Bizony, ilyen jó dolgom van. Sorban állás van a mosogatásért. Már épp elkezdtem azon aggódni, hogy te jó ég, nagycsaládosok leszünk én meg majd robotolok, mert a feladat egyre több, ámde úgy néz ki jórészt csak én vagyok rájuk.. és gondolkoztam is, hogy hogyan kellene ezt csinálni, rávenni a gyerekeket, rávezetni őket valahogy arra, hogy segítsenek ebben abban. Főleg abban, hogy maguk után elpakolnak. Úgy érzem az elmúlt hetekben áttörés történt. Egyrészt következetesen ragaszkodom ahhoz, hogy elpakoljanak maguk után. Ami sokszor azzal jár, hogy ennyivel később indulunk el valahova vagy fekszenek le, de már mutatkozik az eredmény. Például nem pakolok fél órát utánuk a szobájukban fektetés után (hip hip hurrá). Nem mondanám még automatikusnak, mindig fel kell őket szólítani rá és időnként részletezni mire is gondolok pontosan rendrakás címén, de némi elirányítással egészen jól elpakolnak. Gondolom (inkább csak reménykedem) egy idő után automatikus lesz a dolog. Kitartónak és következetesnek kell lenni, mint mindenben és, mint mindenben, persze ez a legnehezebb. A saját ágyuk rendbetétele is rajta van a listán. Ezt Rebeka többé kevésbé megcsinálja már három éves kora óta, mostmár sokszor Rubennek is megágyaz, sőt még a mi ágyunkat is elrendezi időnként. Ruben egyelőre még kitart amellett, hogy “én még ehhez kicsi vagyok ana”. Jön az álommanó hozzájuk, ha szép rendben van az ágy és kis csokit vagy matricát tesz a párnájukra, ez meglehetősen sokat segített, Rubennél viszont már kisebb motivációt jelent, mint Rebekánál, mert nála automatikus volt a csoki, tekintettel arra, hogy sokáig tényleg nem tudta volna rendbe rakni az ágyát de mivel Rebeka kapott, így ő is kapott a manótól.
A másik, sokkal könnyebb része a dolognak, hogy mindent engedek nekik, amit érdekesnek találnak és amiben segíteni akarnak. Viszont semmi sem kötelező, semmi sem feladat. Nem szeretném őket kötelező jelleggel rábírni a házimunkára, szeretném, hogy élvezetet jelentsen nekik és maguktól jöjjenek és reménykedem, hogy idővel majd természetessé válik, hogy mindenki részt vesz a feladatokban. Ricsivel is sokat beszélgettünk erről, mit hogyan csináljunk. Nálunk élnek a hagyományos szerepek, így ennek megfelelően én készítem az ételt, teszem az asztalra és én csináltam sokáig mindent ezzel kapcsolatban, mert egyrészt semmi más dolgom nem volt így nem is esett nehezemre, másrészt az egymás közti feladatleosztás így alakult. Cserébe sosem mentem bankba, fizettem be egyetlenegy csekket, sokáig még hozzávetőlegesen sem tudtam a lakhatásunk rezsiköltségeit, ahogy Ricsi sem azt, hogy mennyi egy kiló paradicsom. Sosem tankoltam, vittem az autót szervízbe vagy oldottam meg bármilyen hivatalos elintéznivalót vagy műszaki jellegű problémát. De ahogy egyre többen vagyunk és egyre többrétűek a feladatok,egyre nehezebb volt mindkettőnk számára ez a határozott feladatleosztás. Rám is egyre több minden hárul, így nagyon jól jön a segítség, másrészt fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeink úgy nőjenek fel, hogy azt lássák, hogy az együttéléshez, a családi élethez az is hozzátartozik, hogy részt vállalunk egymás feladataiból még akkor is ha alapvetően mindenkinek megvan a sajátja, amit egyébként továbbra is vallunk. Apa sem gondnok, sofőr vagy ügyintéző és ha már úgyis arra járunk, akkor természetes, hogy mi elintézzük a postát és egyebeket, ne neki kelljen egy átdolgozott munkahét után még a szombat délelőttjét is ezel töltenie és az autót is megtanultam időközben nemcsak vezetni, de észrevenni, ha kifogyóban van belőle a benzin és ma már a kis piros izéket is figyelem a műszerfalon. De anyának vagy nőnek lenni sem egyenlő azzal, hogy kiszolgáló személyzet az ember. Egy jó ideig, amíg kicsik voltak nyilván az volt a legfőbb segítség, hogy a szobában szépen közösen ellegóztak, játszottak, de egyre inkább a hétvégi ebédek előkészítése már közös családi tevékenység lett és a legózás helyett közös krumpli meg zöldséghámozás van, hiszen már elég nagyok hozzá és szerencsére lelkesek is, szívesen jönnek. Alapvetően továbbra is a saját feladatomnak tekintem a háztartást, de a húsleveshez a zöldségeket mindenki segít megpucolni és “fürdetni”, ami nem kényszer, Ricsi magától odaül és beszélgetés közben egészen egyszerűen megcsinálja, mert szeretné ha maradna időm leülni vele majd egy kávéra, vagy egy sorozatra és nem az egész napot a konyhában tölteném, a gyerekek meg élvezik, hogy darabolhatnak, szeletelhetnek, hámozhatnak. Legalábbis egyelőre még élvezik és szerintem éppen addig kell őket bevonni és rászoktatni, hogy együtt készül az ebéd, amíg ez érdekességet jelent. Ha éppen nincs kedvük hozzá, az se baj, akkor is azt látják, hogy apa ott ül és segít, ráadásul ez inkább kellemes időtöltés, miközben apa és anya jót beszélget, viccelődik.
Rebeka mindenben szívesen jön és segít, ablakot tisztítunk együtt, Ruben is szívesen locsol, söpröget. Rebeka egyik nagy kedvence az asztaltörlés. Imádja kiválasztani az új mosogatószivacsot a zacskóból, hogy milyen színű legyen, szereti, hogy benyúlhat a takarítószeres szekrénybe, bemehet a kamrába ezek olyan felnőttes, nagylányos dolgok. Bár olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy bejárónő segít a házimunkában, ez nem jelenti azt, hogy nekem ne kellene takarítani vagy házimunkát végezni. Két gyerek mellett, akik egésznap otthon vannak, a söprögetés, törölgetés és az elpakolás mindennapos feladat, akárcsak a főzés és a napi három étkezés után a konyha rendbetétele, ami nem kis idő, a nap nagy részét ki is tölti. De megtisztítunk egy ablakot is ha úgy alakul, és az állatok után is adódik mindig feladat. Virágot locsolunk, teregetünk, ruhákat hajtogatunk. Igyekszem ezekkel a tevékenységekkel követhető mintát adni nekik és olyan kellemes közös időtöltésként alakítani ezeket a feladatokat, hogy közben jól is érezzük magunkat.
A minap, Rebeka mosogatás előt elrohant felhúzni a királylány ruháját. Kérdeztem tőle, hogy biztos jó ötlet e ebben a földig érő szép tüll ruhában mosogatni. Mire teljes meglepettséggel az értetlenségemre közölte, hogy anya, Giselle (Bűbáj című film zenéjét szereti hallgatni és a filmet természetesen nem látta, de sokat mesélünk neki Giselle-ről, a királylányról és úgy néz ki meglehetősen mély nyookat hagy benne) is királylány és szeret mosogatni és takarítani is és azt mondtad ő is királylány ruhában csinálja ezeket. Hát valóban. Ezzel nem vitatkozhattam.
