Tojásfestés ecsettel, festékkel, ahogy a Nyuszi is csinálja

Gyerekkoromban emlékszem alig vártam a tojásfestést. Úgy képzeltem, ahogy a mesekönyvekben is ábrázolják, festékkel, ecsettel szépen kidíszítjük a tojásokat. Nagyon csalódott voltam, amikor kiderült, hogy a tojásfestés azt jelenti, hogy egy nagy lábas vízbe beáztatjuk őket. A berzseléshez, apró levélkék simítgatásához, harisnya ráigazításához a tojásra még kicsi voltam, persze azt csodálattal figyeltem, ahogy anyukám készíti. Amikor nagyobb lettem készítettünk tojást írókával (gicával) is, nagyon élveztem a hangulatát, a munkát a meleg, olvadt méhviasszal, aminek az illata belengte a konyhát, aztán a megszáradt viasz alól előbukkanó csodálatos mintákat. Rebeka még csak öt éves,  az írókázás még nem lenne akkora sikerélmény neki, ezért azzal még várok néhány évet, de mindenképpen szerettem volna valahogy úgy kidíszíteni a tojásokat, hogy ő is részt vehessen benne. Sokat gondolkoztam, amikor az egyik falubeli anyuka nagyon jó ötletet adott, azt mesélte, hogy a kifújt tojásokat hurkapálcikára tűzve szokta kifesteni sima temperával. Rögtön tudtam, hogy ez lesz a mi módszerünk, mindig sok festékem van otthon, főleg akril és tempera szép pasztell színekben, már láttam is magam előtt a bézs, púderrózsaszín színű tojásokat. A módszert annyival továbbfejlesztettem, hogy hungarocell táblába böktük a tojásokat. Meglepődtem, hogy Ruben is ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyen a tojásfestésben, az ilyen festős, maszatolós dolgok általában nem szokták felkelteni az érdeklődését. Végig ott ült velünk és egymás után festette le a tojásokat, kizárólag a rózsaszín színt volt hajlandó használni. Miután lefestettük valamennyit, addigra az első néhány tojás már meg is száradt és jöhetett rá a minta. Virágok, pöttyök, csíkok, nagyon élveztük mind a hárman. Este miután teljesen megszáradtak, matt hobbilakkal lekentem őket, majd vékony kender zsinegre felfűztük őket és anyukám barkafáját díszítettük vele.

Tavasztündérek gyapjúból

Egy ideje bele vagyok szerelmesedve a gyapjúba, mint alapanyagba, így a húsvéti készülődésben is főszerepet kapott, tavasztündérek készültek belőle. Rebeka osztozik a lelkesedésemben, egyszerűen nem unja meg, minden délután azzal kel fel, hogy "ugye gyapjúzunk, anya”. Alig bírom rávenni, hogy mást is csináljunk, például befejezzük a levegőre száradó gyurmából készült dekorációkat, ami a másik húsvétra szánt dolog. Eleinte úgy gondoltam, hogy még pici a babák készítéséhez és a gyapjúképek készítésével el lesz, amíg én a tündéreket készítem. Aztán teljesen magától készített egy tündért és annyira élénken érdeklődött, hogy hogyan is kell ezt, hogy végül bevontam a készítésbe. Nagyon aranyos tündéreket készített, némelyik még szebb is lett, mint az enyém. 

Rebeka első tündére.

A gyapjúkép készítése nagyon jó elfoglaltság, semmi más nem kell hozzá, mint egy A4-es méretű téglalap alakú filc anyag és színes gyapjúk, amelyeket rásimogatva nagyon szép és érdekes képeket lehet készíteni belőlük. A gyapjútündérek és más dolgok készítéséből megmaradt kisebb szálakat, maradékokat remekül  fel lehet használni hozzá.

Húsvéti ajtódíszünk

Húsvétkor valahogy jobban szeretem a koszorúnál az ilyen jellegű ajtódíszeket. Néhány ág barka halomba rakva, két végén megkötve és felakaszthatunk rá bármit, ami szívünknek kedves, húsvéti díszt, tojást, horgolt díszeket.

Élet az erdei tögyfán - Nagy filckönyv

Szerettem volna Rebekának egy filckönyvet. Néztem a Meskán, találtam is. Méregdrágán, legfeljebb két lapból állókat. Szerettem volna ha több lapos, ha minél ötletesebb megoldások vannak benne., tépőzárral cserélhető hátterek, zsebek, és olyan helységek, helyszínek, amelyek az ő életükben is jelen vannak. És sokat gondolkoztam. Sokáig. Végül arra jutottam, amire ilyen gondolkozások alkalmával, többnyire jutni szoktam, hogy én is meg tudom csinálni. Legalábbis megpróbálom.

Egyszer volt, hol nem volt volt egy nagy tölgyfa. Lakott rajta két bagoly ésbenne,  a hatalmas nagy odúban pedig egy rókacsalád, akik nagyon jó barátai voltak a baglyoknak.

A fa, nem közönséges tölgyfa, hanem egy varázsfa.  Ősszel színes őszi levelek vannak rajta. Mindenféle, nemcsak tölgyfalevél. Juharfa, bükkfa, platánfa levél.

Tavasszal virágba borul. Nem is akármilyen virágba, rózsazsín gyümölcsfa virágokat hoz.

Télen pedig hópelyhek díszítik kopár ágait.

A rókacsalád nagyon boldog, éppen születésnapot ünnepelnek. Anyuka róka, apuka róka és kisróka, aki még nagyon kicsi, ezért etetőszékben ül. Tortával, lufikkal, bodza szörppel, ahogy azt kell.

Utána kimennek a kertbe játszani, ahova barátaikat, a baglyokat is meghívják. Csúszdáznak, hintáznak, libikókáznak és homokoznak.

Amikor elfáradnak, elmennek aludni, de előtte fogat mosnak és megfürdenek. Meghívják a baglyokat is pizsamapartira

Végül, miután a bagoly egy szép esti mesét mond a többieknek a fotelból, az izgalmas nap után egy jót alszanak a pihe-puha ágyacskájukban.

Rebeka a nyaralás reggelén kapta meg, a hosszú autóút előtt. Nagyon bevált, sokat játszott vele az út alatt, és azóta is nagyon szereti. Akkor még csak virágzó fa volt, most kapott hozzá őszi leveleket, télen fogja megkapni hozzá a hópelyheket. Ezek tépőzárral cserélhetőek a fán. Lehet, hogy készítek neki egy sünit is a csapathoz, aki téli álom helyett a rókacsaládnál húzza meg magát, télre pedig egy hóembert.

Húsvéti ajándék

Annyira jól sikerültek a levegőre száradó gyurmából készült díszek és olyan jó program volt, hogy vettem cserépszínűben is, hogy azt is kipróbáljuk. Eldöntöttem, hogy ez lesz az idei húsvéti ajándékunk, ha már így belejöttünk lesz belőle annyi, hogy mindenkinek jusson. Előtte nap azonban a gyerekek kaptak egy fagyis gyurma készletet, amit elővettem Rubennek, hogy játszon vele, amíg mi szaggatjuk a díszeket és azzal sajnos nem versenyezhetett sokáig a cserép színű gyurma. Amivel radásul sokkal nehezebb volt dolgozni, mint a fehérrel, nedvesebb volt, így könnyebben deformálódott és nehezebb volt kiszedni is a formákból a gyurmát. Rebeka hamar átpártolt a fagyi készítéshez. Nem baj így is remekül szórakoztunk mindhárman, és ez a lényeg. Azért jó párat kiszaggatott Rebeka is, így mégiscsak közösen csináltuk. Másnap a festésük újra izgalmas feladat volt,  néhányat ki is festett nagyon lelkesen, amíg nem figyeltem oda a legszebb madarat sikerült bemázolnia a sötétbarnára. Amikor megláttam, kiszaladt a számon egy de miért barnára, mire ő: de anya olyan szép. Összeszedtem magam és sikerült egy hát igen, végülis szép - mondatot kiprésenem magamból, végülis milyen alapon korlátozom a gyerek. Nem szeretem korlátozni az alkotói szabadságát, de feketével már tényleg nem engedtem festeni. "Rebeka senki sem szeretne fekete húsvéti díszeket kitenni, tudod?-De anya akkor miért tetted ki a fekete festéket is? Szabad azzal is, a fekete lányoknak is való, nem csak a fiúknak. És akkor mit lehet feketével? A karácsonyit? - Nem tudom. Most mondjam azt, hogy kontúrozni vagy, hogy semmit. Aztán végül a barna mázolásból született meg az a technika amivel szinte végig dolgoztam, de akkor már nem volt izgi barnára festeni a díszeket, hiába hívtam, inkább megint fagyit készített.

Gondoltam nem sokat kockáztatok, lefestettem a barna madarat fehérre majd fogtam egy nedves törlő kendőt és a csipkelenyomat helyén letöröltem a fehér festéket, kicsit elmaszatoltam az alatta lévő barnával. Így olyan lett, mintha koptatott lenne. Nagyon tetszett, meg is köszöntem Rebekának. Így készítettem a fehér alapon kék csíkos, mintás nyuszikat és kacsákat is. Nagy büszkén átküldtem egy képet a barátnőmnek az alkotásokról, mire visszaírt, hogy neki a sima cserépszínűek tetszenek a legjobban. Remélem csak a kép nem adta vissza és ezért, mert órákig dolgoztunk vele, hogy a cserépszínűeket így elrontsuk... Egyébként nekem is nagyon tetszenek azok a díszek is, amelyek sima cserépszínűek maradtak, a csipkék lenyomatát kicsit áthúztam azért fehér ecsettel, de igazából ugyanannyira tetszenek, mint a színesek. De legeselegjobban Rebeka által készített tarka-barka, suta ecsetmozdulatokkal kipingált sárga kacsák, rózsaszín pöttyös és égszínkék bárányok nőttek a szívemhez, meg is tartottam magunknak és feltettem a tojásfára. Olyan véletlenszerűek és vidámak, szeretem, hogy érződik rajtuk a gyerekkéz. A többit rafiávall bélelt dobozokba rendezgettem, amiket Rebeka által dekorált papírtojásokkal díszítettem. Remélem örülni fognak neki, akik kapják.

Húsvéti díszek levegőre száradó gyurmából

Minden szalad, csupa festék, könyékig sárga vagyok, közben Rubennek orrot kell fújni, almalevet tölteni. Rebeka percenként új színt szeretne használni, nagy tanulság, hogy annyi ecset kell, ahány színnel dolgozunk. Résen kell lenni, hogy ne nyúljanak semmihez, főleg ne a hajukhoz, arcukhoz, a falhoz, egymáshoz. Ricsi nehezen viseli az ilyen szituációkat a jelenléte némileg megbontja a felszabadult tudatállapotot, amiben vagyunk, így akkor csináljuk a "koszolást" ha ő nincs itthon. Amikor nyáron kézestékeztünk, óriási kartonlapokat lerakva a földre, tenyerünket mindenféle élénk színekbe mártva egyenesen rosszul volt, szerintem ötvennel több volt a pulzusa, amíg nem végeztünk. Én meg ilyenkor vagyok igazán elememben. Szeretek velük alkotni, festeni, sütni, nyakig merülni a tésztába, festékbe, de legeslegjobban az arcukat szeretem közben, mert az ül ki rá, amit én is érzek ilyenkor, és ami legjobb dolog a világon. Azt hiszem ezt hívják úgy, hogy flow.

Évek óta készítünk karácsonykor is ezekhez hasonló díszeket, őzikéket, szívet, csillagot, sőt még feliratokat is szoktunk belenyomni, sütinyomdával, dátumot, neveket, így mindenkinek lesz névre szóló dísze a fán. Eddig azonban a szódabikarbóna-kukorica keményítőből készíthető porcelángyurmával dolgoztunk. Nagyon bevált, mézeskalács formával szaggatható díszeket ugyanúgy lehet belőle készíteni, sőt szerintem még sokkal szebb is, ha az ember nem akarja lefesteni, mert hófehér lesz, a levegőre száradó gyurma pedig kicsit szürkés (bár cserép színben is kapható). De nagyobb vagy vastagabb formákat sosem tudtunk belőle készíteni, száradáskor mindig elrepedtek. Szerettem volna például kézlenyomatokat is és egyszer sem sikerült. Olyan jó ajándéknak tűnik, anyáknapjára a nagymamáknak, de nekem mindkét gyereknél valamennyi diplomáciai érzékemet és türelmemet be kellett vetnem, mert eszük ágában sem volt belenyomni a kezüket, vagy ott tartani. Ha egyszer még nagy nehezen bele is mentek, másodszorra már sehogyse lehetett rávenni őket, semmilyen ígérettel. Kipróbáltuk gipszből is, az volt az igazi agyrém, mert ugye meg kellett várni azt a pillanatot, amikor tökéletes állagú, nem túl híg de nem is túl kemény, nagyjából fél percnyi idő áll rendelkezésre a tökéletes lenyomathoz. Addig ott tartani, majd épp akkor tegye bele a kezét... Egy ponton túl úgy voltam vele, hogy nem ér ennyit az egész. A levegőre száradó gyurma viszont tökéletesen megfelel a célnak. Nem keményedik meg hamar, ha elrontjuk újra és újra össze lehet gyúrni, szuper lenyomatokat készítettünk vele. Azért most sem ezt a részét élvezték a legjobban. Rebeka a csigabigát szerette a legjobban szerintem, ahogy én is oda meg vissza vagyok tőle. (Na ilyet például porcelángyurmából nem lehet készíteni.) A festést is nagyon élvezte, hobby festékeket használtunk, ami jó, mert vizesbázisú, és így vízzel lemosható bárhonnan, de mivel én a pasztell színeket szeretem és nem akartam rikító citromsárga és moha zöld díszeket mindegyikbe kevertem egy kis fehér festéket, ami viszont rendes festék volt, bútorokhoz szoktam használni. Mivel az nem vizes bázisú volt, így csak hígitóval oldható. Igyekeztem, hogy minél kevésbé legyünk festékesek, és  bárRebeka szuper ügyes volt, még másnap is volt az arcán három zöld pötty. 

Emlékszem egyszer anyukám hangot adott aggodalmának, amikor  egy alkalommal megint túlságosan előtört a mániám, hogy a lakásban harmóniának kell uralkodnia (hihetetlenül zavar,ha megbontják, de az a szerencse, hogy mivel vintage stílus kedvelője vagyok sokminden belefér azért. Műanyag dobozok vagy más műanyagból készült dolgok, lila csillámporos gyertyák például valóban nem) és megkérdezte, hogy hogyan fog itt elférni egy gyerekrajz, hogy fog az illeni a koncepciómba. Őszintén szólva akkor leginkább úgy véltem, sehogy, majd kirakjuk a gyerekszobában. Korábban sosem néztem úgy a gyerekek által készített dolgokra mint művészi produktumra vagy esztétikus tárgyra, de mióta gyerekeim vannak ebben is megváltoztam mert bevallom rajongok a rajzaikért, gyurmából készített dolgaikért. Gyűjtöm, rendezgetem, óvom őket. És természetesen a gyerekekkel együtt, a dolgaik (kád szélén a gumikacsák, asztalnál az etetőszék) és az alkotásaik is helyet kaptak az életünkben. A konyhánk kézzel festett csíkos falát, amire igencsak sokáig vaciláltam, hogy mi lehetne méltó ahhoz, hogy akár csak egy kis részét is betakarja, végül egy nagy Rebeka által készített rajz díszíti. Egyszer fekete filccel papírra vetette a családunkat (profil képem), amíg mosdóban voltam és sikerült megmentenem mielőtt rányomdázott, ragasztott volna valamit vagy cikk-cakk ollóval megvagdossa.

Annyira tetszenek a mindenféle színű elhúzott pöttyözéssel díszített néhol maszatos díszeink, hogy bár az eredeti terv az volt hogy ajándéknak készülnek, mégis azon gondolkozom, hogy nem kapja meg ezt senki, hanem megtartom magunknak és a konyhában lévő  húsvétfán lecserélem rájuk a díszeimet, amikkel objektív szemlélő számára talán nem versenyezhetnek. Hogy a szeretet teszi és vajon attól látom szépnek, vagy az élmény, ami kötődik hozzájuk, hogy mi készítettük, nem tudom. Talán nem is ez a fontos, hanem az, hogyha rájuk nézek, olyan hangulatom lesz, ami a boltban vásárolt csodaszép díszektől soha.