Mindig
elcsodálkozom, amikor valaki azt mondja, hogy a gyerekekkel való otthonlét nem
jelent számára elegendő szellemi kihívást. Persze mindenki más beállítottságú,
nekem a kreatív, két kezet igénylő dolgok, feladatok sokkal több örömet
okoznak, mint a szellemi leterhelés. Tanulni
szerettem egészen addig, amíg el nem vették a
kedvemet tőle, ebben bőven volt része az általános és középiskolának, és
az egyetemnek is, aminek nagy várakozásokkal futottam neki aztán annál nagyobb
volt a csalódottságom, amikor egy idő rájöttem, hogy az elenyésző nagyon
érdekes és hasznos dolog mellett jórészt használhatatlan és még érdekesnek sem
nevezhető dolgokat kell megtanulni, hogy aztán a vizsgának nevezett ámokfutáson
néhányan élvezhessék rövidke hatalmukatés a tengernyi fölösleges dologról írt
agyváladékukat visszahallva fontosnak érezhessék magukat. Félreértés ne essék
az egyetem jó dolog, mennék újra, és végigcsinálnám, csak talán más
tárgyat választanék. De azért örültem, amikor vége lett, és azóta sem hiányolom
az ilyen jellegű kihívásokat, néha rémálmaimban vizsgázom, érettségizem és amikor felébredek
nagyon de nagyon örülök, hogy már nem vagyok sem gimnazista, sem egyetemista. Szellemi kihívásokban azonban
továbbra sem érzek hiányt. Feleségként és anyaként rengeteg dolgot kell észben
tartanom, koordinálnom, és persze sokmindent menetközben megtanulnom, amit senki sem
tanított meg, pedig nyilvánvalóan sokkal több hasznát venném, mint a latin
nyelvnek vagy az órgörög római jogi idézeteknek. Háztartást vezetni és egy
családnak hátteret biztosítani nagyon bonyolult, időigényes feladat, ami a
fizikai igénybevételen túl igencsak összetett szellemi munkát is igényel. Látszólag
több időt és energiát igényel ha az ember átgondoltan, tudatosan csinálja, és
valóban néha tudni kell improvizálni is, de valójában az állandó rögtönzés, sokkal
kimerítőbb és fárasztóbb. Egy jó háziasszony (nem én) tudja mi van a hűtőjében,
a spájzban, a polcain. Tudja több napra előre mit fog a család elé tenni az
asztalra, legalább irányvonalakban van róla elképzelése. A hiányzó dolgokról
folyamatosan listát vezet és megpróbál mindent a lehető legjobb áron és
minőségben beszerezni. Gondoskodik róla, hogy mindenkinek legyen tiszta ruhája
a szekrényben, elkerülendő, hogy férj és gyerekek zokni, bugyi, ing nélkül
maradjanak (hajjaj, de kínos). Észben tartja az ünnepeket, kitalálja, beszerzi
és szépen becsomagolja az ajándékokat, gondoskodik az eljuttatásukról,
átadásukról. Rendben tartja a lakást, a higiéniai alapkövetelményeken túl
otthonossá is varázsolja. Időnként vendégeket hív, viszonozza a korábbi
meghívásokat, odafigyel a gyerekek, férj, szülinapjára, névnapjára, amikor
meghívja a hozzájuk közel álló embereket, tortát süt (rendel – ez is feladat)
lakást dekorál, majd ezután elpakol. Odafigyel a saját megjelenésére, időt
szakít a fenti feladatok mellett a külsejére, fut, tornázik, fodrászhoz és más
szépségápolást szolgáló helyekre jár el, kiszorítja rá az időt és a pénzt, időnként
frissíti a ruhatárát és évszaknak megfelelően, megtervezi, rendben tartja a
gyerekek ruhatárát. Mi ez, ha nem egy felsővezető koordinációs, logisztikai,
közgazdasági, menedzsment és kommunikációs képességeit igénylő beosztás,
amiben egy személyben gondoskodunk a marketingről, az arculatról, a
raktárkészletről, a könyvelésről, az elosztásról, a rendezvényszervezésről, a
betegellátásról, szabadidős programokról és az étkeztetésről. Nemrég olvastam
egy nagyon jó könyvet, Budapesti úrinő magánélete címmel és teljesen
lenyűgözött, hogy régen a nők bár nem részesültek olyan magas szintű képzésben,
mint amelyre egy mai nőnek lehetősége va, mégis mekkora tudással rendelkeztek.
Használható, gyakorlati tudással. Vezettek háztartáskönyvet, pontosan meg
tudták mondani az egyes háztartási kiadások tételeit, hetekre, hónapokra
lebontva. Egy átlagos tizennégy éves lány egyedül képes volt vinni a háztartást anyja
távollétében, amibe a kenyérsütéstől kezdve a nagymosásig, a testvérei
ellátásán túl minden elképzelhető dolog beletartozott. Persze nekik még olyan
dolgokat tanítottak az iskolában, mint háztartási algebra és háztartási
ismeretek, varrás, főzés. Mindig is törekedtem a tudatosságra, de amióta a
szóban forgó könyvet elolvastam rájöttem, hogy amit én csinálok és úgy
általában a modern nők a háztartásban, nem más, mint javarészt rögtönzés. Nem
is csoda, hiszen egy mai nőnek sokkal több fronton kell megfelelni és száz
évvel ezelőtti elődeihez képest napi nyolc órával kevesebb ideje jut minderre. Egy huszonegyedik századi nő esetében az egész háztartás-gyereknevelés olyan dolog, amit természetes, hogy megcsinál (munka mellett is) ez nem feladat, nem teljesítmény kár is rá szót vesztegetni főleg a gépesített háztartások korában. A könyvnek köszönhetően elgondolkoztam
néhány dolgon és van, amit alkalmaztam is belőle a mi családi életünkben is. Szeretem
az élet egyszerűsítésére törekvő megoldásokat, és egyre inkább felismerem, hogy
nagyon sok dolgot, ami egyszerű és gyors lehetne, bonyolultan, időigényesen és
drágán oldunk meg. Ilyen például az öltözködés. Régen sokat vásároltam, sok
ruhám volt és képes voltam órákig állni a szekrény előtt, azon gondolkozva,
hogy mit vegyek fel és érthetetlen módon a sok ruha+sok öltözködésre fordított
idő egyenlet végén az állt, hogy = nincs egy normális göncöm. Amikor megszülettek a
gyerekek nemcsak jóval kevesebb időm, hanem kevesebb pénzem is jutott ruhákra.
Mire megvettem a gyapjú bundazsákot, egészséges cipőt, biopamut ruhát és minden
évszakban gyakorlatilag teljesen új ruhatárat a gyerekeknek, magamnak már
valahogy kedvem sem volt igazán a boltokat járni. Ahogy reggelente sem tudtam hosszú
félórákat szánni az öltözködésre. Így történt, hogy egyre kevesebb ruhám lett, egy-két polcra szűkült le, amelyeket rendszeresen hordtam a többin
meg elfekvőben, amiket már alig. De az igazi egyszerűsítés a gyerekek ruhatárával
kezdődött, a sajátom kezelését is ezen keresztül tanultam meg. Eleinte nekik is
sok ruhát vettem, amikor Rebeka megszületett, minden édes cuccot hazavittem,
újdonsült anyukaként természetesen nem bírtam ellenállni nekik. Ennek az lett
az eredménye, hogy átláthatatlanul sok ruhája lett, tele voltam fölösleges
holmikkal, háromszor annyi body, rugdalozó, kisszoknya, kis ez meg az volt, mint
amire valójában szükségem volt és persze háromszor annyi időt is vett igénybe,
mire kibogarásztam a sok holmi közül ami éppen kellett. Sokszor ott álltam egy
öltözködni nem annyira szerető kisgyerekkel, akire gyorsan rá kellett volna
valamit adni, mert szegény csak túl akart lenni az egészen, de a sietségben mellé
nyúltam, hiába volt sok a szoknyához illő fölső persze, hogy nem azt adtam rá,
de még egy fejen át történő fölső áthúzást már nem bírt volna ki visítás
nélkül, így maradtunk abban. És akkor, egyszer egy ilyen pillanatban döntöttem. Nem kell egy kicsi gyereknek, aki ráadásul mindent kinő, ennyi ruha. Minden évszakban tudatosan megtervezett ruhatáruk lett, amelynek pénzügyi
keretet adtam, és amiben darabszámokat határoztam meg, valamint három fiókot jelöltem ki, amiben mindennek el kell férnie. És bevált. Rebekának általában nagyjából két
szoknyája, két farmernadrágja és három ruhája van. Ehhez jön a néhány minden
darabbal variálható blúz, egy kardigán, egy-két kerek nyakú vékonyabb pulóver,
farmer dzseki, néhány pár évszaknak megfelelő harisnya, alsó trikó és bugyi.
Legfeljebb kettő évszakhoz passzoló cipő a mindenre jó évszaktól független
állandó gumicsizma mellett. Egy csinos ruha színházba, zsúrokra, legfeljebb
kettő, ha nagyon nem bírok magammal. Rubennek nyáron kettő rövid, kettő hosszú
nadrág, ősszel és télen pedig három
nadrág, de még ez is sok, mert többnyire ugyanazt a kettőt hordjuk. Jó trükk,
hogy egy jó darabból két teljesen
ugyanolyat veszek. Ehhez jön három pulcsi, egy kardigán, egy hétre való,
előbbiekkel színben harmonizáló pamut vagy flaneling, két cipő, egy sportos és
egy kevésbé. Valamint a ruhatára állandó része egy évszaknak megfelelő
zakó. Ehhez jönnek az adott évszakban
szükséges kiegészítők: hajpántok, sapkák, kalapok, kesztyűk. A gumicsizma, az esőkabát kantáros
esőnadrággal és télre a kezes-lábas overall mindkettő alapruhatárának része,
ami igencsak leegyszerűsíti a mit adjak rá ebben a hidegben, esőben dilemmát. A ruhatár egyszerűsödésével varázsütésre egyszerűbb lett az öltözködés is. Ruben ugyanahhoz a
nadrághoz kap minden nap egy tiszta inget és pulcsit. Rebeka ugyanahhoz a
szoknyához vagy kantáros nadrághoz egy tiszta blúzt. És a két fióknyi ruhával szerintem
jól öltözött gyerekek, legalábbis mindenhol megdicsérik őket, hogy milyen csinosak, amerre csak járunk. Melegítőt és egyéb szabadidősnek kikiáltott dolgokat
sosem hordanak, ahogy én sem. Kényelmes és strapabíró ruhákat adok rájuk, de
szerintem nincs olyan alkalom és helyzet, amit egy ing-farmer vagy
blúz-kisszoknya ne ugorna meg. Én naponta lehetőleg egyszer szeretek felöltözni
és olyan ruhát választok, ami kényelmes, de nem jövök zavarba, ha át kell
mennem boltba, vagy váratlanul ajtót kell nyitnom valakinek, elmehetek benne a
városba sétálni, erdőbe vagy játszótérre. Ehhez csaknem mindig megfelelő
öltözetet jelent egy szoknya-blúz, vagy nadrág-ing. A gyerekeket is hasonló
szellemben öltöztetem. Nem hiszek az otthoni szerelésben. Én nem csak a
boltosnak, az utcának és másoknak öltözöm fel, hanem elsősorban a családomat tisztelem meg azzal, hogy csinosan öltözöm fel és nem egy otthonkában vagy
melegítőben rohangálok egész nap. Az emberek csinosan felöltöznek a
munkahelyükre, iskolába, vagy ha valahova mennek, de otthon képesek egy kinyúlt
pólóban vagy edzőnadrágban lenni. Mit üzennek ezzel? Hogy otthon lehetünk
slamposak, egymás előtt nem számít? A hétköznapi elegancia híve vagyok, szerintem a csinos ruhák
között is lehet találni olyat, amibe kényelmesen érezhetjük magunkat otthon és más helyre sem mennék el számomra kényelmetlen ruhákban. Vannak kifejezetten otthonra szánt kényelmesebb darabok, de ezek is ingek, nadrágok, szoknyák és nem melegítő. Egy-egy melegítőjük egyébként van (nekem nincs). De alig találok alkalmat arra, hogy rájuk adjam. Reggeli előtt talán, ha pizsamában túl hűvös kint reggelizni.
A ruhatár
kialakításánál figyelek a színekre. A földalapszínek mellett két, legfeljebb
három szín szerint válogatom össze a ruhákat, ez biztosítja a ruhadarabok
közötti harmónián túl azt, hogy moshatóak legyenek együtt. Van még egy nagy előnye a
kevés ruhának. Mivel mindig ugyanazt a néhány ruhát hordják, így az évszak végére le
is használódnak a ruhák, nem kell eldobozolni, tárolgatni, rendszerezni,
gyűjteni a ruhákat, éppen olyan állapotban lesznek, hogy az ember nem sajnálja
egy ruhagyűjtőbe beadni őket. Eleinte dobozoltam, de körülbelül Rebeka két éves
korára lettek átláthatatlanok a dobozsszámra félrerakott ruhák és ennek ellenére semmivel nem vásároltam
kevesebbet a következő gyereknek, mert az új ruhák vásárlásánál jóval kimerítőbb és sokkal levésbé szórakoztatóbb volt egy-egy évszaknak, életkornak és nemnek megfelelő dolgot előkeresni a sok elrakott
holmi közül. Előfordult hogy vettem teljesen ugyanolyan nadrágot, fölsőt, mint
ami később előkerült egy dobozból. Ma már csak nagyon-nagyon kevés dolgot
teszek el. Ha nem is viszem túlzásba, azért élvezem a ruhatáruk kialakítását és
időnként szép ruhákat venni nekik, jobban, mint a padlásról lehozott dobozokban
való kutatást. Minden évszakban végignézem az online gyerekoldalakat, amelyek
nagyjából kis eltérésekkel ugyanazokat a ruhákat kínálják, eltérő árban,
színben, minőségben. Majd miután az összeset végigböngésztem, kiválasztom azokat
a darabokat, amik tetszenek, kellenek, lementem őket képpel együtt. Ezután
elmegyek a turkálóba, ahol sokszor töredékéért megkapom az előzőleg kinézett
darabokat, jobb minőségben, márkában és nyilván egyedibbek is, mintha az
elérhető három-négy gyerekruha márka valamelyikét választanám. És ezután,
megyek csak el a boltba vagy rendelem meg online a kinézett ruhákat. Rá kell
szánni az időt, beletelik egy-két napba, jó néhány órába, de utána egy jól
átgondolt, felépített ruhatárral vághatok neki az évszaknak, ami napi öt percre csökkenti az öltözködésre szánt időt hármunknak.
A koncepcióm részét képezi, hogy miután mindent beszereztem, ami kell, a
továbbiakban nem nézelődök, nem vásárolok, tudatosan nem megyek ilyen helyekre,
oldalakra, akkor sem ha óriási leárazás van, mert már nincs szükségünk több
dologra. Akkor sem, ha olcsó. Sőt akkor sem, ha ingyen van.
És mindent lehet ingben, blúzban, szoknyában, farmerben. Fára mászni, homokozni, kertészkedni, motorozni. Nem kell hozzá melegítő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése