Riposzt, egy népmesék és abban megjelenő értékek létjogosultságát megkérdőjelező, idegborzoló blogbejegyzésre.
Nemrég emailben küldte el nekem ezt az írást, valaki, aki szerintem pontosan tudta, hogy mi a véleményem, mert neki ugyanez. Miután első felháborodásomban megírtam neki a véleményem, rájöttem, hogy akár itt is megoszthatom, ha már ennyi szót pazaroltam a magától értetődőre.
http://harmadikszempont.blog.hu/2017/07/26/10_dolog_amiert_ovatosan_a_nepmesekkel?ajanlo=1
Felnőtt fejjel sok mese
unalmasnak hathat de attól a gyerekeknek még szórakoztató és ez is a szerepük,
nem nekünk szólnak elsősorban. Nem lehet egy mese minőségi mércéje az, hogy mi
mennyire találjuk azt izgalmasnak.
A népmesék egyik lényeges tulajdonsága, hogy
azokat visszatérő motívumok, fordulatok, cselekmények, szimbólumok uralják
amelyek sokszori olvasás, átélés után mintává, attittüddé alakulnak át a
gyerekben, amelyhez később visszanyúlhat adott helyzetben. A visszatérő elemek megnyugatató
hatással vannak a kisgyerekekre. Jellemzően sokszor
kérik ugyanazt a mesét, mert az ismerős fordulatok, végkifejlet nyugalommal
és biztonsággal töltik el őket, a világ jó, a jó elnyeri jutalmát, a rossz
megbűnhődik.
A sztereotipizálás, az egyszerüsített
világkép, a szereplők, karakterek egyértelmű jó és rosszra való
felosztása is fontos a kisgyerekeknél, akiknek a népmesék szólnak. Hiszen ezek
fontos értéküzeneteket hordoznak, a szegényből lehet gazdag, a legutolsó,
legkisebből pedig legelső, ahogy az olyan túlzások is, mint a királyfi előbb vagy
utóbb, de végül mindig legyőzi a sárkányt, és így elnyeri a királylány kezét vagy/és
a fele királyságot. Sárkányok vannak, nap, mint nap meg kell velük
küzdenünk, és ha sikerül legyőznünk legalább egy fejét a sok közül, jellem és lelki fejlődésen
megyünk keresztül, a mesében a szegény
legény királyfivá válása is ezt a fejlődést szimbolizálja.
Nem igaz, hogy a lányok mindig passzív
megmentésre váró áldozatok, az illető valószínűleg mégsem olvasott elegendő
népmesét, talán még egy kis időt rászánhatna, mert a népmesék
nőalakjai a kitartás, a furfangosság és a meginghatatlan erkölcsi szilárdság klaszikus karakterei, akik aztán elnyerik a méltó jutalmukat a végén. A szolgálat és
áldozatkészség, szépség és finomság valóban visszatérő elemek a népmesék nőalakjainál, és talán ma már
nem ezek számítanak a legfőbb női erényeknek, szerintem nem baj, hogy a
gyerekek hallanak olyan nőkről is meséket, akik hagyják magukat megmenteni a
királyfi által, rászorult helyzetükben képesek elfogadni a segítséget, mert a
mai nőknek ezen van mit tanulni, ahogy a férfiaknak is arról, hogyan kell hőssé
válni a mindennapi helyzetekben. A bizalom, a teljes odaadás
a másik felé, a hit, hogy amíg őt látom a hétfejű sárkány is csak megoldásra
váró probléma, nemcsak a mesékben létezik. Látni ilyet, mert szerencsére létezik, nem véletlenül szerepel ennyit a népi irodalomban, csak ehhez kell egy nő aki hagyja, hogy a férfi néha királyfi(férfi)
lehessen és egy férfi, aki hagyja a nőt (király)nőnek lenni. Nem a gender, meg
metroszexualitás szürke vizein eveznek a népmesék, itt a nő NŐ, a
férfi pedig Férfi. A hagyományos szerepek ilyen éles közvetítése valóban nem felel
meg a feminizmus és a gender ideológia áthatotta modern társadalomelméletnek.
A karakterek természetesen szimbólumok és nem
a konkrét foglalkozás vagy beosztás számít, hanem az amit azon keresztül a figura megtestesít
és képvisel. Szerintem jó hogy a pásztorfiú feleségül veszi a királylányt és a
királylány elmegy a szegénylegénnyel mert ennek az a fontos üzenete van, hogy
bármi megtörténhet ha hiszünk benne és minden lehetséges, amiben én magam
felnőttként is töretlenül hiszek, és néha is kapom kritikaként, hogy álomvilágban élek, amit én abszolút dicséretnek veszek, mert szerintem addig jó
élni amíg hiszünk ebben és teljes meggyőződéssel nevelem idealistává a
gyerekeimet is. A határ a csillagos ég, bármit elérhetnek, az igazi
kérdés, hogy mit tűznek célul és akarnak elérni, mi az igazán fontos. Egyébként ha
elvonatkoztatunk a pásztorlány-királyfi szimbolikus jelentéstartalmától, még
akkor sem jelenthető ki, hogy ilyen a valóságban nem létezik. Nézzük csak meg
Kate-et, aki egyszerű polgárlányként a Windsorok királynőjeként lépdelhetett végig a Westminster évszázados kövein, aminek a gondolatától én, álomvilágban élő, libabőrös leszek, mert igazolva látom, hogy a mese valósággá is válhat, és, hogy a mesék legalább annyira a valóságból táplálkoznak, mint fordítva. És
az álmodozás fontos, mert ebből születik a valóság egy változata és ezért is kell sokat mesélni a gyerekeinknek, egy bizonyos kortól
lehetőleg tündérmeséket, mert ez tölti fel Kádár Annamária szavait idézve
útravalóval az ő tarisznyájukat az ÉLET nevű helyre. Sokszor nem könnyű és
vannak kihívások (sárkányok és boszorkányok, de ott a varázspor is) de nekem minden
bejött, árnyalatokban talán máshogy, mint ötévesen elképzeltem, de lényegében mégiscsak sikerült.
És ez a stílus, ahogy az esküvőkről és a
házasságról ír a kedves nevenincs harmadikszem, felháborító. Persze tudom, hogy általános közvélekedést közvetít, mert ma ez is divat, leszólni a hagyományos értékeket.
Szerintem éppen az a groteszk, ahogy ma kiforgatják őket és szinte szégyellni
kell ha az ember "normálisan" gondolkozik. Például magyarázkodnia miért
házas.
Ez a feltételezem nő, tipikus képviselője azon eldeformált, korlátolt gondolkozásmódnak, amely feltételezi, hogy amíg nem volt
emancipáció, famernadrág, női karrier meg intézményileg központosított gyermeknevelés, addig az élet egy
posvány volt, amiben a "nevetséges, groteszk és fölöslegese
felhajtás" után amivel ugye megítélése szerint az esküvő járt "várni
lehetett a temetésre". A házasság az egyik legfontosabb dolog és esemény
egy nő és egy férfi életében is és ennek megfelelően megérdemli a felhajtást a megköttetésének a napja, az esküvő.. Ez minden kultúrában és vallásban így van, szentség, ha úgy
tetszik, nem tudom ha ez nem, akkor mi érdemel "felhajtást". Én
mindig igyekszem tiszteletben tartani azt, ha valaki nem akar házasodni, és ritkán nyilatkozom meg a témában ha szóba is kerül, mert miért is
magyarázzam azt, ami magától értetődő? Szó nélkül nyelem a bántó
megjegyzéseket, mert a liberalizmus jegyében ugye nem jelenthető ki, hogy
házasodni jó és a házasság ne adj isten többlet értéket hordoz legalábbis számunkra
és még sokaknak, és hallgatom csöndben, hogy a házasság milyen fölösleges és semmi értelme,
mert minek az és úgysem számít... és amikor ilyeneket mondanak, hogy "hát igen a fehér
ruha azért jó lenne" "azt ő is szívesen húzna" csak ezt a bulit kihagynák és ezért
inkább nem házasodnak, meg nem fontos a papír, mintha legalábbis a parti lenne
a lényeg, vagy a papír. És ennyi választaná el őket a házasság előtti és utáni
létben, hogy buliztak egy jót meg volt rajtuk fehér ruha vagy van egy papírjuk
a fiókban.
A kifakadásom a vélemény megfogalmazásának szól, mert degradálóan nyilatkozik meg egy olyan dologról, ami másoknak érték és szent dolog. Az se rossz életút, ha valakivel nem történik más, csak feleségül
veszik és családanya lesz, gondoskodik másokról, mos, főz, mesél, játszik. Van
ilyen is és nem biztos, hogy annyira nagyon szánni való, volt idő amikor még
egészen boldog életkilátásnak tűnt. Erre vágyni ma nem nagy divat, eme sorok
íróinak is tán derogál vagy valami személyes rossz élményét kivetíti rá, hisz a “guta üti meg” a témától is. Vajon boldogabbak
vagyunk a lehetőségek kitágulásától? Tudunk e jobban kiteljesedni,
megvalósulni, vagy inkább felaprozódunk, elveszünk és nem tudjuk mire és merre
kellene figyelni, melyik lovat megülni és merre vágtatni.. És mi a helyzet a
gyerekeinkkel, a (nem mindig) férjeinkkel?
Nem értem mire gondol, hogy csak csodákkal
lehet előre jutni a népmesékben, mert az általam ismert mesékben az a lány nyer
el a jutalmát, aki nem fél bepiszkolni a kezét és kiszedi a kormos, forró kemenencéből a megsült kenyereket, leszedi a roskadozó ágakról a megérett almákat
vagy a legény aki megáll segíteni a rőzsét cipelő anyókának, a csoda, az
aranyeső a szorgalom és becsületes munka jutalma és nem csak úgy az ölébe hull
a Holle anyónak segítő árva lánynak. Ahogy az erdei házikó és a benne lakó
hosszú szakállas vénséges vén ember is csak az állatokra is gondoló, jó lánynak
változik reggelre palotává és királyfivá. A mesék témája nem a pénzszerzés és a
házasság, hanem a boldogulás és boldogság. Hogy egyszerű szegény emberek hogyan
boldogulnak a világban és jutnak feljebb, előrébb, járnak túl a látszólag náluk
hatalmasabbakon ezzel is bizonyítva, hogy a belső értékekeik, a jó
tulajdonságok, mint a jó szív, becsületesség, kitartás és kreativitás többet
érnek a pénznél, hatalomnál és hírnévnél.
A mai világban mi lett egy nő életének célja?
Nemesebb? Tartalmasabb? Reggeltől estig dolgozni, ami a legtöbb esetben semmi
másról nem szól, mint a még több pénzről, a gyerekeket, öregeket, elesetteket
intézménybe adni mert bocs de arra nem marad így ugye idő, a kaját hazarendelni. És közben nem értjük, hogy a pasik miért impotensek. Mert a
sárkány egyik feje a feminizmus, gender(izmus), ami felfalja a nemeket, a másik
pedig mindent elnyelő fogyasztás és selfiekultúra, aminek az oltárán
feláldozzuk a személyiséget, a magánéletet, mert VALAKINEK lennünk kell, valamire
vinnünk kell, hogy megmutathassuk..a pénzünk, a fontosságunk és az insatgram
oldalunkon jó sok követő legyen. Na meg persze ahhoz hogy otthon legyünk bízni
kéne a másikban, a házasság és minden jó kapcsolat lényege a ráutaltság
természetessége, ahogy az apja karjaiba eső gyerek sem fél, hogy elejtik, hanem
csukott szemmel repül a kitárt karokba. Hány nőtől hallom, istenem, hogy kell a
saját kereset, a biztosíték, mert mi van ha elhagyják. Ebből kiindulva, hogyan
lehet építkezni? Nincsenek királylányok mert már nem hisznek a királyfiban. És
nincsenek királyfik, mert nem hisznek abban, hogy le tudják győzni a
sárkányokat. És egyre több a sárkány.
Szerintem ezek a felvetések nagyon nagy
butaságok és nem tudom, hogy mennyit olvasott a mesék hatásairól az illető,
akiben megfogalmazódott az alábbi írás, de az írásán a tájékozatlanság érződik. Pedig már rendelkezésre állnak olyan zseniális könyvek a
témában, mint Kádár Annamária Mesepszichológia című műve, ami minden
felvetésére választ ad és érdekesmódon kifejezetten az ellenkező
következtetésekre jut. Szoktak ilyeneket kérdezni az előadásain is, amivel semmi
baj nincsen, mert nem baj az, ha az ember nem tud valamit, de érdeklődik. Az
viszont baj, ha tájékozatlanul ilyen cikket ír, amit ráadásul az index még ki
is rak, hogy meglegyen a napi hülyeséggel a megfelelő kattintásszám. Ha már
véleményt mond, akkor azért utána nézhetne mielőtt lebaromságozza egy nép költészetét
és mesekultúráját. Ehhez is kell bátorság meg arc. Jó nagy. Mert ő, a nem tudom
honnan és ki, pár átnépmesélt este után aztán tudja a tutit, és Benedek Elek, Móricz Zsigmond, Arany László meg Móra Ferenc, na meg ugye Grimm pedig nyilván hiába
dolgozott, amikor azt hitték valamit (értéket?) teremtettek. Mert kéremszépen
kiderül, hogy nem. Mert harmadikszem az internetről majd megmondja.
És kiválasztja témának a népmeséket, pedig
lenne írni és kritizálnivaló bőven gyermekirodalom témában, mert úgy fel van
hígulva, ahogy soha még, órákig tartó munka a sok semmitmondó, szép rajzokkal
méregdrága mesekönyv közül kiválasztani azt, ami valóban értékes, tényleg
jó és van mondanivalója a gyereknek is és nem csak a szülő szórakozik jót
olvasás közben a neki szóló kiszólásokon, poénokon.
Ma már mesét bárki írhat, és mese alatt
bármi eladható, van, aki megveszi, mert sajnos még abból a régen jól működő
feltevésből indul ki ünnepek előtt, hogy egy mesekönyvvel nem tévedhet. Én meg
hordom az antikváriumba a 4-5 ezer forintos szemetet. És itt a
népmese szerepe méginkább felértékelődik, mert biztos fogodzó a sok mesekönyvként árult
és ránk ömlesztett néha kifejezetten ártó könyv között.
A népmese jó. És szép. És kell. Ahogy Móra
Ferenc, Mikszáth és Jókai is. Nem hiszek abban, hogy ezeknek szavatossága volna és a huszonegyedik
századdal lejárnának. Olyan generációkon átívelő örök tartalmakat hordoznak, olyan erkölcsi értékekekre és igazságokta mutatnak rá, amelyek mindig érvényesek,
történelmi időtöl függetlenül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése