekét. A válaszkészség nem azt jelenti, hogy minden nyekkenésre szoptatjuk, felkapjuk, hanem azt, hogy a baba igényeire reagálunk. Az ősbizalom miatt nagyon fontos, hogy milyen válaszokat kap egy baba és nem is gondolom, hogy sírni szabad hagyni hosszan egy kisbabát, mert abból valóban azt vonhatja le, az istenadta, hogy ő senkit nem érdekel. De nem kell kiforgatni sem ezt a dolgot és ha elalvás előtt nyöszörög vagy panaszkodik, esetleg egy-két percre kiadósan belezendít még nem fog az önbecsülése csorbát szenvedni. Ahogy akkor sem, ha elmegyünk pisilni, vagy megeszünk egy ebédet. Viszont szép lassan megtanul egy fontos dolgot: Várni. A babák a születés pillanatától fogékonyak a környezetükre és a reakciókra. Azzal, ahogy bánunk velük az első időszakban is fontos üzenete van és már az első pár hónapban, az első életévben rengeteg dolgot tanítunk meg akaratlanul is nekik. Szerintem a kisbabával való bánásmódra, bármennyire is nem szívesen hívjuk nevelésnek, mégiscsak az, épülnek rá a következő évek. Ha az első évben pisilni sem megyünk el, nehogy egy pillanatra is sírjon, és nem hagyjuk magára és minden körülötte forog, ebből elég nehéz később visszavenni, mert az a dolog csapdája, hogy igazából nem tudjuk, hol az a pont vagy határ, amikortól el kellene kezdeni. Három gyerek után az egyik legfontosabb tapasztalatom, hogy nem létezik egy határ, ami előtt még nem nevelünk, mert még kicsi, ösztönlényként kezeljük, majd ha átlépjük a vonalat utána meg már igen. Az első pillanattól van egyfajta mentalitás, hozzáállás a gyerekünkhöz ami sok pici dolgoban megnyilvánul, amire nem is mindig tekintünk nevelési helyzetként és amelyek természetes előzményei lesznek annak, ahogy később már konkrétabb nevelési helyzetben hogyan fogunk reagálni és ő hogya viselkedik. Nyilván ez egy folyamat, de a kivárás képessége, ahogy az önállóan elalvás elsajátítása is az első pillanattól kezdődik. Ha egy kisbaba folyton szórakoztatva van, nem hagynak neki időt, hogy felfedezze a kezét, lábát, vagy a fényeket a falon, akkor később is ezt fogja várni, ugyanígy igaz ez az alvásra.

Például amikor először tettem le Rózát magam mellé a hordozószékébe az asztalnál egy családi étkezésnél, az első pillanatban sírni kezdett. Nyilván nem értette, hogy ez most mi, amikor eddig minden étkezésnél szopizott. Picit beszéltem hozzá, megnyugodott és egészen egy-két percig el volt mellettem, ami azt jelentette, hogy pár kanál levest anélkül megehettem, hogy közben szoptattam vagy a kezemben tartottam volna, ahogy azt előzőleg tettem, amikor még újszülött volt. Aztán pár nap múlva már az egész levest meg tudtam enni, most meg már mosolyogva elüldögél velünk többnyire, persze minden nap van olyan étkezés, hogy szopizik közben, ha úgy jön ki a lépés, de igyekszem arra a pár percre, amíg eszem, inkább magam mellé tenni. Ugyanígy bárhova letéve boldogan el van, holott eleinte egyáltalán nem tetszett neki. Egy babának szerintem olyan új állapot az ébrenlét, amivel eleinte még nehéz mit kezdenie, főleg, ha anya is kimegy a képből. Miért írok ennyit erről, amikor az alvásról van szó? Azért mert az ébren elöltött idő szorosan összefügg az alvással, vagyis az önálló elalvással. Ha ébrenléti időben hozzászokik ahhoz, hogy nem mindig lát, hall bennünket, mégis biztonságban érzi magát, mert ott vagyunk, akkor ezzel a bizalommal teli tapasztalattal az elalvás is könnyebb lesz. Ha egyedül elnézelődik és jól érzi magát (nyilván percekről van szó) akkor nem lesz neki ijesztő ez a bölcsőjében sem.  A kivárás is fontos, ami egy harmadik gyereknél teljesen természetesen alakul a testvéreknek köszönhetően. Előfordul, hogy már nyűgös Róza és mégis ott kell hagynom pár percre, amíg Rubennek segítek a mosdóban vagy felhúzni az overállját, vagy almát vágok neki vagy teát töltök. Az első elnézelődései pedig úgy történtek, hogy letettem valahova és elmondtam neki, hogy én most elmegyek mosdóba, nekem is kell öt perc. Nem hiszem azt, hogy megérti, amt mondok, a szavaim értelmét, de érti a hangsúlyt, a megnyugtató színezetét, és tapasztalja, hogy nemsokára újra ott vagyok. Ez kialakítja benne a bizalmat, ami az elalvásnál is jól jön.

A másik ami segíti az elalvást az a ritmus. Mindig minden nagyjából ugyanúgy történjen, egy idő után ugyanabban az időpontban is. Ha Róza felkel, ráteszem a pelenkázóra, majd szopizik, ezután ha tudok kicsit vele vagyok, elnézelődik a kezemben én meg elgyönyörködöm benne, majd leteszem valahova és ott van velünk. Ha nyűglődni kezd, ásítozik, ami egy fél óra múlva szokott nagyjából bekövetkezni, akkor fogom elviszem és megszoptatom a fotelban, majd bebugyolálom és beteszem az ágyába. Ha felébred kezdődik előről. Délelőtt két-három órát rajtam kendőben alszik, mert ilyenkor levegőzünk, piacra megyünk, oviba megyünk, és esténként, a délutáni alvás utáni időszakban, amikor nyugtalanabb szintén alszik még egy rövidet rajtam a kendőben. Este hét körül elviszem aludni, egy-másfél órát összebújunk, ilyenkor mindegyik gyerekünk hosszabb szopizást igényelt, majd legkésőbb fél kilenc körül megpróbálom letenni, ami többnyire sikerül is, majd alszik reggel hatig. Nagyon nem szerettem volna egyik gyerekünknél sem, ha rászokik a hatos kelésre, ezért mindegyiknél azt csináltam, hogy ilyenkor a lesötétített szobában megszoptattam és visszatettem aludni, nem keltünk fel. Ha csak fél-egy órára sikerült eleinte, annak is örültem, akkor újra megszoptattam és visszatettem egészen reggel hét fél nyolcig, tehát úgy kezeltem a korai keléseket, mint egy éjszakai megébredést. Ez nagyon sikeres volt, sosem keltek fel később sem fél nyolc előtt, amit én ennek tudok be. 

Amire még figyelek, hogy kevés impulzus érje ébrenléti időben. Nincs zajos, csörgő, zörgő, zenélő játék, ezekre szerintem semmi szüksége egy kisbabának. Amikor ébren vannak pont elegendő inger nekik a saját környezetük, nem kell baba könyv, zene vagy más szórakoztatás. Ez nem csak a jóalvás miatt lehet érdekes, hanem azzal is szorosan összefügg, hogy mennyire van jól el a baba, később pedig gyerekként mennyire tud egyedül jól eljátszani. A kendő nagyon jó megoldás vendégségek esetén és minden olyan szituációban, amikor túl sok inger érné. ott védve van, kuckóban, szűrten érkezik hozzá minden, a fények, a zajok és így nem terhelődik túl. Érdekes, hogy sok szülő arról számol be, hogy jól ki kell fárasztani a gyerekét, akkor alszik jól, én az ellenkezőjét tapasztaltam. A sok impluzustól, ingertől inkább túlpörög és nehezebb az elalvás.

Az alvásnál még egy fontos dolog, hogy hinni kell benne, mélyen, hogy képes rá, hogy egyedül elaludjon, sőt mi több ez a természetes és neki is a lehető legjobb megoldás. Nincs helye bűntudatnak, bizonytalanságnak, mert ezekkel az érzésekkel egyszerűen nem lehet megfelelően közvetíteni felé ezt a dolgot.

Rózánál egyetlen napba telt elérni, hogy ébren letéve egyedül elaludjon, mert szinte rögtön elkezdtem csinálni, amikor elkezdett éberebb lenni. Amióta ébren le tudom tenni, azóta rendszeressé vált az alvása, azonos időkben egyre hosszabbakat alszik napközben is. A nap nem egy egybefolyó alvás-altatás, így sikerült elhatárolni egymástól az alvás-ébrenlét szakaszokat is, és ritmust vinni a napjába és ezzel együtt az én időm és teendőim is kalkulálhatóvá, kiszámíthatóvá váltak. Anyaként is sikeresebbnek, kipihentebbnek és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam, ha van egy átlátható, kiszámítható napirend és a tudat, hogyha leteszem biztosan aludni fog, nem kell visszamenni ki tudja hányszor. Úgy érzem jobban értem őt, az igényeit, még jobban tudok regálni rá. Amikor már jó pár napja szépen elaludt egyedül, akkor volt először időm és kedvem arra, hogy olvasgassak. Eszembe jutott, hogy a kedvenc gyerekneveléssel kapcsolatos könyvemet még el sem olvastam, pedig minden terhességemnél és minden babázás alkalommal elolvastam egyszer-egyszer, így összesen négyszer olvastam már. Amikor leemeltem a könyvespolcról kis sárga cetlik lógtak ki belőle. Az egyiken az állt “alvás”, a másikon pedig “cadre”, azaz keret. Nem véletlenül jelöltem be ezt a két részt annak idején benne. Kinyitottam az alvás cetlinél és elolvastam. Nagyon egybevág azzal, amit én gondolok, bár nem minden része. Mégis alapvetően ez a könyv azt a gyereknevelési stílust testesíti meg, amit mi is igyekszünk megvalósítani. Egy olyan családi légkört, amelyben mindenki jól érzi magát, gyerek is szülő is egyaránt, anélkül, hogy az egyik alá lenne rendelve a másiknak. Mélyen hiszek az itt megfogalmazott elvekben. Biztos mindenki ismeri azt az érzést amikor valamit valahogyan csinálunk és érezzük, hogy ez jó, ez működik. Szülőként ez az érzés különösen nagy önbizalommal tudja eltölteni az embert, ilyen az is, ha sikerül ritmust, rendszert vinni egy kisbabával a mindennapokba, ráérzünk, hogyan jó neki, ha szépen alszik, nyugodt, amikor ébren van, akkor én is nyugodt lehetek, mert ez egy visszajelzés, hogy jól van, minden rendben, jól csinálom. 

Na persze egészen addig, amíg nem jön egy újabb dolog, amit meg kell ugorni…

Gondolatok pár nappal később:

Csakhogy nehogy elbízzam magam és a megfelelő alázattal tudjak hozzáállni az anyasághoz: Miután megírtam teli önbizalommal a fenti sorokat, naná, hogy felkelt éjjel, amire már hetek óta nem volt példa és persze, hogy napközben sem aludt egy-egy óráknál hosszabban. (De szerintem csak mert szélvihar volt egésznap. Vagy őszintén. Ki tudja.) Viszont az ilyen napokon is igyekszem nem nagyon kétségbeesni és töretlenül hinni abban, hogy minden rendben lesz és ez csak egy átmenet, vagy fejlődési ugrás. Vagy a szél. És holnaptól minden szépen visszatér a rendes kerékvágásba. Nyugodtan állíthatom: vissza szokott.
Ezek amikről írtam nem tuti módszerek, amiket ha az ember betart akkor a gyereke sosem ébred fel, nem lesz nyűgös, mindig könnyen elalszik ébrenléti időkben pedig kiegyensúlyozottan mosolyogva játszik az ujjacskáival. Nem. Vannak nehéz napok és éjszakák, fektetések, amikor bizony nem akar elaludni, alvások, amikor hamarabb megébred, mint szeretném.  De mindezekkel együtt is sokkal könnyebb az élet, ha a baba/gyerek egyedül el tud aludni, és ha rendesen alszik éjszaka és nappal (és mi is) van ritmus a napjaiban és így a miénkben is lehetővé válik a tervezés. És azok a napok, amik nem így mennek, a kivételes napok, amelyek után csak méginkább lehet értékelni a többit. A rendszert, a ritmust, azt, hogy leteszem, becsukom az ajtót és mehetek a dolgomra, amíg ő szépen alszik egy nagyot. (Vagy kicsit...)